nlc.hu
Aktuális
A Nagy Mosogatós Vita – II. rész

A Nagy Mosogatós Vita – II. rész

– Közismert, hogy a szakmában András elég kemény és jól megmondja a magáét. Hogy bírjátok a közös munkát? És ki a „főnök”?

András: Nem vagyok főnök – de Kriszta sem az. Az pedig igaz, hogy szenvedélyes és őszinte vagyok: a munkában számomra csak a tökéletes az elfogadható. Ha valaki megkérdezi, mi a véleményem, elmondom. Néha Kriszta is próbál csitítgatni, de képtelen vagyok magamban tartani. Majd egyszer talán megtanulom…

– Krisztát letoltad már valamiért?

András: Á… Nem merem letolni.

– Hogyan hat vissza rátok a közös munka? Jobban megismertétek a másikat?

András: A közös munka nincs hatással a kapcsolatunkra. Lehet, romantikusabban hangzana, ha azt mondanám, hogy új arcát ismertem meg Krisztinának – de sajnos, nem tudok ilyen fordulattal szolgálni.

Kriszta: Tartottunk a közös munkától, de később bebizonyosodott, hogy jóval könnyebben boldogulunk, mint ahogy vártuk.

András: Kriszta rettentő szuggesztív ember. Fel kell kötni a gatyát mellette.

– Ez már akkor is látszott, amikor rátok tört a migrén?

András: No igen. Úgy ismerkedtünk meg, hogy adtam Krisztának egy fejfájás-csillapítót. Az első közös témánk tényleg a migrén volt.

– És a második?

András: Mit gondolsz?

– Epebántalmak…?

András: Egészségileg sok közös pontunk van, de nem ez fűz össze bennünket. Sokkal inkább a különbözőségeink. Szinte minden szokásunkban mások vagyunk.

Kriszta: Nézd meg: András fekete, én fehér vagyok.

András: Kriszta sokat alszik, én keveset.

Kriszta: Nana…

András: Kriszta a kenyér héját szereti, én a kenyér belét. Ő ragaszkodik a könnyű, finoman és jó ízléssel elkészített ételekért, én rajongok a sültkolbászért meg a csülökért. Én a horrort szeretem, ő a szerelmes filmeket. Az életben komoly munkát jelent rájönnünk, hogy tulajdonképpen mi köt össze bennünket.

– És mi?

Kriszta: Pontosan ez.

András: Az állandó feszültség.

– A migrénroham után gyorsan jött az első randi?

András: Nem mondanám. Hosszú út vezetett a lánykérésig.

– Az hogy történt?

András: Krisztát nagyon drágára tartotta az apja: tíz kecskét kért érte. Én meg ajánlottam két legyet. Végül a papa valóban kapott az esküvőn két kecskét tőlem. Azt hiszem, nem csináltam rossz üzletet.

– Nagy buli volt?

András: Nem volt protokollesemény. A legközelebbi barátok és a rokonok körében zajlott.

– Töritek a fejeteket közös gyereken?

András: Azon törjük a fejünket, időben hova férne az életünkbe. Persze most már nem ártana, ha jönne. Ezt természetesen a csatorna vezetése is tudja, és fel vannak rá készítve, hogy nemsokára hármasban vezetjük a Tényeket.

Kriszta: Majd kifűrészeljük körbe az asztalt, hogy elférjen a pocakom… Na jó, nem holnaputánra várjuk a babát, de a terveink között mindenképpen szerepel.

– Milyen nálatok a családi hangulat? Hullámvasút, vagy nyugalmas lapály?

Kriszta: Megyünk felfelé a hegyen!

András: Az egymáshoz való viszonyunk természetesen hullámvasút – mint mindenki másnál.

– Repült már tányér?

Kriszta: Távkapcsoló már igen.

András: Úgy emlékszem, volt még valami, ami repült…

Kriszta: Nem tudom. Talán tányér…?

András: Az a helyzet, hogy szangvinikus vagyok. Hirtelen fellobbanok, de egy perc múlva már nem emlékszem, mi volt a baj. Az évek folyamán Krisztának még nem sikerült elsajátítania, hogy ezeket a pillanataimat egyszerűen túl kell élni. Ha nem reagál rá, perceken belül megszűnik a probléma. Sajnos nem tudok mit kezdeni a természetemmel.

Kriszta: De ilyen esetek után mindig kiengesztel.

– Melyikőtök a háztartásbeli?

András: Kriszta nem enged mosogatni.

Kriszta: Mert mindent kifröcskölsz!

András: Így aztán én szoktam vásárolni…

Kriszta: Azért nem engedem Andrást a mosogatóhoz, mert utána kezdhetem újra.

András: Perfekcionista! Mint én a munkában. Krisztának csak a maximum elfogadható. Ha egy vízcsepp a pultra kerül, az a mosogatás már el van rontva. De amikor az Operába megyünk és parkolót keres, akkor addig megy körbe-körbe, amíg nem talál egyet, pontosan az épület előtt. A szomszéd utca nem is jó neki.

Kriszta: Hát igen. Ilyen vagyok. De ez jó.

András: Nem olyan jó…

Kriszta: Nekem jó!

– Bocsánat, hogy félbeszakítalak benneteket. Az operáról még nem hallottalak benneteket nyilatkozni, viszont tudom, hogy szeretitek a könnyűzenét.

András: Nem vagyunk nagy „bulisták”. Diszkóba is ritkán megyünk. Pedig én szeretnék…

Kriszta: Én viszont nem táncolok!

– De azért koncertre el-eljártok? Úgy hallottam, Eminemért egészen Németországig autóztatok.

Kriszta: András Eminemet szereti. Most mondd meg…

András: Rajongok a kortárs zenéért.

Kriszta: Csak akkor hallgathatja, ha nem vagyok otthon. Én megőrülök tőle.

András: Kész dráma! Ez a legsúlyosabb konfliktus közöttünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top