Két tanárral beszélgettünk: ma már nehezebb a gyerekek figyelmét lekötni, ebben a kötelező tananyag sem segít

Két kémia szakos tanárnő ül velem szemben a XVIII. kerületi általános iskola osztálytermében, ezt pedig az eszkalálódó tanárhiányban lassan már kuriózumnak számít.

Ők maguk is reálisnak tartják a szakemberek jóslatait, miszerint, ha nem történik érdemi változás, 15-20 év múlva egyszerűen nem lesz, aki tanítaná a gyerekeknek a kémiát, vagy egyéb természettudományos tantárgyat.

Kussinszkyné Takács Ildikónak bőven van rálátása a témára, közel negyven éve dolgozik a pályán, biológia-, testnevelés- és kémiatanárként. Pályakezdőként 10 éven keresztül a Sopronkövesdi Általános Iskolában tanított, majd 17 évig Sopronban, a Deák Téri Általános Iskolában folytatta a munkáját, ahol munkaközösség vezető is volt.  A szíve visszahúzta a régi iskolába, így jelenleg most ott tanít. 

A fiatalabb generációhoz, de nem az utánpótláshoz tartozik Dudásné Kovács Erika, aki egy kis településen, Soltvadkerten tanít a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában biológia-kémia szakos pedagógusként, mindemellett osztályfőnök, óraadó, munkaközösség-vezető.  A két oktatóval a Szabó Szabolcs Természettudományos Vándorkupa keretében találkoztunk.

Milyen eredménnyel zártak a diákjaitok?

Dudásné Kovács Erika: Két hetedikes és két nyolcadikos tanítványommal érkeztem. Az ügyességi feladatsornál, a Leonardo-híd megépítésénél a mi hidunk az utolsó pillanatban összedőlt, így a 8. helyen végeztünk. Mindezek ellenére nagyon jól éreztük magunkat!

Kussinszkyné Takács Ildikó: A Galaxis nevet viselő csapatunk a 2. helyen végzett. Jó volt látni, hogy a gyerekek között barátságok szövődtek, élvezték a versenyt és a szabadidős programokat. Köszönet az Alapítványnak a lehetőségért, hogy részt vehettünk a versenyen!

Hogyan kerültetek a Szabó Szabolcs Alapítvány közelébe?

Dudásné Kovács Erika: Én akkor csatlakoztam, amikor meghirdették a Kémia Mobillabor ötletét egy Facebook-csoportban. Soltvadkerten tanítok, egy jól felszerelt, egyházi fenntartású intézményben, ahol támogató az iskola vezetősége is, de tudom, hogy sok vidéki kis iskola nem ilyen szerencsés, ezért is csatlakoztam a Mobillaborhoz, így több olyan iskolába is el tudok jutni Bács-Kiskun megyében, ahol óriási az igény a kísérletekre.

Kussinszkyné Takács Ildikó: 2019-ben csatlakoztam a Mobillaborhoz, épp amikor újraindult, de sajnos csak kevés időt tudtam a projektben eltölteni, hiszen jött a koronavírus.

Mi alapján dől el, hogy melyik iskolába mentek el a Mobillaborral?

Dudásné Kovács Erika: Az iskola kiválasztása többféle úton történt. Voltak, akiket én kerestem meg személyes ismeretség révén, voltak, akiket ajánlottak, és olyanok is, akik elérhetőségét a neten kerestem, találtam és ajánlottam a lehetőségünket. Mindenhol szívesen fogadtak, és a gyerekek nagyon élvezték az én kísérleteim mellett a tanulói kísérleteket. A legszívmelengetőbb emlék talán az a köszönő üzenet volt, amit a soltszentimrei igazgatónő írt:

Sajnos a pandémia rendesen közbeszólt és akadályozta a munkánkat. Eddig tizenháromszor sikerült elvarázsolni a kis iskolák diákjait, és még három alkalmam lesz májusig. 

Ha jól értem, a Mobillabor célja, hogy több gyerekkel megkedveltessék a kémiát olyan érdekes kísérletek révén, amikre nincs lehetőség sok iskolában. Mik a tapasztalatotok szaktanár és eszközök terén?

