Interjú Kollák Zita főorvossal az ukrán menekült gyerekek ellátásáról

Senki sem a beteg gyerek papírjait pakolja el először, ha hirtelen rohanni kell, mert bombázzák az otthonukat, így sokszor a szülőkkel kézzel-lábbal kommunikálva kell kitalálniuk a magyar orvosoknak, mivel hozták be a menekült szülők (azaz többnyire az anya) a gyereküket a kórházba. Az orvosok és ápolók már az első napokon ott voltak a pályaudvaron, ma pedig már bejáratott rendszer szerint érkeznek az ukrán gyerekek, rutinosan használják a Google-fordítót és hívják az egy szál ukránul is tudó ápolót. Akad kisgyerek, akit évekig nem diagnosztizáltak Ukrajnában, itt sikerült megállapítani, mivel kell műteni. Szerencsére „csak” forrótea-baleset miatt égési sérülést láttak el, bombatámadás áldozataival még nem találkoztak. Kollák Zitával, a Bethesda Gyermekkórház nefrológus főorvosával beszélgettünk.

Mire gondoltak először, amikor meghallották, hogy háború van?

Február 24-én először az jutott eszembe, „úristen, mi lesz ebből”. A főigazgató úr a kollégáimmal és a Református Szeretetszolgálat munkatársaival azonnal elkezdte szervezni a menekültek fogadását, és ellátását. A Bethesdából háromtagú csapatok indultak a Nyugati Pályaudvarra és Záhonyba: két orvos és egy ápoló. Eleinte nemcsak orvosi feladatokat láttak el kollégáink, szociális segítségnyújtást is adtunk: vizet, ételt, tisztasági csomagokat osztottunk. Ahogy teltek a napok, egyre több hívás érkezett a pályaudvarokon dolgozó kollégáktól: „van itt egy  gyermek  aki  lázas, hány, beküldjük a kórházba”. Napról napra többen érkeztek, rugalmasan alkalmazkodtunk az új helyzethez, gyűltek a tapasztalatok, és mostanra több mint 200 esetet láttunk el.

Mik a jellemző betegségek?

Elsősorban láz, hasmenés, hányás, torokfájás miatt érkeznek a gyermekek a kórházunkba, de  súlyos esetek is előfordulnak, mint például égési sérülések, neurológiai esetek epilepsziás rohammal. Egy tízéves kislány légcsőszűkületét is itt diagnosztizáltuk, melyet Ukrajnában nem ismertek fel, hamarosan a műtétére is sor kerül. Négy gyermeket kezeltünk égési sérüléssel – tea, leves, forró folyadék által sérültek. Gyermek Égési Centrum révén felkészültünk, hogy ellássuk azokat a gyermekeket, akik robbanásból, lángok közül menekültek ki, de szerencsére eddig nem találkoztunk ilyen esettel. Az sem ritka, hogy Covid-vakcinakérelemmel fordulnak hozzánk a menekült gyermekek szülei, ilyenkor oltópontunkon megkaphatják az életkoruknak megfelelő vakcinát. 

Fotó: Neményi Márton

Tehát megtalálják a kórházat a menekültek?

Igen. Sokat segített, hogy dolgoztunk a pályaudvarokon, így tudják a segélyszervezetek is, hogy hozzánk küldhetnek menekült beteg gyermekeket. Előfordul, hogy a szállásadók hoznak be egy-egy kis beteget. 

Mindenkit ellátnak?

Mindenkit, aki csak érkezik. Már bevezették a pontos minisztériumi protokollt az Ukrajnából érkezettek segítésére, melynek lényege, hogy mindenkit el kell látni. Eleinte viszont csak annyit tudtunk: segítenünk kell. Nem tudtuk, finanszírozzák-e majd ezt, de így is fogadtunk mindenkit.

Nem terhelték túl a kórház kapacitását? Volt olyan, hogy dönteni kellett, hogy magyar vagy ukrán betegen segítenek-e?

Erről szó sem volt, ellátunk mindenkit. 

„Az első mondat, amit itt hallottam, hogy éhes vagyok, anyukám”

Kik érkeznek?

Főleg gyerekek az édesanyjukkal. Igyekszünk az egész családot fogadni, a most bent fekvő két kislány közül is csak az egyik volt annyira rosszul, hogy kórházi kezelést igényeljen, de nem akartuk őket elszakítani egymástól. Csak ukránul beszélnek, nem szerettük volna az egészségesebb gyermeket egyedül hazaküldeni az önkéntesekhez, akik elszállásolták őket. A családon végigment egy influenza-szerű fertőzés, de a kisebbik gyermek Ukrajnában már többször feküdt kórházban vesemedence-gyulladással. Most is erre gyanakodtunk, de szerencsére nem igazolódott be, így mindegyiküket a légúti tünetekkel kezeljük. Sokféle ember érkezik, a két kislány anyukája jól szituált értelmiségi, Kijevből. Rugalmas, értelmes, kedves, annak ellenére, hogy nagyon nehéz helyzetben van. Mindenki nagyon hálás a kórházi ellátásért, az emberi hozzáállásunkért. Mi elképzelni sem tudjuk, milyen érzés  elmenekülni a saját országukból, előző felépített biztonságos életükből.  

A súlyosabb krónikus betegséggel küzdő gyerekekkel is elindul az anya?

