Korábban már hallhattunk az úgynevezett tengeri nőkről – vagyis a henjókról -, akik szabadtüdős búvárkodás segítségével tartják el családjaikat. Ők azok a dél-koreai nők, akik hosszú évszázadok óta vadásznak a tengerben gyöngyházkagylókra, különféle puhatestűekre, hínárokra, és más tengeri élőlényekre. Annak ellenére, hogy ez a hagyomány i.sz. 434-re nyúlik vissza, még ma is körülbelül 4500-an aktívan végzik a merüléseket. A legtöbben 65-70 év közöttiek, azonban a ma legidősebb, és aktívan búvárkodó henjó már 80 éves. Egyes kutatók azonban azt állítják, hogy a valaha élt legidősebb búvárnő 92 éves volt.
Henjo Fesztivál Csedzsu-szigetén (Fotó: Getty Images)
Kik ők és miért kezdtek el búvárkodni?
A Csedzsu-sziget Dél-Korea egyik legnagyobb szigete, amely lényegében nem más, mint egy tengerből kiemelkedett vulkán. Vannak, akik az istenek szigetének is nevezik, hiszen felbecsülhetetlen geológiai értékkel bír. Kicsit olyan érzés lehet, mintha egy paradicsomba csöppentünk volna, ahol gyönyörű vízesések, türkizkék tenger és homokos tengerpart vesz minket körül. A lélegzetelállító táj ellenére azonban a talaj közel sem volt alkalmas a mezőgazdasági tevékenységekre, így az emberek kénytelenek voltak más módszerekhez folyamodni.
Az emberek ekkor kezdtek el búvárkodni, hogy biztosítsák családjaik számára a megélhetést, azonban ez közel sem volt egyszerű. A henjók minden alkalommal 30 méter mélyre merültek, és több mint 3 percig tartották vissza a lélegzetüket. A lent töltött idő alatt számos viszontagsággal kellett megküzdeniük, hiszen nagy veszélyt jelentettek rájuk a rossz időjárási körülmények, a medúzák, na meg nem utolsó sorban a cápák is.
A búvárkodás eredetileg a férfiak szakmájának számított, azonban már a 17. században is nemcsak említést tesznek, hanem női búvárként is írják le őket. A 18. században a nők szinte teljesen “átvették az uralmat” a szakmában, amelyre két magyarázat is van. Az egyik a “kényszer”, hiszen rengeteg férfi halt meg a háború vagy mélytengeri balesetek következtében. A másik pedig nem más, mint a biológiai adottságok. A nőknek átlagosan több a bőr alatti zsírtartalmuk, aminek következtében jobban bírták a hideget. A téli hónapokban mindössze 1 órát tudtak a vízben tartózkodni, majd 3-4 órát töltöttek a tűz melletti melegedéssel, hogy utána újra vissza tudjanak menni vadászni. A nyári hónapokban ez a szám 3-ra emelkedett, azonban a búvárruha bevezetésével úgy gondolták, hogy még a téli hónapokban is megoldható az 5-6 óra.
A hagyomány szerint a lányok 11 évesen kezdték el a hétéves kiképzést.
1960-ban csaknem 26 ezer henjó élt a szigeten, azonban később ez a szám egyre csak fogyatkozott, hiszen sokan más életet szerettek volna gyermekeinek. Mivel a szakma már önmagában is rengeteg veszélyt hordoz, inkább az egyetemre küldték őket, mintsem a tengerre. 2014-ben Yang Hi-bum, a Csedzsui kormány tisztviselője azt mondta, hogy 20 éven belül teljesen el fog tűnni a szakma. Két évvel később azonban, amikor az UNESCO a női szabadbúvárokat a Szellemi Kulturális Örökség közé sorolta, a világ számos táján megjelentek a leendő újoncok kiképzésére szolgáló akadémiák.
(Fotó: Getty Images)
A környezetszennyezés és a globális felmelegedés is veszélyeztetheti a megélhetésüket
Az 55 éves henjó, Lee Ji-hye-t a New York Times arról kérdezte, hogy vajon mi jelent a legnagyobb nehézséget munkája során. Elsőként a fizikai megterhelést említette, hiszen naponta több mint 200-szor merülnek, ami azt jelenti, hogy komoly állóképességre, illetve speciális légzéstechnikára van szükség. Hozzátette azt is, hogy a legtöbb henjó már idős, éppen ezért nehezebb is lépést tartani velük.
„A henjó lét legélvezetesebb része az az érzés, amikor belemerülünk a vízbe anélkül, hogy bármire is gondolnánk. Bár henjónak lenni nehéz, szeretem a munkámat, mert valóban ez az, amivel foglalkozni szeretnék” – mondta.
A búvárok munkáját azonban nemcsak a fizikai megpróbáltatások, hanem a környezetszennyezés, illetve a globális felmelegedés is nagyban befolyásolhatja. A régi hálók könnyen beleakadhatnak a tengerbe dobott szemétbe. Mivel az egész merülés a levegő beosztásától függ, nehéz logikusan gondolkodni akkor, ha adott esetben elkezdenek pánikolni.
„A probléma megoldása érdekében néha merülünk, hogy műanyagot gyűjtsünk a tengerből. Bár ez nem fogja felszámolni a problémát, megpróbáljuk enyhíteni az óceáni pazarlást, mivel munkánk közvetlenül kapcsolódik a természet fenntarthatóságához. “
Lee elmondása szerint általában kora reggel kezdik a merülést, amikor a tenger hőmérséklete még csak 15 Celsius-fok körül van. A globális felmelegedés miatt azonban a víz hőmérséklete ugyanebben az időben már 17 fok, ami lehetővé teszi a cápáknak, hogy megtelepedjenek a vízben.
