Így tudsz segíteni az ukrán-orosz háború áldozatain

Fable | 2022. Március 02.
Anyagi és tárgyi felajánlásokra egyaránt szükség van, ám mielőtt gyűjtésbe kezdenénk, érdemes megtudakolni a különböző szervezetektől, illetve a menekülteket és a határon túl maradtakat segítő kezdeményezések elindítóit, hogy éppen mire van a legnagyobb szükségük.

Egy hete annak, hogy Oroszország támadást intézett Ukrajna ellen, a háború azóta is zajlik, és egyre többen hagyják el az országot, a magyar rendőrség közlése alapján február 24. nulla óra és március 1. 16 óra között összesen csaknem 105 ezren lépték át a magyar-ukrán határszakaszt.

A konfliktusról szóló első hírek után civilszervezetek és magánemberek tömegével döntöttek úgy, hogy segíteni szeretnének azokon, akik elmenekültek az országból, vagy akik a határ másik oldalán maradtak. Nagyon sokan voltak, akik szállást vagy fuvart ajánlottak fel a háború elől menekülőknek, de a tárgyi és az anyagi adományokból van talán a legtöbb, és persze sosincs késő csatlakozni. De hogyan, hol és milyen formában tudunk segíteni, mit tehetünk civilként, milyen szervezeteket érdemes felkeresni? Az utóbbi napokban nagyon sok kezdeményezést indult, és a teljesség igénye nélkül igyekszünk néhány olyan példát mondani, ahova és akikhez fordulhatunk.

A határon innen

Az utóbbi napok egy fontos tájékozódási pontja egy Facebook-csoport lett, amihez az első napon 40 ezren csatlakoztak, és ami most több mint 100 ezer tagot számlál. Ide nemcsak felajánlások jöhetnek, azoknak a jelentkezését is várják, akik segítségre szorulnak. „A csoport mindenki előtt nyitva áll, aki rászorul. Jöjjenek, írjanak, tudunk segíteni! Senkit nem hagyunk ebben a helyzetben egyedül!” – nyilatkozta az nlc-nek a csoport alapítója, Gregor Alexandra. Mindeközben a Magyar-Ukrán határhelyzet csoportban is megjelentek a felajánlások, ahogyan az Ukrajnai hírek csoportban is.

Fotó: Molnár-Nagy Beáta / Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja) Facebook oldal

Ami a szervezetekhez kapcsolódó kezdeményezéseket illeti, hihetetlenül sikeres volt – ha lehet ilyen helyzetben ilyet írni – a Budapest Bike Maffia és az Age of Hope közös akciója. A két szervezet pénteken hajnalban indult Beregszászra, hogy feltérképezzék, miben kell a segítség. Az ott tapasztaltak alapján lista született, amit a felhívás alatt folyamatosan frissítettek, és még a határidő lejárta előtt adománystopot írtak ki, mert feldolgozhatatlan mennyiségű hasznos holmi gyűlt össze, áll a hivatalos közleményben. Az akció Facebook-oldalán folyamatosan érkeznek frissítések arról, hogy milyen újabb adományokra van szükség, hétfőn például azt írták, hogy másnap csak tábori ágyakat és COVID-teszteket fognak gyűjteni, mert éppen erre van szükség. 

De számtalan más szervezeten keresztül lehet még segíteni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is gyűjtést indított az Ukrajnában kialakult válsághelyzet miatt, aki segíteni szeretne, a karitatív szervezet számlaszámán, vagy az adomanyozz.hu oldalon indított online átutalással, vagy a 1350-es adományvonalon hívásonként 250 forinttal segíthet. Lehet támogatni a Magyar Református Szeretetszolgálatot, csapataik a fővárosban és az ukrán-magyar határ közelében is segítenek a rászorulókon, érdemes náluk is követni, hogy éppen mire van szükségük.  Adománygyűjtésbe kezdettMagyar Ökumenikus Segélyszervezetet is a szomszédos országban kialakult háborús helyzet miatt szükséges humanitárius segélyprogramunk támogatására. A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica is gyűjt, nekik az 1356-os adományvonalon lehet 500 forintokat adományozni, esetleg a Karitasz.hu oldalon vagy utalással, emellett e-mailben lehet jelezni, ha valaki szállást ajánlana fel a hazánkba menekülőknek, illetve több gyűjtőponton lehet leadni tartós élelmiszereket.

Fotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Gyűjtőpontot hoz létre az Adománytaxi is, ahol a héten több alkalommal is lehet leadni tárgyi segítséget, hogy milyen dolgokra van szükségük, arról a Facebook-oldalon tettek közzé egy listát. „Mivel az ukrán oldalon már most ellátási nehézségek merülnek fel, fontos, hogy gyorsan adományokhoz jussanak a menedékhelyekre érkező emberek és állatok. Partnerünk segítségével a következő településeket szeretnénk támogatni: Palágykomoróc, Nagybégány, Déda, Jánosi, Tiszaújlak, Batár, Nevetlenfalu, Beregszász, Salánk” – írják bejegyzésükben.