Dudásné Kovács Erika: Döbbenetes, hogy milyen sok iskola küzd a szaktanárhiánnyal, olykor még nagyobb iskolák is. Mivel mindenki a saját megyéjében tevékenykedik, én Bács-Kiskun megyéről tudok nyilatkozni:

Volt olyan intézmény is, ahol szakmailag jól felkészült pedagógus dolgozott, ám nagyon kevés a rendelkezésére álló anyag, eszköz. De ez még a szerencsésebb együttállás, hiszen ha van tudás, akkor a kevésből is lehet építkezni. Az egyik ilyen suliban biológia, rajz, földrajz szakos tanítja a kémiát, és le a kalappal előtte, mert ennek ellenére egyedül viszi a kísérleteket. Aztán vannak olyan helyek, ahol utazó pedagógusok tanítanak, ők két, három iskola között ingáznak, és léteznek olyan iskolák, ahol például angol szakos tanítja a kémiát. Sajnos ott, ahol a pedagógusnak nincs meg egyáltalán a szaktudása, a gyerekek sem elég motiváltak, illetve a pusztán a tankönyvből leadott óra csak egy alap tudást biztosít a gyerekeknek, a gimnáziumi tanulmányokhoz, a versenyeken való részvételhez nem elegendő.

Kussinszkyné Takács Ildikó: Nagyon sok iskolában nincs szaktanár, a gyerekek pedig érzik, ha nincs meg a megfelelő tudása a pedagógusnak, ahogy azt is, ha leterhelt az oktató. 

A szaktanárok hiánya tovább gyengíti a vidéken tanuló diákok lehetőségeit?

Kussinszkyné Takács Ildikó:  Egyértelműen igen, nem véletlen, hogy a Vándorkupa pont a kis iskolákra és a vidéki iskolákra fókuszál. Lehetőséget ad számukra, hogy megmérettessék magukat, hogy sikereket érjenek el, hiszen egy-egy ilyen versennyel lehet motiválni a gyerekeket. Csak sajnos az online tanulás megnehezítette a gyerekekkel való felkészülést. Én már idősebb is vagyok, nehezebben ment az átállás, ráadásul a kémia pont az a tantárgy, amelynél fontos, hogy a diákok lássák, amit csinálok. 

Dudásné Kovács Erika: Szerintem is így van. A szaktanár hiánya bármely tantárgynál, bármely iskolában hátrányt jelent az érdeklődés felkeltésétől a tudás átadásán keresztül a szaktárgyi tudás elsajátításáig.

Mik a tapasztalatok a digitális oktatás kapcsán? Megsínylette a gyerekek tudása az elmúlt két évet?

Kussinszkyné Takács Ildikó: Nemcsak a kémia területén, hanem más tantárgyak esetében is az a tapasztalat, hogy szinte semmi nem maradt meg a gyerekek fejében, hiába próbáltuk meg a legjobb tudásunk szerint átadni az ismereteket. Nekem úgy tűnik, hogy nehéz volt számukra beosztani az idejüket, ráadásul a gép előtt eltöltött 5-6 óra nagyon lefárasztotta őket. Az, hogy még utána tanuljanak, leckét oldjanak meg, sokuk számára lehetetlen küldetés volt. 

Dudásné Kovács Erika: Nem szeretném elviccelni, de a digitális kompetenciájuk határozottan fejlődött, ám a társas kompetenciájuk szinte a nullával lett egyenlő.

Ami kevéske tudásuk volt, az elkopott ez idő alatt. 

Kussinszkyné Takács Ildikó: Igen, határozottan érződött, hogy akiknek otthon nem volt segítsége a tanulásban, azok még jobban lemaradtak. 

Ennyire fontos a személyes jelenlét?

