nlc.hu
Életmód

13 menekültnek adott otthont a házában Ferenc

Három ukrajnai családot fogadott be a fóti házába Ferenc, most 13 menekült lakik nála

Danó Ferenc eleinte csak segélyszállítmányt szeretett volna vinni a magyar-ukrán határra, ám miután látta, hogy mekkora a baj, változtatott a tervén és az otthonát nyitotta meg a menekültek előtt.

Danó Ferencet nagyon megérintették az Ukrajnában történtek, hiszen annak idején maga is Kárpátalján nevelkedett, ráadásul a felesége, Edina is ukrán ajkú. A pincével együtt háromszintes fóti házban most nagy a nyüzsgés, hiszen a férfi megnyitotta azt az Ukrajnából menekülők előtt. A sok új vendég társaságát kifejezetten élvezi Ferenc és Edina gyereke, Kirill, akinek hirtelen lett egy csomó játszópajtása – írja a Bors.

Ukrajnai menekültek a Nyugati pályaudvaron

Ukrajnai menekültek a Nyugati pályaudvaron február 28-án (Fotó: Janos Kummer/Getty Images)

Ferenc nem is tudja, pontosan hány gyerek van náluk, a neveket még nem sikerült megjegyeznie, de igyekszik. Vendégei között akadnak kettős állampolgárok, és olyan ukrán férfiak is, akik még a határzár előtt átjöttek, és egy napot egy menekültbázison töltöttek, mielőtt az asszonyaik csatlakoztak volna hozzájuk. Ferencnek van két kisbusza, és mivel építési vállalkozóként dolgozik, akad néhány alkalmazottja is, így a menekültek Fótra szállítása nem jelentett számára problémát. Akadnak segítői is: mikor híre kelt, hogy menekültek szálltak meg nála, sokan csengettek be hozzájuk adományokkal, jelenleg sok élelmiszer gyűlt össze a házban. A férfi tudja, hogy ennyi éhes szájat nem tud túl sokáig saját zsebből fizetni, de már megtalálta a megoldást: a férfiaknak a vállalkozásában szeretne munkát biztosítani. A vendégei hálásak a felajánlásért, és szeretnének is élni vele. Féltek Kárpátalján maradni, mert kilátástalannak érezték az ottani helyzetet.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top