Egy igazi nő nem tökéletes

A hír:
Juliette Binoche – az iráni Abbas Kiarostami Olaszországban forgatott Copie Conforme című filmjében nyújtott alakításáért – a legjobb színésznőnek járó díjat kapta Cannes-ban. Binoche furcsa köszöntőbeszédet mondott: „Továbbra is hiszek a szerelemben. Még mindig hiszek benne, hogy egy nap majd megházasodom. És köszönöm mindazoknak a férfiaknak, akik mind ez idáig megbirkóztak velem.”

Különvélemény Für Anikótól
Ó, azok a franciák! Azt hiszem, hogy nőlátásban – ezt most találtam ki; magában foglalja a nők presztízsét a társadalomban, ahogyan bánnak velük, ahogyan tekintenek rájuk, szóval mindent, ahogy a nőkhöz viszonyulnak –, nőideál- és istennőteremtésben az egész világnak tőlük kellene tanulni!

Itt van például a 70 éves Zizi Jeanmaire koncert-revüje a párizsi Olympia Színpadon, vagy a sokat fotózott Jeanne Moreau ráncok lepte arca és ősz fürtjei.
Őket manapság is dívának tekintik hazájukban, és nem néninek, öregasszonynak. Nem probléma, hogy elmúltak 40 évesek! (Félreértés ne essék, nem savanyú a szőlő, hála istennek, dúskálok a munkában és az elismerő férfipillantásokban.)
Vagy elég megnézni pár percet egy filmből, és ha a főnéni „szürke kisegér”, esetleg érdekesen csúnya – aki a világ más tájain nemigen futhatna be fényes karriert –, biztosak lehetünk benne, hogy francia filmmel van dolgunk.
(Persze ott vannak a gyönyörűek: Sophie Marceau, Catherine Deneuve, Isabelle Adjani és a többiek, de majdnemhogy ők vannak kisebbségben.) Nem zavar senkit, hogy a zseniális Isabelle Huppert olyan szeplős, mint egy fürjtojás, a nagy szemű Annie Girardot-nak akkora az orra, hogy a Cyrano női változatának címszerepe biztosan az övé lenne, Béatrice Dalle, aki „kultszínésznővé” vált a Betty Blue-val – elrajzolt vonásaival önnön karikatúrája is egyben.

No és itt van ez a Juliette Binoche! Nagyszerű! No de nem úgy! Nézzünk csak meg alaposabban egy róla készült fényképet! Első látásra még azt is mondhatnánk – kis túlzással –, hogy jelentéktelen. Teljesen átlagosan barna haj, barnás szempár – semmi égszínkék vagy smaragdzöld –, az orra, szája sem ejt ámulatba bennünket. Na és a termete! Jézus Mária, nem úgy néz ki, mint Barbie a dobozból, hanem mint egy igazi hús-vér nő, van ott popsi is, cici is rendesen – igazi! –, és még a vak is láthatja, hogy nem operáltatta ki a lengőbordáit, hogy neki legyen a legkarcsúbb dereka a filmszakmában. És MÉGIS! Aki látta akár Az angol betegben vagy pláne a Csokoládéban – hogy csak a legismertebbeket említsem –, „beleszeret”. A filmvászonról csak úgy árad puha, meleg nőiessége, drámai ereje, végtelenül izgalmas személyisége, ami beskatulyázhatatlanná teszi őt, a nézők számára pedig szeretni-csodálni valóvá. Szóval egyáltalán nem szabványjelenség, hisz miért várnánk tőle, hogy pont egy díjkiosztó ünnepségen mondjon tetszetős kliséket? Tovább megyek, nem csak a francia filmsztárban, bennünk, mindannyiunkban ez a bizonyos fent említett MÉGIS a lényeges. Hiába nem felelünk meg külcsínünket illetően a görög, mostanában pedig a hollywoodi szépségideálnak, a belbecs minősége és kisugárzása felülír és vonzóvá tehet minden szépséghibát. Ilyen egy igazi nő: NEM TÖKÉLETES! (És ezt egy igazi férfi pontosan tudja!)