Hiába fizette ki a tartozását, elárverezték az otthonát

S. Z. | 2022. Május 25.
János minden tartozását kifizette, mégis elárverezték a Balatonszabadiban található házát.

Becsapottnak érzi magát egy Balatonszabadiban élő férfi, mert állítása szerint úgy árverezték el az ingatlanát, hogy az adósságát rendezte, a végrehajtási eljárást pedig meg is szüntették ellene – írja a Blikk.

János ellen 2017-ben kért végrehajtást a Takarék Központi Követeléskezelő Zrt., és kezdeményezték a balatonszabadi háza elárverezését is. A férfi végül megállapodott a követeléskezelővel, majd az adósságát egy összegben rendezte, és lerótta a végrehajtó munkadíját is. A követeléskezelő jelezte a végrehajtónak, hogy megkapta a pénzét, a végrehajtó nő 2021 márciusában pedig le is írta, hogy a végrehajtás befejeződött.

Igen ám, de egy jó hónap múlva, 2021. április végén a végrehajtó felszólított arra, hogy önkéntesen fizessek a banknak, valamint hagyjam el az ingatlanomat, mivel azt a bíróság végzése által jogerősen elárverezte. Annak ellenére, hogy márciusban ő maga lezártnak tekintette a végrehajtási eljárást. Nem értettem, ez miként történhetett

– mondta a férfi, aki a végrehajtó lépése miatt polgári pert indított.

Egy, a Blikk által megkérdezett ügyvéd szerint az ingatlanárverés során a végrehajtó nem követett el jogszabálysértést, mivel az árverést csak úgy lehetett volna érvényteleníteni, ha a licitnapló lezárásáig megfizetik a teljes tartozást. Emellett az adós elmondása szerint a másodfokú bíróság megállapította az árverés törvényességét.

Korábban arra is volt példa, hogy egy budapesti nő nem kapott értesítést, mégis kilakoltatták az otthonából.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Profimedia)

Exit mobile version