Érintések

nlc | 2001. Augusztus 08.
Piros-fekete kockás flaneling volt rajta, emlékszem, már másodszor láttam rajta ezt az inget. Jól állt az õsz fejéhez, illett a törõdötten is szép, barázdált férfiarchoz. Néztem, ahogy áll a faház apró konyhájában, kicsit tétován, rajta volt a mosogatás sora...

Lassan mozgott, mindig egész testtel fordult ahhoz, akivel beszélt. Nem tudtam, szokása ez vagy a tartása ilyen: egyenes, kicsit szertartásosan udvarias, odaforduló, elzárkózó mégis. Mondhatnám régimódi. Mészölyös.

Betegség után volt, már túl a lábadozáson, de még gyöngén. Egy beszélgetésre kértem akkor. Feleségével, Alaine-nel mentünk Kisorosziba, két napra rá, hogy elolvadt a hó. Az ajtajuk előtt már kinyíltak a hóvirágok. Áll a napsütésben, a szürke szemek derűsen fürkészők. Kimásztam a gödörből, mondja. Topogunk a fényben, sehogy sem akarózik bemennünk.

(Honnan villannak agyunkba, milyen parancsra, s miért éppen akkor – emlékképek?) Az imént a konyhakövet mosom fel, térdelek, amikor az a négy évvel ezelőtti, kisoroszi pillanat kimerevül… Mint egy régi nagyítás. A kis faház tornáca. A derűsen álldogáló Mészöly Miklós. A hóvirágok.

Este hallom a rádióhírt. Meghalt.

Nyolcvan éves volt az idén.

Valaki megint elmegy, aki segített. Élni.

Gyerekkorom legkedvesebb meséit ő írta. A hétalvó puttonyocskát, A szomjas rocskát. S aztán a Saulus. Az atléta halála. A Pontos történetek út közben. Szeretett könyveim.

Annak a régi beszélgetésnek néhány részlete igen gyakran eszembe jut. Fontosabb üzenetek annál, hogysem elfelejthetném őket.

***

“Belső energiánknak van egy lelki motorja. Talán a legfontosabb az emberben. A kíváncsiság. Ha ezt elveszti valaki, akkor ott baj van. Ettől rettentem meg a betegségem alatt. Fölrémlett bennem, hogy túlságosan átlátszó a világ. Hogy már nem okoz meglepetést. Az egészben ez volt a rémületes. Nem vagyok elég kíváncsi! Ezt volt nehéz átélni. Ez sokkal nagyobb baj, mint amit az urulógus megállapít. Az ehhez képest kutyaszar.”

***

“Nő és férfi viszonyában két ellentmondó dolog feszül egymásnak. Ugye fontos, hogy mind a két ember önálló legyen. Ennek párosulnia kell valamiféle agresszióhiánnyal. Mert rendszerint ez billenti meg a dolgokat. Hogy nem bírjuk el a másik önállóságát.”

***

“Ahány ember, annyi megoldás. Vagy megoldatlanság. Ezért nem hiszek az egyre jobban elszaporodó ‘bölcs tanácsokban’. Pedig a sajtótól kezdve mindenki iszonyatos nagy kedvvel osztogatja őket. Az ember mégiscsak eléggé egyedi. Ennyit, gondolom, a magunk javára talán elmondhatunk. Hogy legvégletesebb formációnkban – legyen az bűnöző vagy próféta – sem vagyunk akárkik. Az ember megérdemli, hogy odahajoljunk föléje.”

***

“Ez a rohanás, ez a mai téboly: átkos dolog. Nem szabad siettetni a dolgok belső érlelődését. Bőven van idő! Még az akasztás előtti öt perc is rengeteg idő. Elég az életre…”

***

Végül egy naplójegyzet az Érintések című kötetből: “Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek, mint a kifeszített kötél száz meg száz egymás mellett. Hóviharban, ha az ügy reménytelen, nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig, megállnak, megvárják, amíg ellepi őket a hó.”

Exit mobile version