Dudásné Kovács Erika: Nagyon. Háromszor-négyszer több energiába került átadni online a tudást, mint személyesen. Többször vissza kellett kérdezni, többször kellett elmagyarázni egy-egy témakört, hogy megértsék, és ami a legfontosabb, hogy meg is maradjon a megszerzett tudás. Az online térben megszűnt a műhelymunka, ami látható módon hiányzott. Próbáltam ugyan otthoni kísérleteket adni nekik, de a kevésbé motivált gyerekek egyszerűen meg sem csinálták a feladatokat.

Visszahozható ez a két év? Tudás szintjén?

Dudásné Kovács Erika: Nagyon küzdök, hogy visszajöjjön. Az ilyen jellegű versenyek egyébként segíthetnek. A saját gyerkőceimen látom, hogy a versennyel járó élmény, és az előzetes feladat elkészítése is motiválta őket. De az elismerés is rengeteget számít, legyen szó a tantárgyi ötösről vagy az igazgatói dicséretről.

Szerintetek csak a tanáron múlik, hogy mennyire tudja megszerettetni a sokak mumus tantárgyát, a kémiát?

Dudásné Kovács Erika: Nem feltétlen. Ez függ a gyerektől, függ a pedagógustól, attól, hogy hogyan adja át a tudását, és függ a tananyagtól is, amelynek kétségtelenül vannak nagyon száraz részei. A tananyagmennyiség (kémiából heti másfél óra hetedik, nyolcadik osztályban) és a leadáshoz rendelkezésre álló óraszám nagyon kevés ahhoz, hogy érdekesen taníthassunk. 

Ám sajnos ezek a gyakorlati programok ritkán férnek bele az időbe, mert bődületes mennyiségű tananyagot kell elsajátítaniuk a tanévben. 

Kussinszkyné Takács Ildikó: A kémia szeretetéhez, mély megértéséhez különleges személyiség kell, hiszen több természettudományos tantárgy iránti érdeklődés is szükséges hozzá. Ugyanakkor számít az élvezetes tanítás is, ám a pedagógus munkáját döntően meghatározza, hogy milyen könyvből tanít, vagy hogy a kerettanterv, ami mentén halad, az a gyerekek korának, képességeinek megfelelő mennyiségű tananyag mennyiséget tartalmazza. Ez a mai NAT-ra nem mondható el, a rossz könyvek és a túl sok, túl nehéz tananyag nem könnyíti meg a tanárok helyzetét.. 

Mivel próbáljátok megszerettetni a gyerekekkel a természettudományos tantárgyakat?

Dudásné Kovács Erika: Rendszeresen írok pályázatokat, amelyek segítségével sikerült a természettudományos tehetséggondozó szakköri programomat bővíteni, olyan programokra elvinni a gyerekeket, amelyek tényleg felkeltik az érdeklődésüket. Így jártunk üzemlátogatáson, voltunk a Kutatók éjszakáján, tanulmányi kirándulásokon.

Látom a diákjaimon, hogy azok, akik egy pályázatból létrehozott szakköri programban vesznek részt, jóval beljebb vannak, mint akik csak a kötelező órákra járnak. Ezek a lehetőségek azonban a legtöbb iskolában hiányoznak, pályázati pénz híján a legtöbb intézménynek nincsen rá elegendő forrása, kapacitása. 

Kussinszkyné Takács Ildikó: Hasonlóan Erikához, igyekszem kísérletekkel színesíteni az órákat, feladatokkal rávezetni őket a miértekre, és nem hosszasan magyarázni azt, hogy mi történik egy-egy kísérlet alatt. Direkt úgy adok nekik feladatokat, hogy gondolkodjanak és kitalálják, mi történik egy-egy folyamat során. Amikor pedig egyedül végzem a kísérleteket, akkor sem megyek bele a hosszas magyarázatokba, mert az csak unalmassá tenné a gyakorlatot, hiszen sok esetben a megértéshez még nincs meg az elegendő tudásuk.

A versenyzőitek közül van olyan gyerek, akik a tanári pályára készül?
(Mindketten nemet intenek a fejükkel)

És szoktatok beszélgetni a diákokkal a pedagógus pályáról? 

