Mikromegcsalás áldozata vagy? Ezekből az apróságokból azonnal kiderül!

Vad Rózsa | 2023. December 05.
A legtöbb ember szerint megcsalás vagy van, vagy nincs. Pedig van egy szép nagy szürke zóna, ami szintén a megcsalásnak tekinthető.

Sokan gondolják, hogy amíg nincs összegyűrve a lepedő, addig a lelkiismeret is tiszta marad. A helyzet azonban az, hogy jelentéktelennek tűnő cselekedetek is kockára tehetnek egy párkapcsolatot, néha úgy is, hogy az „elkövető” még azt sem tudja, hogy éppen bűnbe esett.

Ilyen például egy small talk az irodai étkezőben,

a régi partner neten való csekkolgatása, de akár véleményes tartalmú sms-ek törlése is. Szóval, legyen az bármi, ha enyhe bűntudatot érzel utána, akkor valószínűleg éppen mikromegcsalás történik.

Melanie Schilling randiguru szerint a mikromegcsalás

„olyan apró cselekmények sorozata, amik során érzelmileg vagy fizikailag olyasvalakire összpontosítunk, aki nem része partnerkapcsolatunknak”.

Úgyhogy attól még, hogy nincs félrekefe,

minden olyan dolog, amiről tudod, hogy a partnered nem örülne neki, elegendő ahhoz, hogy kiérdemelje a mikromegcsalás jelzőt – írja a LadBible.

Ez persze nem jelenti, hogy párodon kívül mindenki mást levegőnek kell tekintened a Földön, hogy ne vádoljanak kettős játékkal, viszont ügyelned kell tetteid következményeire.

Susan Winter párkapcsolati szakértő szerint bár a mikromegcsalás nem biztos, hogy fizikai megcsalás, érzelmi megcsalásnak mindenképpen tekinthető.

“A flörttel olyan parazsat szítasz fel, ami könnyen lángra lobbanhat”

– mondja.

Winter elmondja, hogyan észlelhetők a mikromegcsalás jelei,

sőt tippeket is ad a helyzet kezeléséhez.

Sok ember természeténél fogva kacér, szóval lehet, hogy gyanakvásunk eltúlzott. Mégis, mindig ügyeljünk arra, hogy partnerünk tudja, uralkodnia kell magán, mert lehet, hogy egy mikromegcsalásba csusszan épp bele.

Exit mobile version