„Ezen kívül a nyár folyamán tanúja voltam annak, hogy a víz alatti növények, például az algák elolvadnak a hő hatására. Az algák nemcsak a bevételi forrásunk, hanem táplálékuk más tengeri élőlényeknek is” – mesélte.
(Fotó: Getty Images)
A veszélyek ellenére akadnak olyanok is, akik otthagyták irodai munkájukat, hogy főállású henjóként dolgozhassanak
Shin Ho-jin egyike volt azoknak, akik naphosszat robotoltak az irodában, Szöul központjában. A 34 éves nő egy szerencsejátékkal foglalkozó cégnél dolgozott, majd egyre többet kezdett el olvasni a búvárkodásról és valósággal lenyűgözte ezeknek a nőknek a története, továbbá az is, hogy még jóval a nyugdíjkorhatár felett is aktívan merülnek. Tudta, hogy ő is ezzel szeretne foglalkozni, nem feltétlenül a merülés, hanem sokkal inkább a közösség miatt. Kétségtelen volt, hogy rendkívül hosszú út áll előtte, ennek ellenére még ez sem tántorította vissza.
Tudta, hogy nem lesz egyszerű, hiszen 11 éves kislányával együtt egy teljesen új városba, ráadásul egy teljesen új életmódba is fognak csöppenni.
Az iskolámban mindenki azt gondolja, hogy anya nagyon menő
– mesélte kislánya a Huckmag újságírójának.
2018-ban ő is elvégezte az akadémiát, ahol egy évet csak annak szentelt, hogy megtanuljon egy levegővétellel 30 méter mélyre süllyedni, továbbá hogyan ismerje ki az óceánt, az árapályt, és az áramlatokat. Néhány hónappal később azonban teljesült a nő vágya, hiszen felhívta a már 69 éves Lee Book-soon – aki már 50 éve a hajó kapitánya -, hogy újoncokat toborozzon. Bevallása szerint először szkeptikus volt, hiszen az ő idejében teljesen más próbákat kellett kiállniuk a nőknek. Azt mondja, hogy sokan akkor szültek, amikor épp a tengerben voltak.
„Csak felmásztam a tengerpartra, és megszültem a lányomat. Amikor a többiek rájöttek, hogy eltűntem, megkerestek, majd épségben hazasegítettek a babámmal. Teljesen normális volt a tengerparton szülni.”
(Fotó: Getty Images)
Még egy sportoló is ellátogatott hozzájuk, hogy tanulhasson tőlük
Kimi Werner az elmúlt 15 évben egészen elképesztő karriert épített fel. Szabadbúvárként már több tucat díjat, illetve szponzori támogatást kapott. Sikerült elérnie, hogy az “irodája” az óceán legyen, a munkaeszköze pedig egy, a vadászathoz szükséges lándzsa. Mi tagadás, egy olyan karriert épített fel, ahol a munkájának mondhatni egyik alapköve a kockázatvállalás. Éppen ezért is uralkodott el rajta az aggodalom, amikor 39 évesen megtudta, hogy várandós.
„A búvárkodás az én dolgom. Ott érzem a legjobban otthon magam. Szükségem van a szabad merülésre, de hirtelen egy baba növekedett bennem és nem láttam más terhes nőket, akik ennek ellenére is merültek volna. Azon tűnődtem, hogy vajon helyesen cselekszem-e”-mesélte.
Kimi számos orvost megkérdezett, illetve temérdek cikket olvasott a témában, azonban senkit nem talált, aki első kézből tudta volna, hogy egyáltalán biztonságos-e a folyamat. Úgy érezte, hogy akikkel pedig beszélt, meg sem próbáltak segíteni.
Azt mondták nekem, hogy megfosztom az oxigéntől a magzatot, de amikor a vízben vagyok, úgy érzem, hogy akkor vagyok leginkább kapcsolatban a testemmel és a babával
-állította.
A sportoló úgy érezte, hogy a dél-koreai nők az egyetlenek, akik segíthetnek. A célja az volt, hogy ha csak néhány röpke pillanatra is, de a vízbe kerülhessen egy henjóval. A nő el is látogatott hozzájuk, majd felvetette az aggodalmát. Elmondta, hogy ahonnan ő származik, ott nem tartják bölcs dolognak a várandós merülést. Kimi elmondása szerint amint megértették, mindannyian nevetni kezdtek.
„A terhesség alatti búvárkodás egyetlen nehéz része a búvártalp felhúzása” – mondták.
Kiminek volt is lehetősége megfigyelni őket merülés közben és valósággal leesett az álla. Bevallotta, hogy kezdetben kicsit szkeptikus volt, hiszen azt gondolta, hogy a különböző cikkekben enyhe túlzásokba estek, azonban nem erről volt szó.
(Fotó: Getty Images)
„Szent isten, nem is tudtam lépést tartani velük. 40 métert úsznak lefelé a szakadó áramlatokban egy nagyon aktív percig. Az a taktikám, hogy lassan haladok, várva, hogy halak jöjjenek hozzám. De a henjó megtanított a gyorsabb áramlásra, amiről nem tudtam, hogy lehetséges.”
Kimi sokat tanult a látogatásból, aminek köszönhetően nemcsak a testét sikerült jobban megértenie, hanem azt is, hogy a valódi értékek mindig virágozhatnak. Véleménye szerint a természet úgy van kitalálva, hogy a közösségek vigyázzanak egymásra és kapcsolódjanak az erőforrásaikhoz.