Dudásné Kovács Erika: Tőlem szemtől szembe megkérdezték, hogy mik a tanári pálya pozitívumai. Emlékeztettem őket a közös programokra, élményekre, sikerekre, és arra, hogy ezek nekem, pedagógusként is sokat jelentenek. Ahogy az is örömmel tölt el, amikor egy versenyen látom őket, vagy hogy egy jó iskolában folytatják a tanulmányaikat.

Kussinszkyné Takács Ildikó: Nekem a korábbi iskolámból akadt egy-két diák, aki a pedagógus szakmára készült. Azonban a legtöbb gyereknek eszébe se jut ezt a hivatást választani, mert tisztában vannak a nehézségeivel, és nem azért mert panaszkodnánk nekik az iskolában. Látják ők maguktól, hogy mivel jár a pedagógus lét.

Az alacsony kezdő fizetés nem nagy motiváció a fiataloknak.

A saját gyermekeitek közül továbbviszi valaki a tanári hivatást?

Kussinszkyné Takács Ildikó: Nem, a gyerekeim, mint a legtöbb pedagógus-csemete, látták, hogy az anyjuk, apjuk mennyit dolgozik, és azt is, hogy míg régen a pedagógus személye mintaként szolgált, ma alig van tisztelete.

Dudásné Kovács Erika: Nálunk is más pályát választottak a gyerekeim, de nem is presszionáltam őket.

Ildikó, te 40 éve vagy a pályán. Hogyan látod, milyen volt a szakma társadalmi megbecsültsége, amikor fiatal pályakezdő voltál, és ahhoz képest milyen ma?

Kussinszkyné Takács Ildikó: Ég és föld.

A korom végett tudom, milyen volt együtt dolgozni a gyerekekkel negyven évvel ezelőtt, és látom, hogy ma mennyivel nehezebb bevonni, lekötni őket. Ebbe persze az is közrejátszik, hogy idősebb vagyok, és már akkora a generációs szakadék, amit egyre nehezebben tudok áthidalni.

Ma kicsit az az érzésem, mintha mindent készen szeretnének megkapni, nehéz őket motiválni, gondolkodásra, cselekvésre késztetni, főleg a technikai kütyük, a társas kapcsolatok és az internet köti le a figyelmüket. Azt is problémásnak találom, hogy olyan internetes felületeken vannak fent, amik nem nekik való. Persze, mi is próbáljuk digitális eszközökkel, megoldásokkal lekötni a figyelmüket, de nehéz, túl sok inger éri őket külvilágból.

Nincsenek szakmai közösségek (maximum az online térben), ahol lehet ötletelni, megosztani a tapasztalatokat. Anno Sopronban, Horváth Lucia, kémia–fizika szakos középiskolai tanár ezt fantasztikusan művelte: kémia tanári klubunk volt, minden hónapban összejöttünk, kísérleteztünk, jártunk más iskolákba. Ma ezek a programok megszűntek, mintha elvágták volna őket.

Gondoltatok arra valaha, hogy elhagyjátok a pályát?

Kussinszkyné Takács Ildikó: Soha nem jutott eszembe. Az azonban igen, hogy állami fenntartású iskola helyett egy nemzetiségi vagy egyházi  iskolában folytassam a munkámat. Ezekben az iskolákban jobb a tanárok megbecsülése, az iskola támogatottsága.

Dudásné Kovács Erika: Erre a pályára készültem, és minden nehézség ellenére szeretek tanítani. Szerencsésnek tartom magam, hogy megfelelő körülmények között taníthatom szaktárgyaimat és vannak olyan gyerekek, akik motiváltak és így engem is motiválnak. Ha újra kellene kezdenem, is ezt a szakmát választanám.

Mi tartja bennetek a lelkesedést, mi véd meg benneteket a kiégéstől?

Dudásné Kovács Erika: A diákok, a közös versenyek, az élmények. Engem ezek védenek meg a kiégéstől.

