Bűnös ártatlanok: miért vall be valaki egy bűntényt, amit sosem követett el?

Sorozat-beismerő. Ezt a kifejezést először néhány hete, a Fekete madár című igaz történetet feldolgozó Apple TV+ sorozatban hallottam. A sorozat Larry Hallról, az életfogytiglanra ítélt sorozatgyilkosról szól, aki ugyan tucatnyi fiatal lány halálában volt érintett, és be is került a nyomozók látókörébe, ám a rendőrség egészen sokáig azért nem vette őt komolyan, mert a férfi rendszeresen jelentkezett a zsaruknál, és vallott be kisebb-nagyobb bűncselekményeket. Olyanokat, amikről rendre kiderült, hogy nem ő követte el őket. Így amikor Hall azzal állított be a rendőrökhöz, hogy meggyilkolt egy fiatal lányt, a nyomozók csak ímmel-ámmal álltak neki a vizsgálatnak, nem gondolván, hogy Hall valóban bűnös lehet. A férfiról persze utólag kiderült, hogy tényleg egy veszélyes sorozatgyilkos, ám vannak bőven olyanok, akik úgy vállalják magukra különféle bűntények elkövetését, hogy valójában teljesen ártatlanok, sőt sok esetben egyáltalán semmi közük nincs az ügyhöz.

A hamis vallomások három fajtája

A hamis beismerő vallomások már régóta dühítik a bíróságokat szerte a világon. Ha egy elítélt emberről utólag kiderül, hogy ártatlanul került a börtönbe, az megkérdőjelezi a hatóság kompetenciáját, és az emberek rendőri munkába vetett bizalmát is. Hiszen ha valaki ártatlanul ül a rácsok mögött, az egyben azt is jelenti, hogy a bűnös továbbra is szabadlábon van, vagyis a rendőrség és a bíróság nem végzi megfelelően a munkáját. Elsőre persze minden ügy egyértelműnek tűnik, amennyiben valaki magára vállalja az elkövetését szóban és írásban is, de a helyzet az, hogy egy vallomás önmagában nem bizonyíthatja egy bűntény elkövetését, és komoly hibalehetőséget jelent, ha egy bíróság pusztán a vallomás és néhány közvetett bizonyíték alapján ítél el valakit.

A hamis vallomásoknak három fajtáját ismerjük:

1. Meggyőzéssel kicsikart vallomás

A rendőrök sokat dolgoznak azon, hogy a gyanúsítottat vallomásra bírják. Ezt olykor rendkívül meggyőzően teszik, hiteltelenítik a tagadást, és megkérdőjeleznek mindent, amit a gyanúsított a saját védelme mellett hoz fel. Ebben akár még hazugságokat is segítségül hívhatnak, például azt mondják, hogy van egy szemtanújuk, aki látta a gyanúsítottat az eset elkövetése közben. Ha a gyanúsított másképp emlékszik, azt mondják neki, hogy elnyomta magában a tette borzalmas emlékeit. A kihallgató rendőrök olyan meggyőző erővel bírnak, hogy a gyanúsított is elkezd kételkedni a saját ártatlanságában, végül beismerő vallomást tesz. Bár a közvélemény úgy tartja, hogy ez a fajta hamis beismerő vallomás nagyon ritkán fordulhat csak elő, sajnos ez nem egészen van így: főképp a fiatalokat és a mentálisan nem annyira stabil gyanúsítottakat képesek meggyőzni a rendőrök a saját bűnösségükről.

2. Előzékeny vallomás

Előzékeny hamis vallomásnak nevezzük azokat a vallomásokat, amikor a gyanúsított végig meg van győződve a saját ártatlanságáról, mégis bűnösnek vallja magát, például azért, hogy ezáltal elkerüljön egy stresszes és fájdalmas szituációt. Az ilyen vallomásokat többnyire fizikai vagy lelki kellemetlenség okozásával (ami lehet például alvásmegvonás) csikarják ki.

3. Önkéntes hamis vallomás

Ahhoz, hogy egy vallomás önkéntes legyen, arra van szükség, hogy senki ne próbálja meggyőzni az illetőt arról, hogy valljon, hanem a vallomás teljesen a szabad akaratából történjen. Klasszikusan ide tartoznak az olyan esetek, amikor valaki betelefonál vagy besétál a rendőrségre azzal, hogy egy bűntényt ő követett el, miközben valójában nem ő volt az.

Önkéntesen a rács mögé

Miközben a rendőri kihallgatásoknak komoly szakirodalma van, és ezen belül azt is alaposan körbejárták már, hogyan tudnak rávenni valakit nyomásgyakorlás és számos pszichológiai trükk segítségével, hogy ártatlanként bűnösnek vallja magát, ezzel szemben sokkal kevesebbet tudunk azokról, akik teljesen önként vállalják magukra különféle bűntények elkövetését, amihez valójában semmi közük sem volt. Egy biztos: míg a kihallgatás során szerzett vallomások elég komoly súllyal esnek latba a bírósági tárgyalásokon, az önkéntes vallomásokat nemcsak a bírók, hanem maguk a rendőrök is kétkedve fogadják. Ennek pedig a legfőbb oka, hogy a legtöbb ilyen vallomás mentálisan sérült emberektől származik, akikről általában elég könnyen bebizonyítható, hogy valójában teljesen ártatlanok az ügyben.

Az önkéntes hamis vallomástételekben közös pont, hogy majdnem mindig nagy sajtónyilvánosságot kapott bűntények esetében fordulnak elő. Minél inkább átüti a társadalom ingerküszöbét egy bűnügy, minél nagyobb figyelem irányul rá, annál nagyobb eséllyel kerül elő valaki, aki magára fogja vállalni.

