nlc.hu
Szabadidő

5 éve hunyt el David Bowie

„Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna” – 5 éve hunyt el David Bowie

Az elmúlt 50 éve zenei életére kevesen hatottak annyira, mint David Bowie, a popzene kaméleonja. Slágereivel és idézeteivel emlékezünk rá.

2016. január 10-én, kereken öt éve hunyt el a sikeres és elismert zenész, dalszerző és színész David Bowie. A pop kaméleonja a ’60-as évek végén lett híres  hazájában, az Egyesült Királyságban, majd 1975-ben, amikor John Lennonnal dolgozott együtt, az Egyesült Államokat is meghódította. Élete során 29 stúdióalbumot és 7 koncertalbumot jelentetett meg, és hat Grammy-díjat zsebelt be. Miközben mély nyomokat hagyott az elmúlt ötven év zenei életében,  feltűnt filmekben, de szerepelt videojátékokban is. 

David Bowie-ra emlékezünk

Öt éve, 2016-ban hunyt el David Bowie (Fotó: Profimedia)

David Bowie kétszer házasodott. Első felesége Angie Barnett volt, akivel 1970 és 1980 között voltak házasok. Másodszorra a híres modellt, Imant vette el, aki 1992-től, a zenész 2016-os haláláig volt a neje. Első házasságából született a már 49 éves Duncan Jones rendező, forgatókönyvíró. Másodikból pedig lánya, a 20 éves Alexandria Zahra Jones.  Mivel David Bowie születési neve David Robert Jones, ezért kapták a gyerekek is a Jones családnevet.

David Bowie 2016-ban, tizennyolc hónap küzdelem után, daganatos betegség következtében hunyt el. Utolsó napjait családja körében töltötte. 

Idézeteivel és néhány slágerével emlékezünk rá!

„Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna.”

„Az általam írt dalok értelmezései néha sokkal érdekesebbek, mint amit én akartam a dallal mondani.”

„A művészetről beszélni olyan, mint táncolni az építészetről.”

„Nem veszhetsz, de nem is győzhetsz, ha nem vállalsz kockázatot.”

„A legnagyszerűbb dolog, amit kaphatsz, ha szeretsz, és viszontszeretnek.”

„Mindig meglepett, hogy az emberek komolyan veszik, amit mondok. Én még azt sem veszem komolyan, hogy ki vagyok.”

További idézetek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top