„Semmi másra nem emlékszem az eljárásból, csak a pokoli fájdalomra” – idézi a CBC kanadai hírportál a 26 éves Alison Steele-t, aki alig egy éve kapott spirált. A fiatal nő hozzátette, a kezelőorvosa jelezte neki, hogy az eljárás helyenként fájdalmas lehet majd, mégse számított ilyen kínokra.
Az egész nem tartott tovább 5 percnél, de nekem mégis olyan érzés volt, mintha legalább egy óráig kínoztak volna. Csak sírni és üvölteni tudtam
– vallotta be.
És Alison nem az egyetlen, akinek ilyen tapasztalata van a spirállal, ezzel az aprócska, T-alakú fogamzásgátló eszközzel, ami a női méhbe felhelyezve akadályozza meg a teherbeesést. Az amerikai Kelly Perry – aki a Huffpostnak mesélt őszintén – először 2004-ben döntött úgy, hogy felrakatja a spirált. „20 éves voltam ekkor, a kezelőorvosom pedig szabályosan kinevetett, amikor meghallotta, mit szeretnék. Közölte, hogy ki van zárva, hogy fel tudja nekem helyezni az eszközt, amíg nem szültem” – idézte fel Kelly.
A nő végül 9 évvel később, számtalan más fogamzásgátló eszköz kipróbálása után, immár egy másik orvosnál próbálkozott meg újra a spirállal. „Hallottam róla, hogy az eljárás nem túl kellemes, de mivel a tájékoztatóban nyomásérzésről és egy kis szúrásról írtak, nem aggódtam túlzottan. Azt mondjuk kicsit furcsálltam, hogy az orvosom mellett két nővér is bejött a felhelyezéshez.” Kelly már az eljárás elején elviselhetetlen fájdalmat érzett, amit jelzett is orvosának, aki profin reagált: azonnal helyi érzéstelenítést alkalmazott, így betege az eljárás többi részét már nem érezte.
Jobban fáj, mint az orvosok hiszik
A The Washington Post vonatkozó cikke idéz egy viszonylag friss, 200 (többségében már szült) nő bevonásával végzett friss tanulmányt, amiből az derül ki feketén-fehéren, hogy az egészségügyi szolgáltatók rendszeresen alábecsülik a méhen belüli fogamzásgátló eszköz felhelyezésével járó fájdalmat.
A tanulmány szerint a spirált felrakató nők az eljárás közben egy 0-100-ig terjedő skálán legalább 65-ös erősségű fájdalmat éreztek, míg az eljárást végző orvosok a várható fájdalmat ugyanezen a skálán 35-ösre becsülték.
#IUD
Kelly azután döntött úgy, hogy levideózza saját reakcióit a spirál felhelyezése közben, miután az egyik legjobb barátnője a poklok poklát élte át az eljárás közben.
Sírva hívott fel az autóból, hogy hányingere van a fájdalomtól, ami annyira erős, hogy nem mer útnak indulni se. Azt hiszem, nagyjából ezzel egyidőben tudatosult bennem, hogy ehhez az eljáráshoz egyáltalán nem magától értetődő a fájdalomcsillapítás.
Néhány évvel később, mikor Kellynek ki kellett cseréltetnie a spirálját, az eljárásra a párja mellett a mobiltelefonja is elkísérte. Miközben az orvosa felhelyezte az eszközt, Kelly rögzítette a reakcióit, majd a videót megosztotta a Tiktokon. És nem csak ő. Kelly mellett több ezer nő döntött úgy, hogy #IUD kísérőszöveggel megosztja a tapasztalatait, hogy az utánuk következőknek már egy hangyányit könnyebb legyen.
A MedPage Today a videókat elemezve azt írja, mindenképp jelzésértékű, hogy a többség, vagyis 100 videóból több mint 40 egyértelműen rossz, vagy negatív élményről számol be az eljárás alattról, míg mindössze 20 videó az, amiben az élmény nem egyértelműen negatív, vagy inkább pozitív. Az oldal nőgyógyász szakértője, Jonas Swartz pontosan emiatt mindig rákérdez a pácienseinél, hogy nézett-e korábban videót a felhelyezéséről, az a véleménye ugyanis, hogy a felvételek alapvetően befolyásolják az eljárással kapcsolatos elvárásokat.
Mi a helyzet Magyarországon?
Kolléganőnk bő egy éve döntött a spirál mellett, elsősorban a hormonszabályozás miatt. Azt mondja, az eljárás annak ellenére is meglehetősen rossz élmény volt számára, hogy a lelkiismeretes és emberséges nőgyógyásza végig kiemelten figyelt a fájdalomcsillapításra. „Megvettem a spirált – mondjuk nem értem, miért nem lehet legalább egy minimális támogatást adni rá – aztán egyik reggel bementem a kórházba a felhelyezésre.
Az orvosom egy érzéstelenítő gélt, vagy krémet javasolt, amit szintén vittem magammal. Emlékszem, ahogyan a nővér simogatta a lábszáramat, mert amint elkezdődött a felhelyezés, én vonyítottam a fájdalomtól. Nem tartott nagyon sokáig, de gél ide, vagy oda, iszonyatosan fájt a procedúra.
Az orvosom azt mondta, érzéstelenítés nélkül kétszer ennyire fájt volna, majd megnyugtatott, hogy a kivétel már nem lesz ennyire kellemetlen.
Aztán lemásztam a nőgyógyászati székből, falfehér lettem, és az ájulás kerülgetett. Szerencsére a dokim észrevette ezt és lefektettek 15-20 percre, ami pont elég volt ahhoz, hogy összeszedjem magam.
Kolléganőnk a tapasztalatait azzal összegezte, hogy ha csak fogamzásgátlásra használná a spirált, egész biztos nem kérte volna. Leginkább azért, mert számos kevésbé fájdalmas módja van a védekezésnek.