Többé nem lehet az utcán tojás annál a fiúnál, aki meg akarta dobni III. Károly királyt

S. Z. | 2022. November 11.
Szórakoztatónak nevezte az óvadék feltételeit a 23 éves egyetemista, aki tojást dobott a királyi pár felé.

Halálos fenyegetéseket kap az a diák, aki megpróbálta tojással megdobni III. Károly királyt és hitvesét, Kamillát szerdán Yorkban. A 23 éves Patrick Thelwell egyikőjüket sem találta el, de tette miatt letartóztatták.

A North Yorkshire megyei rendőrség a közrend megsértésének gyanúja miatt hallgatta ki Thelwellt, majd óvadék ellenében még aznap este szabadlábra helyezték.

Nem hiszek a királyokban. Minden ember egyenlőségében hiszek

– indokolta az akcióját a klímaaktivista fiatal a Mirrornak.

Elmondta azt is, hogy az óvadék feltételeit elég mulatságosnak találta:

Utóbbi előírást aztán később módosítani kellett, hogy el tudjon menni bevásárolni: magánál kell tartania a blokkot, hogy ellenőrizhessék. A fiúnak december 1-jén kell bíróság elé állnia.

Mint arról beszámoltunk, III. Károly király és felesége azért utazott Yorkba, mert elkészült az uralkodó néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő szobra, amelyet a yorki székesegyházban helyeztek el.

(Kiemelt kép: James Glossop / POOL / AFP)

Exit mobile version