A hír:
Megkezdődött a tízévente esedékes népszámlálás Kínában. A nagyszabású összeírást sok helyen vonakodva fogadják, különösen azok, akik nem tartják be a népességkorlátozó intézkedéseket. Feng Najlin, a Nemzetközi Statisztikai Hivatal népességért felelős munkatársa szerint a legnagyobb nehézséget jelenti ezen vándorok összeírása, akik a városiasodás ütemével egyenesen arányban egyre többen vannak. A másik igen komoly probléma a drákói szigorú egygyermekes törvényből adódik. Sokan a népszámlálás alkalmával a megtorló intézkedésektől félve elrejtik többi gyermeküket a hatóságok elől. Annak érdekében, hogy a szülők gyermekeik valós számát adják meg, Peking azt kérte a helyi hatóságoktól, hogy változtassanak a szabálysértésért kiszabott pénzbírságon. – A szorult helyzetben lévő családok több részletben fizethetik be a büntetést – magyarázta Feng. (MTI)
Különvélemény Winkler Nórától
| Ha nincs pénz, nincs gyerek sem – avagy miért nem vállalnak gyereket a fiatalok? |
Az elmúlt hetek egyik legnagyobb viharát a magánnyugdíjpénztárak ügye kavarta. Most ne is azt nézzük, jogszerű volt-e zárolás, mint inkább a probléma valós gyökerét, ami független magán- vagy állami nyugdíjpénztártól, nevezetesen, hogy egyre kevesebb gyerek születik, akiknek majdani keresete kéne, hogy eltartsa a ma még aktívakat pár évtized múlva.
És míg nálunk évek óta csökken a gyerekvállalási kedv, egészen anakronisztikus, hogy Kínában rejtegetik őket a szigorú népszámlálók elől. 1978 óta létezik az „egy gyerek” elv, társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi okokra hivatkozva. Elsősorban városi párokat korlátoz, a falun élők, a kisebbségek, vagy azok a szülők, akik maguk is egykék, liberálisabban alapíthatnak családot – ezekben az esetekben több utód is vállalható.
Persze nem mindenki hajlandó együttműködni a drákói szigorral, vannak, akik egyszerűen nem hagyják, hogy az állam így szabályozza a legbelsőbb magánügyet, a családot. De a tiltás hatékony – becslések szerint az elmúlt 10 évben 250 millió születést akadályozott meg.
Ez felfoghatatlan szám, a teljes magyar lakosság huszonötszöröse.
Nem vagyok járatos a kínai gazdaságpolitikában, de elhiszem, hogy a népességszabályzásnak ésszerű okai vannak. Ugyanakkor totálisan abszurd, hogy egy ennyire személyes, természetes, legalapvetőbb emberi ügyről a politika dönt.
Mit kezd ez a rendszer az egyeddel: azzal, hogy egyedüli gyerekeknek lenni más élettapasztalás, mint testvérrel felnőni? Mit kezd azzal, hogy Kínában még mindig él a felfogás, miszerint a fiúgyerek sokkal hasznosabb a háznál, mint a lány? Ha a gyerekek csak úgy születhetnek, ahogy a természet engedi, akkor ez a hagyományos szemlélet nagyon örül, ha fiú is születik. Ha csak egyet lehet megtartani, akkor pedig nem kérdés: addig próbálkozunk a terhességekkel, amíg a vizeletminta megnyugtatóan igazolja, fiú érkezik, aki majd megbízhatóan eltartja a szülőket. A nemi eloszlás aránytalansága e két szempont együttes hatása.
A klónozási kísérletek az egész világon nagy felháborodást keltettek, és nem kellett a Vatikánig elmenni olyan hangokért, hogy ez olyan területre való beavatkozás, olyan határátlépés, amit az ember nem tehetne meg. Én a kettőt hasonlóan határsértőnek érzem, és miközben ugyanazokat a márkákat hordjuk ott és itt, ugyanazokban az étteremláncokban eszünk és ugyanazt a kávéízesítést lehet kérni a Starbucksban, az, hogy népszámlálók elől bújtatnak gyerekeket, totálisan abszurdnak, nem e világinak tűnik.