Kussinszkyné Takács Ildikó: Én is mindig mozgatórugó voltam az iskolákban és ez is töltött vissza. Kerestem, kutattam a lehetőségeket, szerveztem a programokat, így milliónyi élmény ért az eddigi negyven év alatt. Fontos volt, hogy a gyerekeket élményhez juttassuk, tanulmányi kirándulásokra vigyük őket, nemzeti parkokat járjunk végig, foglalkozásokat tartsunk. De ezek nem mindig jöttek könnyen, a természettudományos szaktanárok mindig  kicsit nehezített terepen mozogtak, hiszen sok iskolában ezek a tantárgyakat mellékesként kezelik. Így olykor én is falakba ütköztem, amikor a tantárgyaimhoz kapcsolódó izgalmas programokat szerettem volna szervezni, vagy megnyerni a tantestület támogatását. Sokat segítettek ilyen helyzetekben a jelenlegi és a régi tanítványaim, valamint a párom.

Miért nem voltak támogatók a kollégák?

Kussinszkyné Takács Ildikó: Egy kis iskolában sokkal több feladat hárul egy-egy pedagógusra, így nehezen várható el tőlük az extra programok, kísérleti bemutatók előkészítése, megszervezése, lebonyolítása. Plusz programok, események nélkül is le vannak terhelve. Manapság egy pedagógusnak az iskolában annyi feladata van, mint a csuda, különösen úgy, hogy erős pedagógushiánnyal küzdünk. Csak, hogy egy példát említsek, nálunk három olyan pedagógus áll a rendelkezésünkre, aki teljes állásban dolgozik, a többi kolléga óraadó. 

Dudásné Kovács Erika: Ahhoz, hogy a természettudományos tantárgyakat színesíteni tudjuk,  fontos a támogató légkör, a vezetőség és kollégák részéről is. A mi iskolánkban is főleg az idegen nyelvek, a testnevelés áll az előtérben, de nálunk nyitottak a kollégák. De tudom, hogy a mi iskolánk inkább a kivétel, mint az átlag.

Ildikó említette, hogy egy pedagógusnak manapság rengeteg a feladata. Régebben könnyebb volt?

Dudásné Kovács Erika: Kétségtelenül nehéz olykor, rengeteg az adminisztrációs és az egyéb feladat. Annyiban szerencsés vagyok, hogy a gyerekeim már nagyok, de kisgyerekesként jóval nehezebb lenne, és lehet, hogy nem is lennék ennyire motivált, mint amilyen vagyok jelenleg. 

Kussinszkyné Takács Ildikó: Régebben könnyebb volt a munka mellett gyereket nevelni. Manapság sokkal több feladat hárul egy emberre a munkájában (de nemcsak a pedagógus pályán, hanem szinten minden egyéb területen is). Van az a sztereotípia, miszerint a tanár munkája könnyű, megtart pár órát és már megy is haza. Ezzel szemben a valóság egészen más:

Erika neked például milyen feladataid vannak úgy, hogy osztályfőnök is vagy?

Dudásné Kovács Erika: Osztályfőnökként többek között a szülőkkel, a gyerekkel, a kollégákkal való kapcsolattartás, munkaközösség-vezetőként pedig olyan feladatok hárulnak rám, mint az éves program megtervezése, kivitelezése, jeles napok, tematikus hetek megszervezése, pályázatok, beszámolók írása, a vállalt foglalkozások megvalósítása, ennek dokumentációja, és persze a versenyekkel is vannak teendők. Mindemellett órákat tartok kémiából, biológiából a hetedik, nyolcadik osztályosok és természetismeretet ötödikeseknek, melyekre készülni kell. Havi legalább egy jegyet kell produkálni, szóval dolgozat hegyek várnak otthon. 

Nem nagyon juthat időd unatkozásra… Szerintetek a bérrendezés elegendő lenne ahhoz, hogy kevesebb legyen a teher és újra vonzóvá váljon ez a hivatás, vagy nagyobb, strukturális változásokra volna szükség?

Dudásné Kovács Erika: A bérrendezés egy sarkalatos pontja lenne, az biztos.

