Túlélheted frankhitellel?

Pénzügyi tippek | 2010. Szeptember 16.
Az elmúlt évben a legtöbb embert az foglalkoztatja, hogy vajon hogyan lehet túlélni a válságot, illetve azon belül, hogy hogyan tudjuk visszafizetni a hiteleinket?

Bár sokkal többet beszélünk a frankhitesek problémáiról, sajnos azok sincsenek biztonságban, akiknek a hitelük forintban lett folyósítva. Magas a munkanélküliek aránya, a válság miatt csökkent a fogyasztás és természetesen az ország gazdasága sincs a legjobb helyzetben. Persze azok, akik fix havi részlettel vették fel a hitelt és forintban, azok egy kicsit jobb helyzetben vannak, hiszen a váratlan árfolyamváltozások őket olyan nagy mértékben nem érintik, de azért számukra sem egyszerű ennek az időszaknak az átvészelése. Nagyban függ ugyanis a megélhetésünk a munkahelyünktől. Milyen ágazatban dolgoznak, a cégük hogyan tudott reagálni a válságra. A lakosság nagyobb része ugyanis lassan feléli a tartalékait, és egyre nehezebbé válik a túlélés és a hitelek törlesztése. A frankhitelesek helyzete pedig kétségbeejtő.

A frankhitelezés kezdetekor 160-170 forintot ért a frank, majd erősödött a hazai fizetőeszköz, és a frank árfolyama 130-140 forintra esett. Ez volt az az időszak, amikor sokan a svájci pénz hitele mellett döntöttek. Manapság azonban 220 forintnál tart a frank, ami azt jelenti, hogy akár 60-70 százalékkal is megemelkedhetett a törlesztőrészlet, csak az árfolyamváltozás miatt.

Az állam megígérte a segítséget, de ahhoz, hogy érdemben valami változzon az állam, a bankok és a civil szervezetek együttes erejére lenne szükség.

Amíg pedig ez nem következik be, addig egyedül kell boldogulnunk.

 

 

Figyelhetjük naponta a frank árfolyamát, de sajnos ettől még nem tudjuk előteremteni a pénzt, amivel tartozunk.

Egy biztos!
A szakemberek azt javasolják, hogy most ne váltsuk át a devizahitelünket forinthitelre, mert ez az időszak nem megfelelő, hiszen nagyon sokat veszítenénk. A kamatkülönbözet miatt ugyanis jelentősen emelkedne a törlesztőrészletünk.

 

 

Előző cikkeink:

Dolgozzon helyettünk a pénzünk, éljünk jobban a hozamból >>>

Mit tudsz az állampapírokról és a kötvényekről? >>> 

10% már elég a gondtalan élethez?  >>>

Tudj meg többet a folyószámláról!  >>>

Átutalásos fizetés belföldön és külföldre >>>

Legyen biztonságos az internetes vásárlásunk! >>>

Védd meg magad a tolvajoktól! >>>

Hitelkártya vagy bankkártya >>>

Adósságrendező hitel, tényleg segít megoldani a problémát? >>>

THM és amit tudni kell róla >>>

Devizahitel -miért csapolja meg a családi kasszát? >>>

Elektronikus bank, a 21. század szolgáltatása >>>

A jövőnk a mi kezünkben is van >>>

Hogyan fektessük be a pénzünket? >>>

Lehet jóbarát a bankkártya? >>>

Amikor nincs más kiút, csak a hitel >>>

Vedd kezedbe az életed >>>

Vezessük be gyermekeinket a pénzügyekbe! >>>

Önerő nélkül nem megy >>>

Hitelfelvétel? Mire figyelj? >>>

Családi költségvetés >>>

Mindent a pénzről >>>

Hogyan teremtődik a pénz? >>>

 

 

Exit mobile version