Drága nagymamám nagyon sokat mesélt azokról az időkről, amikor még kézzel és szappannal mostak. Meg is lett az eredménye, az ujjai idős korára bütykösek lettek, és a sok hideg víz az ízületeit sem kímélte. Amint picit szelesebbre fordult az idő, a kezei fájdalmas izomkötegekké váltak, mégis alig lehetett tőle panaszt hallani, csak annyit kért időnként, hogy finoman masszírozzam végig az ujjait. Ehhez képest az, hogy én most berakom a gépbe a ruhát, és a mesterséges intelligencia eldönti helyettem, hogy milyen hosszan, milyen hőfokon, hány percig és mennyi mosószer hozzáadagolásával érdemes kimosni a szennyest, nekem pedig csak egy áment kell rá mondanom, elmondhatatlan fejlődés. Akárcsak az, hogy már rég nem mosószappannal kell zsonglőrködni, ha az ember tiszta ruhákat szeretne, ugyanis 90 éve találták fel a szintetikus mosóport.
Amikor a szükség nagy úr
Már az ókori Babilonból is származnak olyan feljegyzett bizonyítékok, amik szappanszerű anyagok előállítására vonatkoznak, de kémiai anyagokat először az ókorban kezdtek használni. Jelentős változást azonban csak az első világháború hozott, ugyanis a szappan hiánycikknek számított ekkoriban. A német blokád idején meglehetősen nehéz volt a fő összetevőhöz, növényi és állati eredetű zsiradékhoz jutni, hiszen ez a fegyverek készítéséhez is elengedhetetlen volt, úgyhogy mondhatjuk, hogy a szükség szülte a szintetikus mosószer feltalálását.
1917-ben a német vegyipari vállalatok alkil-szulfát felületaktív anyagot kísérleteztek ki helyette, ez volt a mosóporok elődje, de leginkább csak szemfényvesztésnek volt jó. Habzott, mint a fene, viszont tisztításra teljességgel alkalmatlan volt. Egészen a ’30-as évekig kellett várni ahhoz, hogy életképes alternatíva legyen belőle, amit Robert Duncannek, a Procter & Gamble (P&G) mérnökének köszönhetünk. A férfi Németországba látogatott, hogy a mosószergyártásról tanuljon és olyan anyagokat fedezett fel, amiket korábban még nem használtak mosószerekben. A tudást hazavitte, és a németekkel karöltve 1933. október 10-én piacra dobták a Dreftet, mint az első szintetikus mosószert.
Kézi mosás Tide mosóporral (Fotó: Keystone-France/Gamma-Rapho via Getty Images)
A termék az alig piszkos ruhák számára jó választásnak bizonyult, viszont a keményebb szennyeződésekkel és makacs foltokkal már nem bánt el. Hogy mennyire nem, jól bizonyítja, hogy ma már babaruhákhoz használják ezt a változatot kíméletes hatása miatt. Dave Byerly ezért egy erősebb és jobb mosószeren kezdett dolgozni, de 14 év telt el, hogy a prototípust egyáltalán összehozza. Ez már a mélyszöveti tisztításban is verhetetlennek bizonyult, ugyanakkor a ruhák színét sem szedte ki. A win-win helyzet a vásárlókat azonnal levette a lábáról, a termék Tide néven pillanatok alatt piacvezető lett, és az Egyesült Államokban azóta is a legkedveltebb márkának számít.
A mosónők korán halnak
A mosószer hazai megjelenésére meglehetősen sokáig kellett várni. A magyar háziasszonyok maguk főzték a mosószappant általában a disznóvágás után fennmaradt – semmire sem használható – zsiradékból és lúgból. Igen, lúgból, ami olyan erősen igénybe vette a bőrüket, hogy azt semmilyen északi márkájú csoda kézkrém nem tudta volna helyrepofozni. Arról nem is beszélve, hogy a fazékban forralt víz és lúg egyvelege olyan gőzpárát eredményezett, hogy jóformán nem is lehetett tőle semmit látni. És akkor a belégzését még nem említettük…
Maga a folyamat pedig kemény fizikai munka volt. A mosás első napján zajlott az előkészítés, áztatás, ezt követte a második napon a tisztítás. Próbáltál már valaha például olyan lepedőt kiemelni a kádból, ami megszívta magát vízzel? Ezt képzeld el egy egész napon át úgy, hogy közben súrolsz, csavarsz, cseréled a mosóteknő vizét és a lúgos mosószert is. De még harmadnapon sem pihenhetsz meg, mert a teregetés és szárítás még hátravan. Innen ered József Attila Anyám című versének szállóigéje is, miszerint a mosónők korán halnak.
