Közismert, hogy a szakmában András elég kemény és jól megmondja a magáét. Hogy bírjátok a közös munkát? És ki a főnök?
András: Nem vagyok főnök de Kriszta sem az. Az pedig igaz, hogy szenvedélyes és őszinte vagyok: a munkában számomra csak a tökéletes az elfogadható. Ha valaki megkérdezi, mi a véleményem, elmondom. Néha Kriszta is próbál csitítgatni, de képtelen vagyok magamban tartani. Majd egyszer talán megtanulom
Krisztát letoltad már valamiért?
András: Á
Nem merem letolni.
Hogyan hat vissza rátok a közös munka? Jobban megismertétek a másikat?
András: A közös munka nincs hatással a kapcsolatunkra. Lehet, romantikusabban hangzana, ha azt mondanám, hogy új arcát ismertem meg Krisztinának de sajnos, nem tudok ilyen fordulattal szolgálni.
Kriszta: Tartottunk a közös munkától, de később bebizonyosodott, hogy jóval könnyebben boldogulunk, mint ahogy vártuk.
András: Kriszta rettentő szuggesztív ember. Fel kell kötni a gatyát mellette.
Ez már akkor is látszott, amikor rátok tört a migrén?
András: No igen. Úgy ismerkedtünk meg, hogy adtam Krisztának egy fejfájás-csillapítót. Az első közös témánk tényleg a migrén volt.
És a második?
András: Mit gondolsz?
Epebántalmak
?
András: Egészségileg sok közös pontunk van, de nem ez fűz össze bennünket. Sokkal inkább a különbözőségeink. Szinte minden szokásunkban mások vagyunk.
Kriszta: Nézd meg: András fekete, én fehér vagyok.
András: Kriszta sokat alszik, én keveset.
Kriszta: Nana
András: Kriszta a kenyér héját szereti, én a kenyér belét. Ő ragaszkodik a könnyű, finoman és jó ízléssel elkészített ételekért, én rajongok a sültkolbászért meg a csülökért. Én a horrort szeretem, ő a szerelmes filmeket. Az életben komoly munkát jelent rájönnünk, hogy tulajdonképpen mi köt össze bennünket.
És mi?
Kriszta: Pontosan ez.
András: Az állandó feszültség.
A migrénroham után gyorsan jött az első randi?
András: Nem mondanám. Hosszú út vezetett a lánykérésig.
Az hogy történt?
András: Krisztát nagyon drágára tartotta az apja: tíz kecskét kért érte. Én meg ajánlottam két legyet. Végül a papa valóban kapott az esküvőn két kecskét tőlem. Azt hiszem, nem csináltam rossz üzletet.
Nagy buli volt?
András: Nem volt protokollesemény. A legközelebbi barátok és a rokonok körében zajlott.
Töritek a fejeteket közös gyereken?
András: Azon törjük a fejünket, időben hova férne az életünkbe. Persze most már nem ártana, ha jönne. Ezt természetesen a csatorna vezetése is tudja, és fel vannak rá készítve, hogy nemsokára hármasban vezetjük a Tényeket.
Kriszta: Majd kifűrészeljük körbe az asztalt, hogy elférjen a pocakom
Na jó, nem holnaputánra várjuk a babát, de a terveink között mindenképpen szerepel.
Milyen nálatok a családi hangulat? Hullámvasút, vagy nyugalmas lapály?
Kriszta: Megyünk felfelé a hegyen!
András: Az egymáshoz való viszonyunk természetesen hullámvasút mint mindenki másnál.
Repült már tányér?
Kriszta: Távkapcsoló már igen.
András: Úgy emlékszem, volt még valami, ami repült
Kriszta: Nem tudom. Talán tányér
?
András: Az a helyzet, hogy szangvinikus vagyok. Hirtelen fellobbanok, de egy perc múlva már nem emlékszem, mi volt a baj. Az évek folyamán Krisztának még nem sikerült elsajátítania, hogy ezeket a pillanataimat egyszerűen túl kell élni. Ha nem reagál rá, perceken belül megszűnik a probléma. Sajnos nem tudok mit kezdeni a természetemmel.
Kriszta: De ilyen esetek után mindig kiengesztel.
Melyikőtök a háztartásbeli?
András: Kriszta nem enged mosogatni.
Kriszta: Mert mindent kifröcskölsz!
András: Így aztán én szoktam vásárolni
Kriszta: Azért nem engedem Andrást a mosogatóhoz, mert utána kezdhetem újra.
András: Perfekcionista! Mint én a munkában. Krisztának csak a maximum elfogadható. Ha egy vízcsepp a pultra kerül, az a mosogatás már el van rontva. De amikor az Operába megyünk és parkolót keres, akkor addig megy körbe-körbe, amíg nem talál egyet, pontosan az épület előtt. A szomszéd utca nem is jó neki.
Kriszta: Hát igen. Ilyen vagyok. De ez jó.
András: Nem olyan jó
Kriszta: Nekem jó!
Bocsánat, hogy félbeszakítalak benneteket. Az operáról még nem hallottalak benneteket nyilatkozni, viszont tudom, hogy szeretitek a könnyűzenét.
András: Nem vagyunk nagy bulisták. Diszkóba is ritkán megyünk. Pedig én szeretnék
Kriszta: Én viszont nem táncolok!
De azért koncertre el-eljártok? Úgy hallottam, Eminemért egészen Németországig autóztatok.
Kriszta: András Eminemet szereti. Most mondd meg
András: Rajongok a kortárs zenéért.
Kriszta: Csak akkor hallgathatja, ha nem vagyok otthon. Én megőrülök tőle.
András: Kész dráma! Ez a legsúlyosabb konfliktus közöttünk.