Terepen van az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF, honlapjukon lehet pénzügyi segítséget nyújtani, hogy egészségügyi csapatokat, felszereléseket küldjenek, élelmet, vizet, ruhát, higiéniás termékeket juttassanak a menekülteknek, akik sátrak, matracok, takarók védelmében húzhassák meg magukat. Többször jelentkezett be az elmúlt napokban a határról a Migration Aid csapata, őket is többféle módon lehet támogatni. A cikk megírásakor hétfői beszámolójuk volt az utolsó, ebben azt írják,

a magyar oldalra belépő menekültek több mint 90%-a a teljes határszakaszon nő és gyermek.
 

Hasonló tapasztalatokról számolt be a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, Szilágyi Attila is, amikor arról kérdeztük, a segítők az elmúlt napokban mit láttak a határ két oldalán. Hozzátette, folyamatosan érkeznek az emberek azokhoz a határátkelőkhöz, ahol ők is jelen vannak, például Tiszabecse és Barabás, és köztük vannak, akik a koronavírus-járvány miatt orvosi ellátására szorulnak. Hogy az elkövetkezendő napok mit hoznak majd, azt előre nem látni, a helyzet valószínűleg fokozódni fog, hozzátette, a civilszervezetek előnye, hogy gyorsan tudnak reagálni, hosszú távon kormányzati segítségre is szükség lesz ahhoz, hogy el tudják helyezni azokat az embereket, akik Magyarországra érkeznek és itt maradnak, de reméli, hamarosan ezt is sikerül megoldani. 

Mivel a Baptista Szeretetszolgálat nemcsak segélyszervezet, hanem intézményfenntartók is, vagyis vannak iskoláik és szociális intézményeik, ráadásul ezek közül több a határ közelében található, képesek menekültek fogadására, alakítottak ki és fognak is kialakítani szálláshelyeket, és az intézményeikben dolgozó tanárok és szociális munkások segítenek a határon túlról érkezők ellátásában. Emellett segélyszállítmányokkal is igyekeznek segíteni, eddig három szállítmány érkezett meg Ukrajnába, és a negyedik szállítmány készen áll arra, hogyha megfelelőek a körülmények, akkor azt is az útjára indítsák. „Elsősorban tartós élelmiszert, higiéniai eszközöket, takarókat, pokrócokat, meleg ruhát és konzerveket vittünk ki, de anyagi segítséget is kapnak az ukrajnai partnerek, hogy tudják fedezni a költségeket.”

Ukrán menekültek Záhonyban, a Kandó Kálmán Technikum és Béres József Kollégium tornatermében kialakított átmeneti szálláson 2022. március 1-jén (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Mint a legtöbb szervezet, ők is nagyobb felajánlást és adományt kapnak mind magánszemélyektől, mind cégektől, mind intézményektől, van olyan lízingeléssel foglalkozó vállalat, ami buszokat ajánlott fel személyszállításhoz. Mivel a napokban több helyről is azt hallottuk, hogy főként készpénzre, illetve anyagi segítségre van szükség, rákérdeztünk, hogy ez valóban így van-e, valóban ezzel tudunk a legtöbbet segíteni.  Szilágyi Attila erre válaszul elmondta, ők a tárgyi és a pénzbeli felajánlásoknak is örülnek, de azt ajánlja azoknak,

akik segíteni szeretnének, hogy először mindenképpen keressék fel a szervezeteket, és érdeklődjék meg, pontosan mire van szükségük, mert ez folyamatosan változik, és akik a helyszínen vannak, sokkal inkább tisztában annak azzal, pontosabb információkkal rendelkeznek arról, hogy aktuálisan miből van hiány, mire van igazán szükség. 

Hozzátette, hogy ennek tudatában az emberek maguk vásárolnak be, majd juttatják el az adományt a szervezetekhez, vagy anyagi támogatást küldenek, a rájuk bízzák azt, hogy beszerezzék a listán szereplő dolgokat, az egyéni döntés. Azok számára, aki a tárgyi segítségnyújtást választják, a Baptista Szeretetszolgálat gyűjtőpontokat hozott lére, a pénzgyűjtő akciójukhoz pedig a 1355-ös adományvonal hívásával (300 forinttal) vagy a 10918001-55555555-55555555-os számlaszámra utalva (Ukrajna közleménnyel) tudunk csatlakozni, sőt van egy külön weboldal is.

