A hír: Hálapénz miatt jelentettek fel egy orvost
Törvénytelenül kiszabott orvosi díj kikényszerítése miatt fordul a hatóságokhoz Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke – írta hétfői számában a Magyar Hírlap. A lapnak Mikola elmondta, hogy döntésében nagy szerepe volt egy vidéken élő várandós anyának, aki már több tízezer forintot összegyűjtött a szülésre, az orvos pedig azt mondta neki, hogy gyűjtsön még hozzá.
Különvélemény Peller Marianntól
Ezzel a helyzettel minden nő kénytelen lesz szembesülni, ha egyszer úgy dönt, hogy gyereket szeretne. Sok esetben már a fogantatás sem megy egyszerűen, vagy maga a terhesség is veszélyes, és a szülés sem leányálom – mint azt édesanyám és kedves barátnőim igen érzékletesen – és kicsit túlságosan is részletgazdagon – előadták. (Nem is értem, miért kérdeztem meg őket…)
És akkor ott van az a kínos jelenet, amikor megpróbáljuk kitalálni, kipuhatolni, hogy mennyi az annyi. Az orvos zavarában szemérmesen lesüti a szemét, az asztalt bámulja, mi a kezünket tördeljük, és közben azon morfondírozunk, vajon miért nincs konkrét, előre megszabott díjazása ennek az egésznek.
Ha sikerül is előre megállapodnunk a nőgyógyásszal, még mindig ott marad a kellemetlen kérdés: mikor adjuk oda (előtte vagy utána), hogyan (borítékban vagy csak úgy simán, hogy meg tudja számolni), és kiknek? (A nővéreknek és a dúlának is jár, vagy nem?)
Belegondoltam, én mit tennék meg azért, hogy tökéletes biztonságban tudjam a babámat és magamat. A válasz egyszerű: bármit, vagyis mindent. Szeretem ezt a mondást: csak egészség legyen, a többit megvesszük. Na igen, de mi van akkor, ha nem elég az összegyűjtött pénz, mert az orvos kevésnek találja, és azt mondja, gyűjtsünk még? Keressek másik orvost, aki kevesebbért is vállalja? De én az előzőnél érzem magam biztonságban: ő vizsgált hónapokon át, ő ismeri a várandósságom minden mozzanatát, már kialakult az orvos-páciens bizalom, amely számomra mindennél fontosabb. Ezért hát mindent el fogok követni, hogy összegyűjtsem a kívánt összeget.
És csak félve teszem fel a kérdést: miért is van szükség arra, hogy az orvosok hálapénzt fogadjanak el, kérjenek, vagy akár követeljenek? A doki minimum hat évet lehúzott az orvosi egyetemen, ami igen kemény, és ami bizony sok pénzébe került.
A diploma kézhezvétele után hosszú évek kemény munkájával, nagy nehezen kialakította praxisát, és (egy napilap szerint) maximum havi bruttó 3–400 ezret visz haza fizetés gyanánt, amiért cserébe nincs se éjjele, se nappala, nincsenek hétvégék és nincsenek ünnepnapok sem, viszont emberéletek vannak a kezében.
Külföldön állítólag nincsen hálapénz, ugyanakkor az itthoni fizetések tízszeresét keresik meg az orvosok. Nem tudom, mi lehetne a jó megoldás. Remélem, nálam sokkal okosabb emberek kitalálják, vagy legalábbis foglalkoznak vele, mert az nem állapot, hogy ha valakinek nincs elég pénze, esetleg nem részesül ugyanolyan orvosi ellátásban, mint az, aki „megengedheti” magának, hogy beteg legyen, vagy gyereket vállaljon.
Egy biztos, a hálapénz már rég nem a hálát fejezi ki, sokkal inkább így próbáljuk kialakítani magunkban a biztonság érzését. Szeretjük ugyanis úgy érezni, hogy figyelnek ránk, megfelelő ellátásban részesülünk, gondoskodnak rólunk, és ehhez, úgy tűnik, egyelőre a pénz az egyetlen eszköz.