Íme a tudományos magyarázat, miért érezzük úgy a korral, hogy repül az idő!

nlc | 2023. Október 23.
A „repül az idő” kifejezés az életkorral egyre inkább valósággá válik.

Minél idősebbek vagyunk, annál ismerősebb, hogy úgy érezzük, nem is volt olyan régen, amikor még a játszótéren rohangáltunk a többi gyerekkel. A tudósok soha nem találtak okot arra, hogy miért tűnik úgy a korral, hogy repül az idő, bár egy újabb elmélet némileg alátámasztja ezt az ősi mondást.

Cindy Lustig, a Michigani Egyetem pszichológia professzora azt mondta: „Az egyik ok az, hogy amikor idősebbek vagyunk, hajlamosak vagyunk olyan életet élni, amely inkább a rutinokra épül, és kevesebb a nagy mérföldkőnek számító esemény, amelyek elhatárolják életünk idejének különböző korszakait.”

Ha a perspektívát nézzük, egy ötéves gyerek életének 20 százaléka mindössze egy év, és biztosan sok minden történik azokban a korai években. Azonban ugyanennyi idő egy 50 éves ember életének mindössze két százaléka, és ezalatt kevés új tapasztalatot szerez. Felnőttkorba lépbe kevesebb új esemény történik, és Lusting szerint agyunk gyakran összekombinálja, egynek veszi a hasonló napokat, heteket, hónapokat, ezért tűnik olyan sebesnek az idő folyása.

A tudomány azt mutatja, hogy az emberek gyakran emlékezetes események alapján mérik az időt, amiből egyre kevesebb van az idővel a rutinná vált hétköznapok miatt. Ezért tűnik úgy, hogy túl gyorsan történnek velünk a (nagy) események, pedig a valóságban arról van szó, hogy idővel kevesebb fontos eseményben van részünk.

Ha meg akarjuk állítani az időt, akkor fel kell hagynunk a rutinszerű cselekedeteinkkel. A mókuskerékből való kilépés eszköze lehet például az utazás, kirándulás, bármi, ami újszerű és jelentős a számunkra.

(via)

Jó lenne az órát megállítani (Fotó: Unsplash)

Exit mobile version