A hét témája a Nők Lapjában: További írások: |
– Én nem vagyok örökegyetemista, mégis egyetértek az olasz sráccal: bőven ráérek arra, hogy letáborozzam egy nő mellett, gyerekre sem vágyom, még nincs itt az ideje – jelenti ki az egyik budapesti kávézó teraszán egy sikeres üzletember.
– És mikor lesz ideje? Harminchárom éves, egy nemzetközi cég legfelső vezetői közé tartozik, jól keres
– Ha megígéri, csak annyit ír le rólam, hogy Péter a keresztnevem – a szüleimet akarom védeni -, akkor őszinte leszek. Rendben? Nos, én utálom a házasságot. Úgy, ahogy van. A szüleim bizonyították be, hogy az “intézmény” beteg. Nyolcéves voltam, amikor elváltak. Belehaltam. A nagyanyám szerint a válási cirkusz közepén dadogni kezdtem. Aztán anyám – fittyet hányva dadogó elsőszülöttjére – férjhez ment a szeretőjéhez, akivel gyorsan csinált két gyereket. Tőlem természetesen elvárta, hogy imádjam a féltestvéreimet. Nem imádtam őket! Apám két évvel később nősült. Olyan nőt vett el, akinek már volt két fia. Őket is imádnom kellett. Később anyám második házassága is
– Egyszer, mert szerelmes lettem De az utolsó pillanatban ráéreztem, hogy a lány hasonlít anyámra. Ugyanolyan értelmiségi öntudatgolyó! Elmenekültem. Jól tettem. Hiszen nálunk a válásnak sincs kultúrája. Mindig a férfi húzza a rövidebbet. Anyagilag jól lefosztják, aztán lehet belőle vasárnapi apuka, akit a gyerekkel zsarol az exfeleség.
– Itt a vég? Nem érdemes együtt élni, “gyereket csinálni”, haljon ki az emberiség?
– Ne nevessen ki! Én most úgy gondolom, hogy majd negyven felé összebútorozom egy rendes(!) lánnyal, és talán vállalunk egy gyereket. Addig meg csak kényeztessenek a nők! Mert ha férjhez akarnak menni – már megbocsásson! -, akkor nagyon kedvesek, ám ha “birtokon belül” vannak, jön a követelődzés, a hisztéria. Anyám ezekből nagydoktorit érdemelne
A témáról bővebbet a Nők Lapja február 1-jén megjelenő 5-ös számában olvashatsz!