Bicskával fenyegettek meg egy leszbikus párt a villamoson Budapesten

S. Z. | 2022. Június 16.
Egymás kezét fogta a két nő a villamoson, majd egy férfi késsel fenyegette meg őket.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolnak – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A vád szerint a férfi 2021. szeptember 20-án a késő esti órákban egy budapesti villamoson felfigyelt két női utastársára, akik egymás kezét fogták.

A két nőt szexuális irányultságuk miatt szidalmazni kezdte, és a késsel hadonászva azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

A kiabálást meghallva a villamos vezetője próbálta leállítani a férfit, aki a sofőrt is kérdőre vonta, majd folytatta a két nő inzultálását és kitartott amellett, hogy mindkettőjüket megöli.

A villamosvezető a végállomásnál a férfit leszállította a járműről, míg a két nőt a BKV tartózkodójába kísérte. A férfi egy idő után elhagyta a helyszínt, ahova kis idő múlva visszatért, és ekkor elfogták a rendőrök.

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárás október 6-án folytatódik, amely alkalommal a bíróság tanúkat hallgat meg.

Néhány napja született ítélet egy hasonló ügyben: egy év nyolc hónap börtönt kapott egy férfi, aki egy Andrássy úton békésen sétáló leszbikus párt bántalmazott. 

(Kiemelt kép: Unsplash/Camila Blando)

Exit mobile version