Idejétmúlttá teszik a Zoom-meetingek a nyitott terű irodákat

T.CS. | 2022. Április 06.
A nyitott terű irodák a munkáltatók számára ugyan gazdaságosak, de sok munkavállalónak már régóta a bögyében voltak. A pandémia során népszerűvé vált home office és hibrid munkavégzés, valamint az ehhez kapcsolódó videokonferenciák sora végképp megpecsételheti a sorsukat.

Nem akarom elvitatni, vannak, akik szeretnek nyitott terű irodákban dolgozni, de az biztos, hogy nem ők vannak többségben az ismerőseim között. Tény, hogy egy ilyen elrendezésű iroda megkönnyíti az egymás közti kommunikációt, és azzal sem szeretnék vitatkozni, hogy képes jobban összehozni a társaságot, kevésbé fordulhat az elő, hogy a munkatársak alig ismerik egymást. Azonban az open office semmiképp sem tesz jót olyankor, ha az ember egy nagyobb koncentrációt igénylő munkára szeretne fókuszálni, mely során fontos lenne, hogy minél kevésbé zavarják, és olyankor is idegesítő a nyitott tér, ha semmi mást nem szeretnénk, csak elintézni néhány telefonhívást. Egyrészt zavarjuk vele a többieket, másrészt mindenki hallja minden mondatunkat, vagyis totálisan eltűnik a privát szféránk. Ezt azonban még folyosón telefonálgatással, fejhallgatóval és hasonló trükkökkel megoldottuk valahogy, ám a koronavírus mindent megváltoztatott.

Egy pofás open office (Fotó: Pixabay)

Az új jelszó: hibrid munkavégzés

A home office eleinte kényszernek tűnt, de ahogy telt az idő, egyre többen szokták meg. Most, hogy lassan az omikron okozta hullám is a végéhez közeledik, egyre nyilvánvalóbb, hogy a régi típusú munkába járás a legtöbb munkahelyen már nem fog visszatérni. Ha egy vállalatvezető mégis ragaszkodna hozzá, jelentősen csökkenti ezzel a munkahely vonzerejét. A megoldás a legtöbb esetben valahol félúton lesz a régi munkába járás és a home office között: a hibrid munkavégzés. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók alapvetően otthonról dolgoznak majd, de néhány alkalommal/napon mégis meg kell jelenniük odabent. Csakhogy a hibrid munkavégzés alapvetően azt feltételezi, hogy mindig lesznek olyan munkavállalók, akik épp otthonról dolgoznak. Emiatt az értekezletek java már átkerült az online térbe: a legtöbbször azok is Zoomon, Teamsen, Google Meeten vagy valamilyen hasonló alkalmazáson keresztül értekeznek, akik egyébként éppen bent vannak az irodában, mert szinte biztosan vannak olyan kollégáik, akik aznap nincsenek bent. Csakhogy egy Zoom-konferencia egy nyitott terű irodában akkor is borzasztóan kellemetlen tud lenni, ha az ember fülessel hallgatja a többieket, és itt sajnos nem működik a „kirohanok a folyosóra a telefonnal pár percre” kényszermegoldás. Az irodaházakban ugyan rendelkezésre állnak meetingekre fenntartott közös terek, de térkihasználás szempontjából egyáltalán nem gazdaságos, hogy egyetlen ember egy ekkora termet elfoglaljon, ráadásul nincs is ilyen teremből annyi, hogy kiszolgálják az igényeket. A nyitott terű irodák koncepciója gyakorlatilag két év alatt elavulttá vált, és ha az irodaházak üzemeltetői nem tesznek gyorsan valamit, a bajt meg fogják érezni.

Új igényekre szabott munkaállomások (Forrás: penkethgroup.com)

Nyitott tér és fülkék

Ha a nyitott terű irodák már nem képesek kiszolgálni a megváltozott igényeket, a külön egy-két fő számára fenntartott kis szobák pedig nem gazdaságosak sem a munkáltató, sem az irodaházak építtetői számára, akkor mi lehet a mindenki számára elfogadható megoldás? 

A fejlesztők egy másféle megoldás felé tendálnak: meghagyni a nyitott terek koncepcióját, és pusztán a munkaállomások átalakításával korszerűsíteni az irodákat. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eltűnhetnek a hagyományos íróasztalok, amiket inkább részben vagy teljesen zárt munkafülkék, munkaállomások válthatnak fel. Ezekből számos különböző variáció készül. Lesznek köztük nyitottabbak, melyeknek csak mérsékelt a zajszűrésük, és akár olyanok is, melyek már-már egy telefonfülkére emlékeztetnek. Az biztos, hogy az irodaházak és a munkáltatók maximum elodázhatják, de nem spórolhatják meg az átalakítást, ugyanis a megváltozott körülmények egyáltalán nem kedveznek az open office-nak.

Exit mobile version