Mi történt Albert Einstein eltitkolt lányával?

K.G. | 2022. Május 24.
Születése után alig egy évvel Albert Einstein lányáról, Lieserl Einsteinről hirtelen minden feljegyzés eltűnt, egészen 1986-ig a létezéséről sem tudott senki.

Albert Einstein Nobel-díjas elméleti fizikus magánélete sokáig rejtve maradt a nagyközönség előtt. A legkülönösebb történet pedig lányáról, Lieserl Einsteinről szól, akit titok övezett évtizedekig.

De miért volt Lieserl titok? Valószínűleg azért, mert házasságon kívül született. 1901-ben, nem sokkal azután, hogy Mileva Marić megismerkedett Einsteinnel a zürichi egyetemen, a nő hazautazott Szerbiába, ahol 1902-ben életet adott egy kislánynak. A házasságra azonban csak később, 1903-ban került sor Mileva és Einstein között, a kislány, Lieserl pedig eltűnt, és elő sem került egészen addig, míg 1986-ban az Einstein életét kutató történészek rá nem találtak a lány létezésének nyomaira a szülők korai levelezésében.

Albert Einstein egyetlen lánya

Lieserl Einstein 1902. január 27-én született Újvidéken – és nagyjából ennyi volt az, amit a kutatók első körben fel tudtak deríteni róla. A történészek 1986-ban találták meg Mileva és Albert levelezését, melyben több utalást is találtak a kislányukra, Lieserlre.

1902. február 4-én Einstein például azt írta Milevának, mennyire megijedt, amikor kapott egy levelet a nő apjától, mert azt hitte, bajba került. Mindezt akkor írta, amikor Mileva megszülte Lieserlt otthon, a szülők házában, miközben Einstein Svájcban élt. „Egészséges és sír már rendesen? – írta az akkor 23 éves Albert. – Milyenek a kis szemei? Kettőnk közül kire hasonlít jobban?” A levélben számtalan kérdés után így zárta sorait: „Annyira szeretem, pedig még nem is ismerem a kislányt!” A leveleiben arra is kérte Milevát, hogy csináltasson képet Lieserlről és küldje el neki, ám ilyen képet nem találtak Mileva válaszai között. Amikor az asszony visszatért Svájcba Einsteinhez, hogy 1903-ban megházasodjanak, nem vitte magával Lieserlt. A gyerek eltűnt, 1903 után már a házaspár levelezésében sem találtak utalást a gyerekre.

Albert Einstein és Mileva Marić 1905-ben (Kép: Getty Images)

Lieserl Einstein nyomában

Amikor a kutatók rábukkantak az információkra Albert Einstein lányának létezéséről, komoly nyomozás vette kezdetét, de nem találtak sem születési vagy halotti anyakönyvi kivonatot, sem bármilyen orvosi papírt. A névről is úgy tűnt, hogy nem a gyerek igazi neve, a házaspár leveleiben Lieserl és Hanserl néven is előfordult, ami a német nyelvben arra utal, hogy kislányt vagy kisfiút szeretnének a szülők. Mintha magyarul csak Jancsiznánk vagy Juliskáznánk a babát, amíg nem tudjuk a gyerek nemét és nem választjuk ki a nevét.

A történészek azért igyekeztek a minimális információból is összerakni, mi történhetett Einstein és Mileva kislányával. Amikor Lieserl született, a szülei nem voltak még házasok, és a szülés valószínűleg keresztbe is húzta Mileva terveit, aki az egyetlen női fizikusként rendkívüli tehetségnek számított a zürichi egyetemen Einsten csoportjában, ám miután várandós lett, Mileva kilépett a programból. Ráadásul Einstein családja sosem fogadta el Milevát, főleg azért, mert három évvel idősebb volt Einsteinnél. Az anyós egyenesen vénasszonynak tartotta emiatt, és ezt közölte is a fiával, de ez sem tarthatta vissza a szerelmeseket a házasságtól.

Abban az időben azonban nemcsak a nőnek, de Einstein karrierjének is ártott volna egy házasságon kívül született gyermek, ezért úgy tűnik, a szülők közös döntése volt, hogy nem tartják meg a lányukat. Az utolsó utalás a házaspár leveleiben Lieserlre 1903 szeptemberében történt, amelyben Albert arról ír Milevának, mennyire aggódik Lieserl egészségéért, mert a kislány elkapta a skarlátot. Az akkortájt 21 hónapos Lieserl a levelekből kiszedett infók alapján túlélte a betegséget, de a szülők féltek, hogy az orvosi kezelések során kiderül az igazság. A kutatók végül arra jutottak, hogy Lieserl Einstein vagy meghalt gyermekkorában vagy pedig örökbe adták a szülők.

Hans Einstein 1904

Hans Einstein 1904-ben született Albert és Milena első fiaként (Kép: Public Domain)

hans einstein

Hans Einstein a szülőkkel (Kép: ETH Library)

Albert Einstein és Mileva

Albert Einstein és Mileva Marić 1912-ben (Kép: Getty Images)

Mileva és Einstein fiai

Mileva és Einstein fiai: Hans Albert és Eduard (Kép: Hebrew University of Jerusalem)

Albert Einstein és Elsa

Albert Einstein 1914-ben elvált Milevától, a képen második felesége, Elsa Lowenthal Einstein áll mellette 1921-ben (Kép: Getty Images)

Albert Einstein családja

Balról: Hans Einstein, középen fia Bernhard, mellette Albert Einstein 1936-ban (Kép: Getty Images)

Elméletek Lieserlről

1999-ben Michele Zackheim publikálta évek óta tartó kutatásainak eredményét Einstein lányáról. A szerző Szerbiában végezte kutatómunkájának legnagyobb részét, ahol a nyomozás részeként számtalan családfát készített el, hogy tisztázza Lieserl életének részleteit. A publikációjában azzal az elmélettel állt elő, hogy Lieserl valószínűleg fejlődési rendellenességgel született, és Mileva a családjára hagyta a kislány gondozását, amikor visszatért Einsteinhez. A kutató szerint Lieserl alig pár hónappal a második születésnapja előtt meghalt. Az elmélet alapján elképzelhető, hogy Einstein nem is látta sosem a lányát, hiszen nincs nyoma képnek a gyerekről, amit annyira kért a levelében.

Egy másik teória szerint Albert Einstein a saját családja elől rejtette el Lieserlt, hiszen az anyja heves gyűlöletét többször is kifejezte Mileva ellen és legszívesebben eltüntette volna a fia életéből. Zackheim szerint azonban tévesen feltételeznénk, ha azt hinnénk, Einstein védeni akarta gyerekét, mert bár tény, hogy zseni volt a fizikában, de a később született gyerekei nem épp egy odaadó apát tapasztaltak meg a személyében. Elméletek vannak tehát, az igazságot pedig már talán sosem tudjuk meg, hogy pontosan mi történt Lieserl Einsteinnel.

Via

Exit mobile version