A mudra szankszrit szó, a kéz és az ujjak különböző tartását jelenti. Indiában, Kínában és az ősi dél-amerikai népeknél a mindennapi életben is nagy jelentőséggel bírt. A különböző kéztartásokkal adtak ugyanis nagyobb nyomatékot az ima során kéréseiknek, segítségével varázsoltak és gyógyítottak.
Hogyan hatnak a mudrák?
A mudrák titka abban rejlik, hogy energetikai szinten hatnak a testre, mégpedig azokon az energiacsatornákon keresztül, amelyeket Indiában nadiknak, a kínai és a japán gyógyászatban pedig meridiánoknak hívnak. Mivel a legfontosabb meridiánok a kezekben és az ujjakban – és persze a talpon, a lábujjakon – futnak, és itt vannak ezek kiinduló-, illetve végpontjai, a megfelelő ujj vagy tenyérterület összeérintésével és megnyomásával változások érhetők el a testben és a lélekben. Összeállításunkban bemutatjuk a tíz legegyszerűbb mudrát, amelynek elvégzésére elegendő naponta öt-tíz perc, és vitalitás, nyugalom, boldogság költözik életünkbe.
10 gyógyító mudra
1. Szellemi frissesség-mudra
Tenyerünket felfelé fordítjuk, és a combunkra helyezzük. Mindkét kezünkön összeérintjük a mutató- és a hüvelykujj végét. A hüvelykujj az idegrendszer középpontját, az univerzumot szimbolizálja, míg a mutatóujj az embert. A kettő összeérintése szellemi frissességgel, bölcsességgel, nyugalommal ajándékoz meg.
2. Tisztánlátás és türelem-mudra
A középső ujj hegyét összeérintjük a hüvelykujj végével. A középső ujj a szilárdságot, a tisztánlátást, a türelmet, a felelősségérzetet és a bátorságot szimbolizálja. A mozdulat elvégzése után könnyebben átlátjuk a bonyolult helyzeteket, gyorsan tanulunk, és amit megtanultunk, azt nem felejtjük el.
3. A félelmek legyőzése-mudra
A hüvelykujjat most a gyűrűsujj hegyével kell összeérintenünk. Ez az ihletettség, az új gondolatok, a különleges megoldások és a szakrális energiaközpont stabilizálásának gyakorlata. Ezután még a legrejtettebb félelmeinkkel is szembe tudunk nézni, olyannak látjuk a világot, amilyen, magunkat pedig sziklaszilárdnak érezzük.
4. Jó kifejezőkészség-mudra
A kisujjunkat a hüvelykujjunk végéhez préseljük. Hatására jobban megértetjük magunkat környezetünkkel, olyanokkal is közös nevezőre juthatunk, akikről ez eddig elképzelhetetlen volt. Gondolataink nem csaponganak, világosan fejezzük ki magunkat, és nem veszünk el a részletekben. Jó ötleteink támadhatnak, amelyeket képesek leszünk megvalósítani.
5. A szexuális gátak felszabadulása-mudra
Összekulcsoljuk az ujjainkat, a hüvelyujj alatti dombocskák összesimulnak, és máris szabadon áramolhat testünkben a jin és a jang energiája. Mivel megteremtettük a női és a férfioldal közötti egyensúlyt, ez a kisugárzásunkon is megmutatkozik. Vonzerőnk növekedni fog.
6. Nőiesség- és szerelemmudra
Egymáshoz nyomjuk a két tenyerünket a mellkasunk előtt úgy, hogy ujjaink nyújtva és zárva legyenek. A női és a férficsatornák egyensúlya ily módon megteremtődik. Gondoljunk arra, akire már régóta vágyakozunk, és lelkünk hamarosan a beteljesülés ígéretével telik meg.
7. A Föld energiáinak összegyűjtése-mudra
Mindkét kezünket egyenesen, oldalsó irányban kinyújtjuk a testünk mellett. A tenyerünk lefelé néz, ujjainkkal kis gömböt formázunk, de az ujjvégek nem egymást, hanem a földet érintik. Lélegezzünk egyenletesen, mélyeket! Kétszer olyan hosszú ideig fújjuk ki a levegőt, mint ahogy beszívtuk! Most szippantjuk magunkba a Föld mélyében rejlő energiákat.
8. Pihenés-, lazításmudra
Mindkét kéz hüvelyujját a kisujj körméhez érintjük, majd a bal kéz mutató-, középső- és gyűrűsujját a jobb kéz ujjaira tesszük, és kezünket az ölünkben tartjuk. Ennél a mudránál a jobb kezet, az aktivitást és a cselekvési kényszert lefékezi a bal kéz, amely a passzivitást, a nyugalmat jelenti. Vagyis aki túlpörgetett tempóban él, rengeteg stressz éri, annak nagy segítséget jelent, mert pillanatok alatt tökéletesen ellazít, új erővel tölt fel.
9. Tetterő-, akaratmudra
Összekulcsoljuk a két kezünk mutató-, gyűrűs- és kisujját. A hüvelykujjakat és a középső ujjakat összeillesztjük, és kezünket a gyomor magasságában tartjuk. Ez a mudra minden szervnek jót tesz, aktiválja a keringést, erősíti az érzelmi és a mentális szintet. A régi mondás erre a mudrára tényleg igaz: ahol az akarat, ott az út és a cél. Ez a három fogalom azt az erőt szimbolizálja, amellyel bármit elérhetünk az életben.
10. Mágiamudra
Kezeinket a mellkas elé tartjuk, és csuklókörzést végzünk, mintha valakit magunkhoz akarnánk inteni. A szívünk előtt illesztjük egymáshoz az ujjaink külső felét, befelé mutató tenyerekkel. A mutatóujjak hegyét a hüvelyujj felső ízületére tesszük. Ezzel a mudrával állítólag olyan dolgokat tudunk magunkhoz “vonzani”, amelyeket szeretnénk.
Az írás a Nők Lapja Ezotéria magazinban jelent meg!