A Győri Törvényszék közleménye szerint az elsőfokú bíróság legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottja elleni kényszerintézkedést.
A Győr melletti Bőnyben április végén szúrta szívtájékon
osztálytársát egy hatodikos, 12 éves kislány, életveszélyes sérülést okozva.
A kislány halállistáján pirossal azokat az osztálytársait jelölte meg, akiket meg akart ölni, a többieket pedig zölddel. A húsz centis konyhakéssel megszúrt lány, Mirella már nincs életveszélyben. A szurkáló kislányt letartóztatták, azóta javítóintézetben van.
A bíróság azért is döntött a hosszabbítás mellett,
mert úgy ítélték meg, hogy Kata szabadlábon hagyva nehezíthetné a bizonyítási eljárást a tanúk befolyásolásával. „A gyanúsítottnál talált listára és a tervezésre figyelemmel továbbra is felhívta a bíróság a letartóztatás feltételei közül a bűnismétlés veszélyét” – írja a közlemény.