„Ha férfias arcot szeretnél, éheztesd magad” – Fiúkra veszélyes TikTok-trend terjed

nlc | 2024. Március 13.
Nem kell mindent elhinni, amit az interneten látunk. Például azt sem, hogy napokon át koplalni kell ahhoz, hogy férfiasabb legyen valakinek a megjelenése.

A Z-generációról egyszerre lehet elmondani azt, hogy elfogadóbbak és nyitottabbak elődeiknél, de ugyanakkor van, amikor sokkal kritikusabbak magukkal és másokkal szemben, mint a náluk idősebbek. A szépségideálok például sokakat béklyóba kötnek, és ennek vélhetően köze lehet a közösségi oldalakhoz, amelyek többségén csak az elérhetetlen vagy nagyon távolinak tűnő tökéletességgel találkozhatunk.

És ne gondoljuk azt, hogy ez csak a lányokat és fiatal nőket érinti, jól példázza ezt az ún. looksmaxxing, vagyis hogy a férfiaknak a lehető legtöbbet kell kihozni a külső adottságaikból, a hangsúlyos állkapocs és a borotvaéles arccsont az egyik legfőbb cél, de persze vannak még olyan területek, amelyeket érdemes fejleszteni, hiszen – gondolják sokan – a nők felületes lények, akik csak a külsőt nézik.  

Egyes cikkek szerint ez a trend, ami most nyilván a TikTokon terjed a leginkább, nem teljesen újdonság, már 2018-ban voltak olyan bejegyzések, amiknél arról folyt a diskurzus, mit kell tenni ahhoz, hogy valakinek igazán férfiasak legyenek az arcvonásai, dús legyen a haja és szálkás legyen a teste.

A módszerekből pedig nincs hiány, van, aki beéri egy egyszerűbb bőrápolási rutinnal, van, aki viszont biztos, ami biztos alapon rendel magának olyan eszközt, ami az ígéri, ha ezt rágcsálod, az arcizmaid megnőnek majd, és az állvonaladnak a fél világ a csodájára jár majd, és megannyi oktatóvideó van arról, hogyan kell a nyelvet a szájpadláshoz tapasztani hasonló célból.

Ugyan sok looksmaxxing influenszer van, aki szerint nem kell ezt komolyan venni, ez csak egy görbe tükör, szatíra, vicc, vannak, akik ezt véresen komolyan veszik. Attól persze senkinek nem lesz baja, ha jobban odafigyel a személyes higiéniára, elkezd edzőterembe és fodrászhoz járni, de a nagy számok törvénye alapján lesz olyan, aki azt gondolja, ha a csontjait finoman ütögeti kalapáccsal, attól majd olyan férfias álla lesz, mint senki másnak, még akkor is, ha a genetika nem volt éppen kegyes vele. 

A looksmaxxing egyik leágazása, amit sokan nagyon veszélyesnek tartanak, az a starvemaxxing és a hungermaxxing, vagyis amikor valaki a kalóriabevitel drasztikus csökkentésével vagy koplalással próbálja elérni a szerinte ideálisnak tartott külsőt.

„A starvemaxxing valójában nem azt jelenti, hogy éhezteted magad, hanem azt, hogy megpróbálsz elérni egy nagyon alacsony testzsírszázalékot, amitől az arcvonásaid is hangsúlyosabbak lesznek” – nyilatkozta Kareem Shami, a looksmaxxing közösség egyik fontos példaképe.

Hogy a böjtölés mennyire tesz jót az egészségünknek, arról még mindig folyik a tudományos vita, ami biztos, semmit sem szabad túlzásba vinni, még akkor sem, ha úgy érezzük, éppen életünk teljében vagyunk. Arról nem is beszélve, nem is biztos, hogy segít abban, hogy igazán markánsabb legyen az arcunk.

