A kedvenc mondatomat - miszerint harminc-harminchét éves férfiak nem érzik magukat elég érettnek az apaságra - nemcsak itthon, de Olaszországban is hallottam. (A jelenség nem magyar!)
A hét témája a Nők Lapjában:
Miért féltek, férfiak?
Tavaly hónapokon át beszélgettünk a Nők Lapja hasábjain arról, hogy vállalhatnak-e gyermeket – mesterséges megtermékenyítéssel – az egyedülálló (meddő és egészséges) nők. A hatalmas olvasói aktivitással kísért vitánk egyrészt szerepet játszott abban, hogy módosították a korábban szigorú törvényt, másrészt új (vita)témát is szült. – Miért élnek oly sokan egyedül? Miért fél rengeteg férfi az együttéléstől, a házasodástól, a gyermekvállalástól? – kérdezte-elemezte számtalan levélíró. Most e kérdésekre keressük a választ.
További írások:
Piócák, ágyrajárók és Ő »
Vagyon a vagyonnal? »
Gombhoz kabátot »
Az összeállítást készítette:
V. Kulcsár Ildikó |
Több – lassan kopaszodó, ám csak azért is copfot hordó – “örökegyetemistával” beszélgettem Rómában, akik a sokadik diplomájukat szerezték, közben a szüleikből éltek. Egyikük ki is fejtette, hogy ráér még a családalapításra – jól érzi magát szabadon -, csak az édesanyja idegesíti, aki unoka után sóhajtozik. Amikor megemlítettem, hogy az ő életkorában épp a harmadik gyermekemet szültem, legyintett. “A nők mindig sietnek!”
– Én nem vagyok örökegyetemista, mégis egyetértek az olasz sráccal: bőven ráérek arra, hogy letáborozzam egy nő mellett, gyerekre sem vágyom, még nincs itt az ideje – jelenti ki az egyik budapesti kávézó teraszán egy sikeres üzletember.
– És mikor lesz ideje? Harminchárom éves, egy nemzetközi cég legfelső vezetői közé tartozik, jól keres
– Ha megígéri, csak annyit ír le rólam, hogy Péter a keresztnevem – a szüleimet akarom védeni
-, akkor őszinte leszek. Rendben? Nos, én utálom a házasságot. Úgy, ahogy van. A szüleim bizonyították be, hogy az “intézmény” beteg. Nyolcéves voltam, amikor elváltak. Belehaltam. A nagyanyám szerint a válási cirkusz közepén dadogni kezdtem. Aztán anyám – fittyet hányva dadogó elsőszülöttjére – férjhez ment a szeretőjéhez, akivel gyorsan csinált két gyereket. Tőlem természetesen elvárta, hogy imádjam a féltestvéreimet. Nem imádtam őket! Apám két évvel később nősült. Olyan nőt vett el, akinek már volt két fia. Őket is imádnom kellett. Később anyám második házassága is
tönkrement. Tizenhat éves voltam, amikor elvált a második férjétől is, és átpasszolt apámhoz. Ott jól éreztem magam, mert a két idegen srác egyikével nagyon összehaverkodtam. Együtt buliztunk, csajoztunk
Érettségiig normálisan éltem velük – e rövid, békés időszaknak köszönhetem, hogy magamra találtam, tanultam, és felvettek a Közgázra -, aztán apám megbolondult. Akkor hagyta el a második feleségét, amikor elsőéves voltam. Öregecske szépfiúként beleesett egy karrierista libába
Képzelje el azt a röhejes helyzetet, hogy se anyámhoz, se apámhoz nem akartam költözni, inkább megkértem apám második feleségét, hadd maradjak vele meg a két fiával! Mert ő úgy szeretett, mintha édesgyereke lennék. Őrület, nem? Vele ma is tartom a kapcsolatot, amikor szép lakásom, kocsim, mindenem van. A szüleimmel? Alig. Amúgy apám mostanában könyörög a második feleségének – a “választott anyámnak” -, hogy fogadja vissza, a vér szerinti anyám pedig vidékre költözött egy fiatalabb pasival. (Amúgy az egyik féltestvérem eléggé elzüllött az anyám teremtette meleg fészekben
) Csodálkozik, hogy nem vágyom házasságra? És tudja, hogy a barátaim többségének is hasonlóan “gyönyörű” családi élményekben volt része?
– Nem jutott eszébe, hogy csak azért is másképp csinálja?
– Egyszer, mert szerelmes lettem
De az utolsó pillanatban ráéreztem, hogy a lány hasonlít anyámra. Ugyanolyan értelmiségi öntudatgolyó! Elmenekültem. Jól tettem. Hiszen nálunk a válásnak sincs kultúrája. Mindig a férfi húzza a rövidebbet. Anyagilag jól lefosztják, aztán lehet belőle vasárnapi apuka, akit a gyerekkel zsarol az exfeleség.
– Itt a vég? Nem érdemes együtt élni, “gyereket csinálni”, haljon ki az emberiség?
– Ne nevessen ki! Én most úgy gondolom, hogy majd negyven felé összebútorozom egy rendes(!) lánnyal, és talán vállalunk egy gyereket. Addig meg csak kényeztessenek a nők! Mert ha férjhez akarnak menni – már megbocsásson! -, akkor nagyon kedvesek, ám ha “birtokon belül” vannak, jön a követelődzés, a hisztéria. Anyám ezekből nagydoktorit érdemelne
A témáról bővebbet a Nők Lapja február 1-jén megjelenő 5-ös számában olvashatsz!