Ettől az illattól fejvesztve menekülnek a szúnyogok

nlc | 2023. Július 12.
A szappanod vagy tusfürdőd is funkcionálhat szúnyogriasztóként, ha megfelelő illategyvelegből áll össze. Érdemes lehet erre is figyelni!

A virágos vagy épp gyümölcsös illatú szappanok, tusfürdők egész évben, különösképp pedig nyáron népszerűek. Azonban jó néhány akad ezek között, melyek használatával könnyen a szúnyogok céltáblájává teheted magad – állítják a virginiai Mezőgazdasági és Élettudományi Főiskola kutatói. 

„Aki már az eleve átlagosnál nagyobb arányban vonzza a szúnyogokat, csupán a szappan illatának megváltoztatásával tovább erősítheti vagy csökkentheti ezt a vonzerőt” – magyarázta Clément Vinauger, a biokémia adjunktusa és kutatás egyik vezetője.

A szappanok illatának szúnyogokra gyakorolt hatását négy önkéntesen vizsgálták. A kutatócsoport a résztvevők egyedi illatprofiljait tanulmányozták, beleértve a természetes testszagot, illetve különböző szappanokkal való tisztálkodás utáni illatot.

A szagok közötti kölcsönhatások tesztelésére a kutatók szúnyogokat engedtek szabadon egy hálós ketrecben, amelyben két csésze szagkivonatot helyeztek ki: egyet-egyet a kísérlet résztvevőinek természetes testszagából, illetve mosdás utáni illatából. A teszteket különböző illatkombinációkkal végezték el. 

Bizonyos illatok különösen vonzzák a szúnyogokat (Fotó: Getty Images)

A négy vizsgált szappan közül három akadt, mely növelte a vonzerőt a szúnyogok körében és csak egy olyan, mely csökkentette. Mindegyik szappan gyümölcsös vagy virágos illatú volt, a szúnyogok számára taszító illat pedig nem más volt, mint a kókusz.

„Ez nagyon érdekes felfedezés volt, mert más bizonyítékok is léteznek arra vonatkozóan, hogy bizonyos zsírsavak, például a kókuszolaj-származékokban található zsírsavak riasztóak a szúnyogok és más rovarok számára” – mondta Vinauger.

„A különböző szappanok tesztelése azért volt fontos, mert bebizonyította, hogy valóban a természetes szag és egy adott szappan kombinációja számít  – mutatott rá Vinauger, hozzátéve, hogy folytatják a témában végzett kutatásokat. – A hatások időtartamát is tanulmányoznunk kell. Mi van, ha reggel zuhanyzol? És ha este? Ezekre a kérdésekre kell választ keresnünk jövőbeli munkánk során.”

A tisztálkodószer ráadásul csak egy része az egyenletnek. A dezodorok, mosószerek és más illatosított termékek ugyanis szintén szerepet játszhatnak abban, mennyire vagyunk vonzóak a szúnyogok számára.

via

Exit mobile version