Igen, volt ilyen. Volt, hogy orvosi papírok nélkül érkeztek – ha hirtelen kell indulni, akkor érthető, hogy nem ez az első, amit bepakolnak. Ilyenkor az elejétől kell kezdenünk a kivizsgálást. Nagyon ritka, hogy a szülő hozza a teljes orvosi dokumentációt; ilyennel eddig nem is találkoztunk.

Hogy küzdenek meg a nyelvi nehézségekkel?

Sok gondot okoz, hogy nem értjük egymást, gyakran kérünk telefonos segítséget önkéntesektől és Google-fordítóval is próbálkozunk. Készítettünk egy pár oldalas, ábrákkal teli füzetkét, ebben magyar, ukrán és angol szövegek vannak a rajzok mellett. 

Volt, hogy emiatt nem tudták, mivel állnak szemben?

Nem egyszer. Volt, hogy az anya csak annyit tudott mondani, hogy gyakran lázas a gyermek, és kiderült, hogy voltak veseproblémái. Igy először vesemedence-gyulladásra gondoltunk, de tudtuk, hogy a gyakori láz ezer más betegség tünete is lehet. Végül egy ukránul tudó kolléga segített a pontos fordításban, neki köszönhetően derült ki, hogy nem kell elkezdeni a vesekezelést.

Ő nagy kincs lehet most.

Bizony, egy ápolónőnkről van szó, akit éjjel is segítségül hívhatunk, ha kell.

Ha látni akarod, mit jelent az igazi kimerültség, nézd meg a BOK csarnok menekültjeit

A szálláshelyek és a befogadóközpontok – mint a Madridi úti hostel vagy a BOK csarnok – is felkészültek egészségügyi ellátásra. Ki dönti el, mikor indokolt a kórház? Érkeznek ide úgy, hogy ott is elláthatták volna őket?

A Bethesda Gyermekkórházba csak indokoltan érkeznek. Érkezéskor általában ambulánsan megvizsgáljuk a gyerekeket. Van, akinek elég, ha felírjuk a gyógyszert és a szálláshelyen gyógyulhat. Ha súlyosabb a helyzet, befektetjük őket valamelyik osztályunkra. A gyermekekkel óvatosabbak a befogadóközpontban, sokszor inkább elküldik őket a kórházba, a szakértők kezébe, minthogy elkezdjék házilag ápolni őket. Mivel a menekültek közül sokan csak pár napot szeretnének tölteni Magyarországon, fontos, hogy az első ellátó az utolsó is legyen egyben. Célzottan ellátjuk őket, megkapnak mindent, és utazhatnak tovább amennyiben a gyermek egészségügyi állapota  engedi.

Visszajönnek kontrollra, ha kell?

Természetesen, ha kérjük, mindenki visszajön kontroll vizsgálatra, hiszen így vagyunk mi is nyugodtak, hogy egészséges gyermekeket engedünk el, és a szülők is tudják, hogy nagyon fontos az orvosi utasítás szerinti kontroll vizsgálat.

A koronavírus mennyire nehezíti a helyzetet?

Nehéz megállapítani a lázas betegek tünetei alapján, hogy koronavírusos-e egy-egy beteg. Rögtön a vizsgálat elején elvégezzük a gyorstesztet, és ha az negatív, eszerint haladunk tovább a kezeléssel.

Fotó: Neményi Márton

Traumatizált gyerekek és szülők érkeznek, a kórház dolgozóinak nyilván egy kicsit pszichológusnak is kell lenniük.

A nyelvi nehézségekkel ellenére is látjuk, hogy itt biztonságban érzik magukat, hálásak, értjük, ha megköszönik a gondoskodást, és közben látjuk a szomorúságot is a tekintetekben. A kórház pszichológusait, szociális munkásait rögtön értesítjük, ha egy-egy családnak szüksége van rájuk. Ritkábban érkeznek magyar anyanyelvű betegek, így legtöbbször a beszélgetés igazi kihívás. A gyerekek mindenesetre nagyon aranyosak: nem látszik rajtuk, min mennek keresztül, azaz még nem tudjuk felmérni, mit okoz náluk, amit átéltek. Először az akut betegséget gyógyítjuk, de lehetséges, hogy szükségük lesz traumafeldolgozó terápiára. 

A BOK csarnokban azt láttuk, hogy szabályosan őrjöngenek a gyereksarokban, mintha ott jött volna ki belőlük a feszültség.

Elcsüggedt gyerekeket itt sem nagyon látunk. Inkább az anyákon érezzük ezt, főleg, ha nem tud semmit a férjéről. Egy testvérpár különösen a szívemhez nőtt, ők annyira boldogok így, hogy itt fekhetnek egymás mellett, együtt játszva a kórházi ágyon!

Önök hogy vannak?

Nehéz szembenézni ezzel az egésszel. Éppen megkönnyebbültünk, hogy vége a COVID legutóbbi hullámának, amikor kitört a háború. A megnövekedett betegforgalom ellenére a saját betegeinkről is gondoskodni kell… De tudjuk, hogy mi vagyunk a szerencsések, akik segíthetnek. Ha kapunk egy mosolyt, már megérte. Hát még, ha gyógyultan engedjük el a segítségért hozzánk forduló gyermekeket.