Egy nő fekszik egy összeroncsolódott autó tetején lábai kecsesen keresztezve, fehér kesztyűs kezével a nyakláncát fogva – ismerős ez a kép? Biztosak vagyunk benne, hogy igen: David Bowie-tól Taylor Swiften át Doja Catig számtalan videóklip főszereplőjét láthattad hasonló pózban, ahogy Drew Barrymore-t vagy épp Bryan Cranstont, valamint számtalan divatfotót is fényképeztek le így, illetve a Pearl Jam Backspacer albumán található egyik rajzon is ez látható.
A Gilt egyik lemezborítója és Taylor Swift Bad Blood című klipjének egyik képe
A popkultúra egyik ikonikus ábrázolása, amely szégyentelenül glorifikálja az öngyilkosságot – ez pedig már alapjaiban véve is problémás, hát még ha kiderül, hogy nem egy fiktív halált mutatnak be a fent felsorolt jelenetek. Egy hús-vér fiatal nő valódi tragédiáját zsákmányolják ki az autó tetején pózoló sztárok, szándékosan megszegve a lány utolsó kívánságát.
Nem szeretném, ha bárki a családomban vagy azon kívül látná a testemet. Meg tudnák semmisíteni hamvasztással? Könyörgöm önnek és a családomnak – ne tartsanak temetést vagy megemlékezést a tiszteletemre
– írta Evelyn McHale a búcsúlevelében, mielőtt leugrott volna az Empire State Building tetejéről, ahonnan egy limuzinra esett. Négy perc sem telt el a halála pillanatától, amikor a közelben tartózkodó Robert Wiles lefotózta őt. Emiatt nem elég, hogy Evelyn családjának újra és újra látnia kellett a végzetébe zuhant lányt, örökké emlékezni fognak rá, mivel A legszebb öngyilkosság néven emlegetett fénykép egyenesen a kollektív tudat részévé vált.
A nő, aki halálában volt a legszebb
A 23 éves Evelyn McHale előtt még annyi lehetőség állt: könyvelőként dolgozott New Yorkban egy gravírozó cégnél, miközben az esküvőjét szervezte Barry Rhodesszal. Ő maga is egy lagzin találkozott Barryvel: a fiú a vőlegény testvéreként, Evelyn koszorúslányként vett részt az eseményen. A fiataloknak azonnal akadt közös témájuk, miután Barry, aki akkor már egyetemi hallgató volt, épp azelőtt szerelt le a légierőtől, a lány pedig korábban a női hadtestnél szolgált a középiskola után.
Rengeteget költözött, mire végül úgy tűnt, New Yorkban megtalálta a helyét. A kaliforniai Berkeley-ben született 1923-ban kilenc gyermek egyikeként. Édesapja, Vincent a banki szektorban dolgozott, így 1930-ban áttelepültek Washington D.C.-be, azonban onnan is tovább kellett állniuk. Evelyn anyja, Helen feltehetőleg diagnosztizálatlan és kezeletlen depresszióval küzdött, melynek következtében végül elváltak Vincenttel, a gyerekek pedig az apjukkal maradtak: így kötöttek ki New York államban, egészen pontosan Tuckahoe városában, ahol Evelyn megkezdte a középiskolai tanulmányait. Érettségi után tehát a lány katonának állt, szolgálata alatt a Missouri állambeli Jefferson City-ben állomásozott, innen került aztán New Yorkba.
1947. április 30-án, élete utolsó előtti napján Evelyn vonatra szállt, hogy meglátogassa a Pennsylvaniában tanuló vőlegényét a srác 24. születésnapján. Másnap Barry elköszönt tőle, és feltette Evelynt a reggel 7-kor induló vonatra. „Amikor búcsúzóul megcsókoltam, boldognak tűnt, úgy láttam, minden rendben van vele. Olyan volt, mint akármelyik lány, aki házasodni készül” – emlékezett vissza a fiú. Az esküvőt a Rhodes család otthonában tartották volna az év júniusában.
