Bódi Guszti és a felesége, Margó a szokásos nyaralásukat töltötték Thaiföldön pár héttel ezelőtt. Az énekes azonban olyat tett, amire korábban nem volt szükség: kimentett egy fuldokló huszonévest a medencéből – nyilatkozta a Star magazinnak.
„Egyszer csak azt vettem észre, hogy alig-alig jön fel a víz felszínére, kapkodja a levegőt. Gyorsan odaúsztam az épp elmerülő sráchoz, aki a pániktól úgy kapálózott, hogy engem is lenyomott, amikor ki akartam segíteni. A két és fél méteres medence aljára kerültem, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy lábujjhegyről ellöktem magam, és azzal az erővel felhoztam magammal a fiatal fiút is” – árulta el a lapnak Bódi Guszti. Hozzátette, nyilván egyből kihúzta a srácot a partra, de ő még sokkos állapotban volt, próbálta megnyugtatni.
„A srác teljesen rám volt fonódva, úgy vittem ki a vízből, mint egy kisgyereket. Még akkor is kapaszkodott szegénykém, amikor a derekamig ért a víz. Mikor kiértünk a partra, ott is fogott. Megcsókolgattam a homlokát, simogattam a vállát, kedvesen megütögettem a hátát, hogy érezze, nincs baj” – emlékezett vissza a zenész.