A modern mosószer megjelenése a ’60-as években valamennyit levett a háziasszonyok válláról, de igazán az első automata mosógépek elterjedése volt az, ami gyökeresen felülírta a háztartási munkának ezt a válfaját, és a mosónők munkáját is. Bár vidéken, messze a fővárostól még így is évekbe telt, hogy a ruhák tisztítása ennyire egyszerű legyen.
Mosónők 1913-ban (Fotó: Fortepan / Fortepan)
Mosónő 1918-ban (Fotó: Fortepan / Tóth Árpád)
Mosás a Sajó partján (Fotó: Fortepan / Szabó Lóránt)
Az első Patyolat üzlet avatása a Petőfi utcában 1965-ben (Fotó: Fortepan / Ördögh János)
HAJDU keverőtárcsás mosógép reklámja (Fotó: Fortepan / Főfotó)
Életkép 1976-ból (Fotó: Fortepan / Urbán Tamás)
Portól a lebomló kapszuláig
Na de kanyarodjunk vissza picit a mosószerekhez. Az ’50-es években már nemcsak a mosópor volt elérhető a világ nyugati oldalán, hanem a folyékony változat is megszületett, akárcsak a folttisztítók és fehérítők. Ezek az anyagok azonban nem kímélték a textíliát, ami újabb terméket hívott életre, az öblítőt, ami Európában a ’70-es években kezdett terjedni. Érdekesség, hogy a ’60-as években tablettaszerű mosóport is árultak, ez azonban hamar eltűnt a piacról. A gél változata – amit most kapszulaként ismerünk – már a kétezres évek elejének szülötte. Ezt érte egyébként a legtöbb kritika a fogyasztók részéről, mivel a csomagolásuk cukorkára hajaz, és a szülők veszélyforrást láttak benne. Jogosan, ugyanis egy kutatás szerint 2012 előtt alig évi 20 mosószer okozta szemégést lehetett beazonosítani, 2015-re ez 500 fölé ugrott.
Foszfátmentes mosószerek
2013 júniusától az EU korlátozta a mosásonként használható mosószerek foszfáttartalmát, környezeti hatásokra hivatkozva. Ez a vízkőlerakódás csökkentése miatt került a mosószerekbe, de olyan mértékben károsította a vízminőséget, hogy muszáj volt lépni vele kapcsolatban. A Tudatos Vásárlók cikkéből kiderül, hogy a jogszabályi szigorítás csak egyes országokban jelentett változást, ugyanis az EU-tagállamokban már 2006-ban is nagy arányban foszfátmentesek voltak a mosószerek. Németországban és Olaszországban 100 százalékban, de Magyarországon is 30 százalékban.
Zöld mosás
Ami a természetes alternatívákat illeti, egyre nagyobb tábor gondolja úgy, hogy ezekkel mosni ugyanolyan hatékony, mint a mesterséges szerekkel. A mosódió népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, nagyon sok környezetbarát mosószernek ez az alapja, és az olvasóink között is akad olyan, aki erre esküszik, „illetve mellé mosóparfümöt” használ. A mosószóda szintén egy létező alternatíva, akárcsak a mosószappan, aminek a legtöbbször kókuszzsír az alapja. Utóbbit reszelve, meleg vízben szokták felfőzni házi mosószer készítéséhez. A szódabikarbóna, citromsav és nátrium-perkarbonát a folttisztítás és fehérítés nagyágyúi ezen a vonalon, ami pedig az illatosítást illeti, a mosóparfümök mellett az illóolajok számítanak igazán kedveltnek.
Persze így is előfordul, hogy valaki nem hisz ebben. Egyik olvasónk szerint: „Ha majd azt hallom, hogy a kereskedelem is óvja a természetet és nem másik kontinensről szállítgat termékeket hajón, repülőn, majd akkor én is a természetkímélő mosóport használom!!!!”, de volt, aki így nyilatkozott a témában: „patakra járok mosni……ugyan már, melyik mosószer környezetbarát????nevetséges”.