Délelőtt háromnegyed 11-kor egy járőr, John Morissey, akinek a forgalomirányítás lett volna a feladata, nem tudott koncentrálni a közlekedő járművekre: egy fehér sál terelte el a figyelmét, ami rémisztően magasan, az Empire State Building 86. emeletén lobogott a szélben. Pillanatokkal később csattanást hallott, és látta, hogy óriási tömeg kezd összegyűlni a 34. utcában. Evelyn leugrott, kiutat keresve valamiből, amiről csak ő tudhatott, és egy ENSZ-limuzin tetejére zuhant. A fényképészetet tanuló Robert Wiles az utca túloldaláról rohant a kocsihoz, hogy a tömegen átverekedve magát lefotózza Evelynt, akin semmi nyomát nem lehetett észlelni annak, hogy a halálába ugrott. A képen látható, ahogy a lány békésen fekszik a ripityára tört autó tetején, mintha csak aludna: Evelyn kísérteties szépsége és a brutálisan összeroncsolódott autó kontrasztja miatt képtelenség levenni a fényképről a szemünket.
Búcsúlevelében Evelyn amellett, hogy arra kért mindenkit, rejtsék el a testét, még a következőket írta:
A vőlegényem megkért, hogy menjek hozzá júliusban. Nem hiszem, hogy bárkinek is jó felesége lehetnék. Sokkal jobb lesz neki nélkülem. Mondják meg az apámnak, túl sokban hasonlítok az édesanyámra.
Evelynt a nővére azonosította, és kívánságához mérten elhamvasztatták temetés, megemlékezés vagy sírhely nélkül. Barry Rhodesból mérnök lett, 2007-ben hunyt el Floridában. Soha nem nősült meg.
Mindenki látta, amit senkinek nem kellett volna
A döntés, miszerint Evelyn véget vet az életének, olyasvalami, amiben kizárólag ő diktált. A depresszióját – amelyben több mint valószínűleg anyjához hasonlóan ő is szenvedett – nem tudta kontrollálni, hiszen abban az időben a mainál is több stigma övezte a mentális betegségeket. Ez azonban az ő választása volt, a saját szabályai szerint (mondjuk ezt anélkül, hogy egy pillanatra is dicsőítenénk az öngyilkosságát vagy annak körülményeit), ráadásul egy olyan korban, mikor a nőknek igen csekély önrendelkezési joga volt. Evelynt azonban még ettől az apró autonómiától is megfosztotta Robert Wiles, a szemfüles fotós, aki a lány holttestéről készült fényképet publikáló Life magazinnal együtt direkt szembement Evelyn végakaratával. Igen, a fotóban valóban van valami sötéten gyönyörű. De feljogosít bárkit is az elhunyt utolsó kívánságának ilyen komoly tiszteletben nem tartására egy kép puszta művészi esztétikája? Hogy kitörölhetetlenné tegye azt, amit a kép alanya kifejezetten titkolni szeretett volna?
Wiles egyetlen kattintással vált kegyeletsértővé és a 20. század egyik meghatározó fényképének készítőjévé – azonban ezután többé egyetlen fotót sem publikált. Az Evelynt ábrázoló képnek a Life magazin egy teljes oldalt szentelt: „Az Empire State Building alján Evelyn McHale teste nyugodtan pihen egy groteszk ravatalon, teste egy autó tetejébe csapódott.”
A tragikus nők mindig is megigézték a társadalmat, sőt, megkockáztatjuk, hogy bár a kulturális norma része, egyfajta beteges megszállottság övezi a témát.
Egy szép nő halála kétségtelenül a legpoétikusabb téma a világon
– írja A műalkotás filozófiájában Edgar Allan Poe, azonban nem ő az egyetlen, aki már a viktoriánus korban romantizálta a halott nőket. William Butler Yeats Szerelmesét halottnak kívánja címmel szerzett verset, míg a Dorian Gray arcképében egyenesen arról beszélnek, hogy nincs annál nagyobb bizonyíték a nő (ez esetben Sibyl Vane) szerelemére, mint az öngyilkosság. Brenna Mulhall szerint ezek a haldokló, illetve halott nőket hang nélküli, passzív tárgyakként reprezentálják, a kontrollvesztettségüket pedig romantizálják.
Áthatja a szexizmus a halott nők csodálatát, így Evelyn McHale-ét is. Az öngyilkosságát megörökítő fotó gyakorlatilag önálló életre kelt, és mérhetetlenül ignoránsan fél Hollywood nyerészkedik belőle. Ennek következtében pedig Evelyn McHale azóta is csupán a róla készült fotón tud valóban békében nyugodni…
(Forrás: Rare Historical Photos, Codex99)
Van segítség!
Ha krízishelyzetben vagy, esetleg valaki más a környezetedből, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!