Igen, ha fogyunk, csontosabbnak, ezáltal férfiasabbnak tűnhet az arc, de a genetika nagy úr, és arról sem szabad elfeledkezni, hogy semmit sem szabad elhinni, amit az interneten látunk, sokat számít a póz, a világítás, a frizura, arról nem is beszélve, hogy a tinédzserkorból a húszas, majd a harmincas éveink felé a puhább vonások maguktól is eltűnnek, ahogyan a pattanások is.

A #starvemaxxing már nyolcmillió megtekintést gyűjtött össze a TikTokon, annak ellenére, hogy elvileg nem jelenhetnének meg olyan posztok, amelyek káros étkezési szokásokat népszerűsítenek, márpedig szakértők szerint ennek a trendnek pont ez a nagy veszélye, főleg, ha valakinek már eleve testkép- vagy étkezési zavara van.

Állítólag nem egy olyan videó van, ahol fiatal férfiak tökéletesnek tartott arcélüket és testüket mutogatják, miközben arra utalnak, hogy milyen eredménye lehet annak, ha valaki három napig éhezteti magát. Ha ők ezt nem is gondolják komolyan, az nem jelent semmit, hiszen van az a kor, amikor még nem mindenki tud különbséget tenni aközött, ha valaki csak poénkodik, lódít vagy a valóságról beszél. Hozzá kell tenni, vannak azért olyan videók, amiket már elérhetetlenné tettek a platformon, de kérdés, hogy addig hány fiúhoz és fiatal férfihoz jutottak el.

A starvemaxxing jegyében sokan megosztják azt, hogy mit esznek egy nap, van, akinél a napi bevitel csak 1300 kalóriát tett ki, miközben ez egy négyéves fiú esetében lenne elfogadható, egy 18 éves fiatalnak például 3155 kalóriára van szüksége a Brit Táplálkozási Alapítvány szerint. És persze a kalóriaszükséglet egyénenként változik, sokat számít a testalkat,  az aktivitási szint és a genetika, de azért így is ordító a különbség.

Mert ugyan továbbra is makacsul tartja magát a tévhit, hogy a testkép- és az evészavar főként a lányokat és a nőket érinti, valójában ez a fiúk és a férfiak körében is egyre nagyobb problémát jelent.

Tom Quinn, a Beat nevű, étkezési zavarokkal foglalkozó jótékonysági szervezet szóvivője szerint ha valaki evészavarral küzd és/vagy úgy érzi, csábítja ez a trend, akkor vagy tartsa távol magát a közösségi oldalaktól, vagy tiltsa le, némítsa le azokat a fiókokat, amelyek ilyen tartalmakat gyártanak. 

Fotó: Getty Images

„Az első alkalommal fáj, ég a hasad, de hozzá lehet szokni. Végül a fájdalom alábbhagy. Én már csak ritkán vagyok éhes” – írta a trend egyik követője.

Clare Thornton-Wood gyermekekkel foglalkozó dietetikus szerint az extrém böjtnek számos súlyos következménye van. Ha valaki, aki napokig vagy hosszabb ideig nem vagy csak nagyon kevés ételt fogyasztott, újra enni kezd, olyan változások történhetnek a szervezetben, amelyek veszélyesek több fontos szervre, például a tüdőre, a szívre vagy az agyra, nem véletlenül szoktak ilyen drasztikus diétát orvosi felügyelettel végezni.

És talán mondanunk sem kell, a táplálékbevitel korlátozása pedig különösen káros lehet egy fejlődésben lévő szervezet számára. „Mivel az agynak állandó glükózellátásra van szüksége, azért csökken a teljesítmény, figyelmetlenné válunk, és ez veszélyes lehet” – figyelmeztet Thornton-Wood.

Az egészséges és fenntartható fogyás érdekében a szakértők enyhe kalóriadeficitet és kiegyensúlyozott fehérje-, szénhidrát- és zsírtartalmú étrendet javasolnak.

(via 1,2)

Exit mobile version