Robert Fico már nincs életveszélyben – friss hírek érkeztek a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról

F.C. | 2024. Május 19.
Továbbra is a besztercebányai kórházban kezelik.

Robert Fico már nincs életveszélyben. “A legrosszabb, amitől féltünk, pillanatnyilag nem fenyeget” – közölte vasárnap Robert Kalinák – írja a parameter.sk. A szlovák kormányfőt helyettesítő védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy “egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek”. Már nincs közvetlen életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és intenzív ellátásra szorul” – tette hozzá. “Úgy ítélhetjük meg, hogy az állapota stabil, és a prognózis pozitív. “Most már mindannyian egy kicsit nyugodtabbak vagyunk” – mondta Kalinák.

meglőtt miniszterelnök átszállítására most még nem kerülhet sor, így egyelőre a besztercebányai kórházban marad. 

Robert Fico a merénylet előtti percekben Nyitrabányán – Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa

Kalinák szerint a miniszterelnök lábadozása legalább néhány hétig tart majd.

Fico sérülései nagyon súlyosak voltak: szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át.

Időközben a szlovák rendőrség újabb három személyt vett őrizetbe, amiért olyan posztokat tettek közé a közösségi hálón, melyekkel Fico lelövését támogatták  – számolt be a portál. Jelenleg rendőrségi cellában vannak, ahol meg kell várniuk, hogyan dönt a felügyelő ügyész. A rendőrség hangsúlyozta, intenzíven dolgoznak a gyűlöletkeltő posztok elemzésén, és kivétel nélkül mindegyik ügyben cselekedni fognak.

A szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban szállították kórházba Besztercebányán – Fotó: MTI/TASR/Jan Kroslák

A merénylet gyanúsítottját, a helyszínen őrizetbe vett, lévai illetőségi, 71éves Juraj Cintulát amúgy már vizsgálati fogságba helyezték. A szökés, illetve a bűntevékenység folytatásának lehetőségével indokolta ezt a bíróság. Az idős merénylő korábban, a rendőrségi kihallgatás során már beismerte tettét; akár 25 évet vagy életfogytot is kaphat a szlovák törvények szerint.

Kiemelt fotó: MTI/AP/Petr David Josek 

Exit mobile version