Jobban megéri takarítónak jelentkezni, mint történelem- és matektanárnak 

nlc | 2022. Szeptember 19.
Legalábbis egy budapesti gimnáziumban, ahol az előbbi esetben nagyobb fizetést ígérnek.

Tökéletes szemléltetését adta a középiskolai tanárok helyzetének a budapesti Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, amely a profession.hu oldalon hirdetve keres munkatársakat – írta a 444.

Fotó: Pixabay

A hírportál ugyanis észrevette, hogy az iskola három hirdetést is feladott:

keresnek. A történelemtanárral szemben, akinek angolul kellene tanítania, elvárás a felsőfokú nyelvtudás. Mindkét tanári állásnál természetesen elvárás a szakirányú felsőfokú végzettség. A takarítóval szemben ilyen elvárásokat nem fogalmaztak meg.

Ez nyilván tükröződik a felkínált bérezésben is, a valóság ezzel szemben az, hogy

a takarítói állásnál havi nettó 200 ezer forintos fizetést ajánlanak
a két tanári állást havi bruttó 203 ezer forintos fizetéssel hirdetik.

Mint ismert, az országban a tanárhiány drámai mértékűre nőtt. Augusztusban a Pedagógus Szakszervezetének elnöke arról  beszélt, hogy körülbelül 16 ezer kolléga hiányzik ebben a tanévben a rendszerből. Ráadásul, becslések szerint a következő 5 évben 22 ezerrel lesznek kevesebben a pedagógusok, mint most, ugyanis tudni, hány pedagógushallgató végez ennyi idő alatt, és mennyien mennek majd nyugdíjba.

Néhány nappal később Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfón újságírói kérdésre reagálva azt mondta, szerint 16 ezres hiány nincsen és a kormány nem lát olyan tényezőt, ami az oktatás folytonosságát veszélyeztetné. 

 

Exit mobile version