„Ne hidd, hogy nem para a paraszolvencia” – félmilliárdból indítanak rapkampányt a hálapénz ellen

T.CS. | 2024. Január 05.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) sajtótájékoztatón mutatta be két reklámfilmjét, melyeket azzal a céllal készítettek, hogy formálják a társadalom szemléletet a hálapénzzel kapcsolatban. Az biztos, hogy szokatlan formát választottak: rapben mondják el.

Mától 21 tévécsatornán lesznek láthatók a Nemzeti Védelmi Szolgálat reklámfilmjei, a kisfilmeket pedig ezenfelül a közösségi médiában is terjesztik azzal a céllal, hogy legalább ötmillió emberhez juttassák el őket. Az egyik filmet az idősebb, a másikat a fiatalabb generáció számára készítették. Ez utóbbiban rappárbajként adják elő a paraszolvencia-ellenes, címben idézett mondat mellett az olyan gyöngyszemeket is, mint a

Rég nem kell a hálapénz, jobb ha nálad hál a pénz.

A két kisfilmre és a kampányra 473 millió forintnyi uniós pénzt fordítottak – írja a hvg.

A sajtótájékoztatón az NVSZ tavaly 19 esetben tett feljelentést egészségüggyel kapcsolatos ügyekben. Volt köztük jogellenes vényfelírás, volt olyan doktor, aki vizsgálat nélkül állapított meg alkalmasságot, vagy VIP-ellátást adott pénzért cserébe. Összesen tíz olyan ügy volt, ahol konkrétan hálapénz átadása történt, ez egyel kevesebb, mint 2022-ben. Jász-Nagykun-Szolnokon volt olyan kardiológus, aki 67 alkalommal fogadott el hálapénzt, egy belgyógyász Vas megyében pedig 23 alkalommal tett így.

Azt az NVSZ ismét hangsúlyozta, hogy minden olyan ajándék az egészségügyi dolgozók felé, amelynek értéke meghaladja a minimálbér öt százalékát, hálapénznek, paraszolvenciának, és így bűncselekménynek minősül.

Exit mobile version