Kussinszkyné Takács Ildikó: A bérrendezés nagy előrelépés lenne, de szerintem nem csak ez dönt a pályaválasztáskor. Sajnos a pedagóguslét társadalmi megítélésével nagyon komoly problémák vannak. Az oktatásban a személyi feltételek mellett a tárgyi feltételek is hiányoznak. Egyre több a rosszul szocializált gyerek, az iskolára marad a nevelés.

Egyre nő a különleges bánásmódot igénylő SNI-s, BTMN-es és autisztikus tüneteket mutató gyerekek száma. A velük való foglalkozás szakemberek feladata lenne, erre nem készítettek fel minket és idő sem jut rá. Utoljára, de nem utolsósorban a megemelt óraszámok is túlterheltséghez, végül kiégéshez vezethetnek.

Amikor a felsőfokú tanulmányaitokat folytattátok, a természettudományi szakon ritka volt a lány diák?

Dudásné Kovács Erika: Nálunk a főiskolán vegyes volt az évfolyam, de a fiatalabbaknál azt tapasztalom, hogy főleg a nők vannak többségben, szerintem kimondhatjuk azt, hogy elnőiesedett a szakma.

Kussinszkyné Takács Ildikó: Amikor én voltam fiatal, akkor is voltak nők, valahogy fel tudták mérni, hogy országos szinten mennyi és milyen tanárra van szükség, sőt, még azt is meghatározták, hogy milyen legyen a nők és a férfiak aránya. Azt is figyelembe vették, melyik megyében volt tanárhiány. Szerintem mindig is több volt a női pedagógus, pedig a gyerekek a férfi tanárokat is nagyon kedvelik, és az egyensúlyhoz kellene, hogy több legyen a férfi kolléga.

Bár nincs kimondva, a pedagógushiány miatt egyre inkább haladunk az integrált természettudomány tantárgy felé. Mi erről a véleményetek?

Dudásné Kovács Erika: A természettudományos tantárgyak közül 2 a saját szakom, ezektől a másik 2 sem áll távol. A tantárgyak közötti koherencia és integráció adta lehetőségeket mindig is kihasználtam az óráimon és a szakkörömön is, a tudás- és ismeretbővítés pedig szerintem mindenki feladata pedagógusként. Ha ilyen tantárgyat kellene tanítanom, biztos megoldanám még több felkészüléssel, de amíg a szakos ellátottság az iskolánkban megoldott, örülök, hogy a fizikát és a földrajzot a szakos kollégáim tanítják.

Kussinszkyné Takács Ildikó:  Nincs különösebb baj az integrált természettudomány tantárggyal, de véleményem szerint kevés a tanterv szerinti óraszám ahhoz, hogy a gyerekek elegendő tudást szerezzenek például ahhoz, hogy mondjuk egy orvosi vagy vegyész pályára menjenek.

Nehéz ma jó természettudományos szaktanárnak lenni?

Dudásné Kovács Erika: Nem könnyű. Sok mindennek és mindenkinek kell megfelelni.

Sok a feladat, kevés az idő, és a saját családunkról, igényeinkről még nem beszéltünk.

Az utóbbi hónapok pedagógussztrájkja alatt sokan  kiálltak a pedagógusok mellett. Mit gondoltok a sztrájkról és a kiállásról?

Kussinszkyné Takács Ildikó: Ennek már rég meg kellett volna történnie, csak a pedagógus társadalom soha nem tudott összefogni. Pedig ez nem csak rólunk szól,  tulajdonképpen a gyerekek jövője is kockán forog. Nem véletlenül álltak ki a tanárok mellett diákok és szülők. Azt viszont nem tartom jónak, hogy sokan ezt egy politikai megmozdulásnak tartják, sajnos olyan dolgokra is ráhúzzák a politikát, ami mögött nem is az rejtőzik.

Ha kívánhatnék, azt szeretném, hogy az oktatásügynek olyan felelősei legyenek, akik tudják, mit jelent pedagógusnak lenni, akik belelátnak a munkánkba. Sokszor érdemes alulról építkezni: szerintem nem véletlen, hogy régebben pedagógusok írták meg a tankönyveket, szépen, egymásra építve.