Júlia bebizonyította, hogy nem csak a vékonyak táncolhatnak csodásan

FEL | 2022. Augusztus 16.
A közösségi médiában (is) terjednek annak a menő balerinának a videói, aki példájával igazolja, hogy nem kell feltétlenül vékonynak lenni ahhoz, hogy valaki csodásan táncoljon.

Júlia Del Bianco a brazíliai São Paulóban, a Campinas-i Egyetemen (Unicamp) szerzett táncművészeti diplomát, jelenleg pedig az általa alapított „Dance For Plus” iskolában tart balettórákat. A tanítványa bárki lehet, nem számít, ki milyen testalkatú, egyszóval Júlia félretesz minden sztereotípiát, ami a közgondolkodásban él a balettosokkal kapcsolatban.

A most 33 éves nő már egészen fiatalon elkezdett balettozni: „Alig 3 éves koromban kezdtem el, még óvodás voltam. Aztán, amikor 6 éves lettem, elmentem egy speciális táncakadémiára. Ma 33 éves vagyok, tehát összesen 30 évnyi táncos tapasztalatot tudhatok magam mögött. Mindig is táncoltam, és mindig is táncolni akartam. Nem emlékszem, hogy tudatosan választottam volna a balettet, vagy akár csak gondolkodtam volna azon, hogy táncos legyek, mert számomra ez egyfajta magától értetődő dolog volt, mindig is ezt akartam csinálni. Nem igazán tudom elválasztani az életemet a tánctól, ezek egy és ugyanazok a dolgok” – mesélte.

A táncos karrierjét nehezítette, hogy Júlia, ellentétben a legtöbb balerinával, gömbölyded alkatú volt.

„Nagyon fiatalon kezdtem el balettozni, és nem okozott gondot, hogy belejöjjek. De tinédzserként elkezdtek máshogy állni hozzám, mert bár vékony voltam, nem tartoztam a »balerinatest« kategóriába. A testem gömbölyűbb volt annál, mint amilyet elvártak tőlem. Ez sok szempontból korlátozott engem, mivel a szakmában néhányan ezt azonnal a tánctudásomra vonatkoztatták. Nem számított, hogy jó technikám és sok tapasztalatom volt. Arra koncentráltak, hogy nem volt ideális testem, így egy bizonyos ponton én is azt gondoltam, hogy nem vagyok elég jó táncos. Úgy éreztem, nem is vagyok méltó arra, hogy az utamba kerülő lehetőségeket megragadjam, mert nem volt olyan a testem, amit az emberek elvártak tőlem” – mondta a BrighSize-nak.

Júliát többen is arra biztatták, hagyjon fel a balettal, úgyse lehet profi táncos a gömbölyded testével. A lány viszont nem adta fel, és folytatta tovább a balettozást, majd megalapította a saját iskoláját.

„Amikor modellként és táncosként elkezdtem a közösségi médiában közzétenni a képeimet és videóimat, sok üzenetet kaptam az emberektől, akik megosztották velem a saját tapasztalataikat. A legtöbb ilyen üzenetben azt írták, hogy a testük miatt sokan abbahagyták a táncot. Voltak olyan esetek, amikor más táncosok vagy akár tanárok zaklatták őket, néha még a szülők is, akik nem voltak hajlandóak beíratni a lányaikat balettórákra, csak azért, hogy ne szenvedjenek hátrányos megkülönböztetést” – mondta Júlia.

„Mivel táncpedagógus végzettséggel rendelkezem, úgy döntöttem, hogy a tudásomat és a már eddig is alkalmazott elveimet gyakoroltam az órák megtartásában, de ezúttal a plus size közönségnek, illetve azoknak, akik nem érezték magukat jól és nem képviseltették magukat a hagyományos tánciskolákban. Szerintem a táncnak és a balettnek mindenki számára elérhetőnek kell lenni, így a ‘Dance For Plus’ létrehozása egy eszköz volt arra, hogy ezt a filozófiát a gyakorlatban is megvalósítsam” – magyarázta a tánctanár.

Persze nem ő az egyetlen plus size balerina, korábban Lizzy Howellról is írtunk, aki nem sejtette, hogy mekkora sikere lesz, miután megosztotta a táncos videóit az Instagram-oldalán.

Exit mobile version