• Az 1947-es Fekete Dália gyilkosság, vagyis Elizabeth Short brutális megölése megrázta Los Angelest. A következmény? Több mint ötszáz ember jelentkezett a rendőrségen azzal, hogy ő volt az elkövető. Volt köztük olyan, aki azért vallotta magát bűnösnek, mert épp gengszterek üldözték, és a fogdába zárva akart elmenekülni előlük, de akadt olyan veterán katona is, aki egy bizarr fantáziavilágban élt, amiben az újságcikkek miatt Shortnak is komoly szerep jutott.

• Amikor meggyilkolták O.J. Simpson nejét és annak szeretőjét, Ronald Goldmant, a sajtó teli volt az esettel. A rendőrségnél tucatnyi ember jelentkezett azzal, hogy ő volt az elkövető, kivéve magát a férjet. Volt köztük például egy kertész, aki azt állította, azért gyilkolta meg őket, mert nem fizették ki a munkáját. Mivel a rendőrség eléggé meg volt győződve arról, hogy O.J. Simpson volt az elkövető, sokan egyenesen O.J. védőügyvéd-csapatához fordultak, akik arra kényszerítették a hatóságot, hogy jobban vizsgálják meg ezeket a legtöbb esetben teljesen holdkóros bejelentéseket, ezzel rengeteg teljesen felesleges plusz munkát okozva a rendőröknek.
• Híres eset volt még a hatéves JonBenét Ramsey meggyilkolása is, amit a transznemű John Mark Karr vállalt magára, aki 2006-ban levelet írt a rendőrségnek, és olyan brutális részletekbe ment bele a gyilkosság kapcsán, hogy a rendőrök kénytelenek voltak letartóztatni őt. Később azonban szabadon távozhatott, miután kiderült, hogy a DNS-e nem egyezik a helyszínen találtakkal, ráadásul a gyilkosság idején bizonyíthatóan Ázsiában tartózkodott.

• A XX. század első felének egyik leghíresebb bűnténye volt a Lindbergh bébi elrablása. A hatóságoknál több mint kétszáz ember jelentkezett, hogy bűnösnek vallhassa magát az ügyben.

Miért?

A látszat ellenére nemcsak holdkórosok jelentkeznek azzal, hogy magukra vállaljanak olyan bűntényeket, amiket nem ők követtek el. Számtalan oka lehet annak, hogy így tesz valaki.

• Öngyűlölet: az illető megveti saját magát, bűntudata van valami miatt, és úgy érzi, egy bűntény magára vállalásával megkaphatná azt a büntetést, ami jár neki.
• Krónikus hazudozók: ők általában nem egy esetben próbálkoznak be a rendőrségnél, így egy idő után már nem nagyon veszik komolyan a beismerő vallomásaikat. Veszélyes bennük, hogy sokszor már-már annyira belemélyülnek a saját hazugságspiráljukba, hogy már-már maguk is elhiszik azokat.
• Akik egy szerettüket próbálják megvédeni: sokszor előfordul két szerelmes, vagy egy házaspár tagjai között, hogy az egyikük átvállalja a másik bűnét, ahogy az sem példa nélküli, hogy egy szülő a gyerekét próbálja meg úgy védeni, hogy magát vallja bűnösnek helyette.
• A hírnévre vágyók: egy jól ismert, reflektorfényben lévő eset magára az elkövetőre is rávonja a reflektorfényt, márpedig erre sokan vágynak. Akik kétségbeesetten a tizenöt perc hírnevükre vágynak, ezért akár egy bűntény elkövetését is képesek magukra vállalni. Később majd elmondják, hogy nem ők voltak.

• Akik nem tudják megkülönböztetni a fantáziát a valóságtól: a csapból is folyó bűnesetek sokak fantáziáját megmozgatják, egyesekét túlságosan is. Akiknél a fantázia és a valóság összemosódik – például a skizofréniában szenvedőknél – könnyen előfordulhat, hogy azt hiszik, ők maguk követték el a bűnesetet, amiről oly sokat álmodoztak.
• Akik lehetetlennek tartják az ártatlanságuk bizonyítását: ha valaki olyan szorult helyzetbe kerül, hogy bár ártatlan, mégis lehetetlennek tűnik ennek bizonyítása, az ügyvédje tanácsára dönthet a beismerő vallomás mellett, ugyanis az jelentősen mérsékelheti a büntetés mértékét.
• Az elterelők: ha valaki egy nagyobb bűntényben vétkes, hatásos elterelés lehet, ha egy másik, kisebb kaliberű ügyben vallja bűnösnek magát, mert jó eséllyel elkerülheti, hogy a másik ügyben jobban a körmére nézzenek.

A magukat ártatlanul bűnösnek vallók rengeteg időt, pénzt és energiát vonnak el a rendőrségtől, akiknek minden olyan vallomást meg kell vizsgálniuk, aminek a hamissága nem világít már száz kilométerről is. A dél-kaliforniai Night Stalker gyilkosságok idején a rendőrség több mint 3000 hamis/félrevezető tippet kapott a lakosságtól, köztük jó néhány beismerő vallomást is. Több hajléktalan kizárólag azért jelentkezett a rendőrségnél, hogy néhány napra kapjon egy ágyat egy cellában, hogy megpihenhessen. Hasonló őrület folyt a Zodiákus gyilkos utáni kutatás idején is San Francisco városában. Egy őrült még egy élő tévéműsorba is betelefonált a vallomásával, de utólag kiderült, hogy a zártosztályról telefonálgatott, ahol nem sokkal korábban telefonálós előjogokat vívott ki magának.

Felhasznált cikkek: (Los Angeles Times), (Post-Gazette), (ilj.law.indiana.edu), (flpmaastricht.org), (jaaapl.org), (reddit)