A Blikknek nyilatkozó Ildikó néhány hónapja egy rutineljárásnak számító műtét miatt feküdt be az egyik fővárosi kórház sebészetére: rekeszsérvvel operálták. „A rekeszsérv megoperálása rutinműtétnek számít, legalábbis arra készültem. Csakhogy kiderült, a műtét során elfelejtették összevarrni a nyelőcsövemet és a gyomromat, amit ráadásul ki is lyukasztottak” – mesélte a lapnak az asszony.
Ildikó azonnal intenzív osztályra került, a legsúlyosabb állapotú betegek közé. Azt mondja, szó szerint az életéért küzdött, az orvosok még a családtagjait is behívatták, hogy elköszönjenek tőle. Az asszony végül négy hónapot töltött az intenzíven, de onnan kikerülve sem gyógyult meg teljesen. „Újra kell tanulnom enni és inni. Az elmúlt időszakban olyasmi nyelési ösztön jött vissza, mint a csecsemők reflexe, most meg kell tanulnom ezt legyűrni és visszaszokni a normális evésre.”
Az asszony beszélt arról is, hogy a vele történtek ellenére is hálás az orvosoknak. Mint mondja, orvosi bravúrra volt szükség ahhoz, hogy mindezek után emberhez méltó élete legyen: a sebészek a lyukas gyomra helyett a vékonybeléből alakítottak ki egy második gyomrot úgy, hogy közben az eredetit a helyén hagyták.