A fentiekhez hasonló tanácsokat adott Migration Aid sajtófelelőse, Horváth Viktória is a hvg.hu-nak adott interjújában, szerinte is egyszerűbb, ha a szervezetek önkénteseire bízzuk, hogy felmérjék, mire van szükség, és hagyjuk, hogy ők vásároljanak be. „Azt szoktuk mondani, hogy a segítők és a menekültek másként működnek, másként gondolkodnak arról, hogy mi számít segítségnek… Ha valaki mégis úgy dönt, hogy lemegy anélkül, hogy írna nekünk, akkor egyrészt azt tudjuk tanácsolni, hogy legyen nyitott, menjen oda a menekültekhez, kérdezze meg tőlük, hogy mire van szükségük. Ha mindenképp élelmiszert vinne, akkor tartós élelmiszerrel készüljön, és figyeljen például arra, hogy olyan konzervet hozzon, amihez nem kell konzervnyitó – erre sokan nem gondolnának maguktól.” Hozzátette, ha valaki mégsem pénzzel vagy étellel segítene, akkor Beregsurányba takarókat és esőkabátokat lehet vinni, de jól jöhetnek a higiénés eszközök, illetve szükség lehet majd babaápolási termékekre, felnőtt ruhákra pedig inkább majd akkor lesz szükség, ha kialakulnak a menekülttáborok.

Ukrán menekültek a tiszabecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterméből kialakított szálláshelyen (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Természetesen az egyik legnagyobb múltra visszatekintő hazai humanitárius szervezet, a Magyar Vöröskereszt is adománygyűjtést hirdetett az ukrajnai helyzet miatt bajba jutottak megsegítésére, a 1359-es adományvonalunk hívásával közvetlenül lehet támogatni a segítségnyújtást, a pénzadományt pedig a Magyar Vöröskereszt 10405004-00026548-00000009-es számlájára lehet utalni.

„Egy humanitárius válság során a leghasznosabb adomány mindig a pénzadomány, hiszen ezt bármilyen felmerülő feladatnál, bármilyen tárgy beszerzésénél tudjuk hasznosítani, és mindig azon a helyen, ahol éppen tevékenységet végzünk. Krízishelyzetekben gyorsan változnak a körülmények, így jó, ha rugalmasak tudunk maradni.  A tárgyi adományok is hasznosak az érkezőknek, azonban kérünk mindenkit, hogy ilyenkor is figyeljen arra, hogy olyan dolgot NE ajánljon fel, amit már ő sem enne meg/használna fel, vagy amitől már csak szabadulna, de nem várná meg a lomtalanítást” – válaszolt megkeresésünkre a szervezet részéről Varga Zsófia.

A Vöröskereszt munkáját természetesen önkéntesként is lehet segíteni. „A helyzetből adódóan nagyobb szükségünk van ukránul vagy angolul beszélő önkéntesekre, de bárkinek a jelentkezését szívesen fogadjuk, aki szeretne segíteni. Alapvető feladataink közé tartozik a tájékoztatás, az étkeztetés és adott esetben egészségügyi vagy pszicho-szociális segítségnyújtás, így olyan önkénteseket is örömmel fogadunk, akiknek ezen a téren van tapasztalatuk, képesítésük.”

Ami a továbbiakat illeti, természetesen ők sem tudják, mire lehet majd számítani, de felkészülnek arra, hogy megyei szervezeteknek aktív szerepvállalása lesz a kialakuló feladatokban, és amennyiben a krízis elhúzódik, fontos szerepet kap majd a Magyar Vöröskereszt Keresőszolgálata, amelynek fő feladata a családok egyesítése és az eltűnt személyek felkutatása.

Tapasztalatok alapján a Magyarországra érkezőknek sokat jelent az az összefogás, amelyet itthon tapasztalnak, bár a menekültek eddig leginkább családokhoz, rokonokhoz érkeztek hazánkba. A humanitárius válság elhúzódásával azonban várható, hogy egyre több olyan személy fog hazánkba érkezni, akiknek nincs biztos szállásuk vagy továbbutazási tervük, így az ő hatékony segítésükre igyekszünk fókuszálni

– nyilatkozta Varga Zsófia. 

A határon túl

Ha valaki nemcsak magyar kezdeményezésekhez csatlakozna, az Ukrán Külügyi Minisztérium és az Ukrán Intézet által működtetett hivatalos kormányzati oldalon is érdemes tájékozódni, de többek között a Redditen gyűjtötték össze olyan külföldi szervezetek listáját, ahol számítanak a segítségre. Az itt felsorolt szervezetek mellett lehet felajánlásokat tenni még az ENSZ Humanitárius Alapjának, de érdemes lehet felkeresni a Voices of Children nevű ukrán civil szervezet honlapját, ők az Átlátszó cikke szerint pszichológiai és pszichoszociális támogatást nyújtanak a fegyveres konfliktus által érintett gyermekeknek.  Szintén a gyerekeknek segít a Save the Children szervezet is, ők élelmiszert, higiéniai csomagokat, vizet és készpénzt juttatnak el a rászorulóknak.

A Forbes gyűjtésében szerepel a Razom for Ukraine, ami a 2014-ben kibontakozó válság idején jött létre, ők az adományokat orvosi segítségnyújtásra és eszközökre használják fel. Várja a donációkat az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières) is, ami az Egészségügyi Minisztériummal közösen az egészségügyi alapellátás javítása érdekében a donyecki régió konfliktus sújtotta közösségeiben dolgozik. Szintén anyagi felajánlásokkal lehet támogatni az United Help Ukraine kezdeményezést, ami élelmiszereket és orvosi felszereléseket oszt szét a rászorulók között.

Exit mobile version