Tőle döglesztő Vastag Csaba

A világot jelentő…
Színésznő akartam lenni. De nagyon. Felvételiztem, nem sikerült. Akkor iszonyú nehéz volt, fájt, mostanra nem bánom. Ha őszinte akarok lenni, szerintem nem vagyok én annyira tehetséges, nem lettem volna jó színésznő, olyan, amire a saját mércém szerint egy életpályát lehet építeni. De elvégeztem a Gór Nagy Mária Színitanodát, nem adtam könnyen – a sors fintora egyébként, hogy miután végigcsináltam, tök világos lett, hogy ez az, amit biztosan nem fogok csinálni. Aztán úgy alakult, hogy rendezőasszisztensként dolgozhattam Máté Gábor, Kovalik Balázs mellett – igazi mély víz volt –, és beleszerettem a szakmába. Felejthetetlen időszak volt, a mai napig hiányoznak ezek az emberek.

Nagy levegő!
A munkáim és a felkéréseim általában blokkokban jöttek, kellett melléjük valami állandó. Stylist lettem. Ez tényleg csípőből jött, és evidens volt, hogy menni fog. Akkoriban kezdtem el asszisztensként dolgozni, amikor az Andó Ildiék már nagyok voltak, de gyerekcipellőben járt itthon a szakma, még nem nőtt minden bokorban stylist. Döntenem kellett, összeértek a színházi munkáim a stylingolással, kezdtem rámenni a rengeteg melóra, de leginkább, hogy bepánikoltam, merre tovább. A párom megfogott, odaállított a tükör elé, hogy addig nem megyek el innen, amíg nem döntök. Nagy levegő, és rábólintottam a stylistszakmára. Amit a színészetben nem érhettem el, az itt megvan. Folyamatos sikerélmény, óriási érzés a legtöbbet kihozni valakiből. Nem lehet betelni vele, tényleg folyamatos adrenalinfröccs.

Vetkőzni is kell
Dolgozom a Playboynak is, és megőrülök, amikor megkérdezik, hogy egy meztelen nővel mégis mit csinál egy stylist. Ki kell találni egy imázst, kellékekre van szükség, szituációban kell látni a modellt, rengeteg, nagyon is hangsúlyos kiegészítővel. Kemény meló, imádom. Hatalmas kihívás megtalálni azt a néhány apróságot, ami tényleg ütős egy fotón, hogy a legkevesebbel is a legtöbbet mondd el – megjegyzem, sokkal nehezebb, mint egy divatanyagot összerakni. A Nánási Pali az egyik legmeghatározóbb ember az életemben. Szakmailag ő az abszolút csúcs, a legprofibb itthon, annyit tanultam tőle, mint senkitől, és általa jutottam és jutok életem legjobb munkáihoz. Nélküle most nem tartanék ott szakmailag, ahol tartok.

X-generációs mustra
Feró embereit öltöztettem, a 25 év felettieket. Műsor előtt három nappal már tokkal-vonóval készen kellett lennie mindennek, iszonyú hajtás volt, de a görcs minimuma nélkül. A végeredményt aztán elküldtük a vezetőségnek – nem akármilyen szigorral mustráltak –, megnézték, hogy milyenek az egyéni összeállítások, milyen az összkép, ez hogyan illeszkedik a produkciókhoz, a műsor stílusához, koncepciójához, az előadók egyéniségéhez. A legnagyobb élmény egyértelműen Wolf Katit volt öltöztetni, egy istennő (konkrétan megszakadt a szívem, amikor kiesett), és Csabival is öröm volt a munka – nagyon konstruktív, és nagyon egészséges hiúság van benne. Egy barokkos lelkületű fiú, akinek baromi jól áll, ha letisztult külsővel jelenik meg. Mariannal volt talán a legnehezebb, sokszor éreztem, hogy másnak látja magát, mint amilyen szerintem, voltak komoly meccseink, ez tény. Nehezen fogadta el a tanácsaimat, azt, amit én láttam benne. Talán éppen ezért óriási sikerélmény – pedig masszív kudarcnak indult –, hogy mostanra abszolút beérett, látom, hogy használja a testét, egyszerűen jól néz ki. Nagybetűs happy end.

Hát privátban?
Nekem macera öltözködni, nem szeretek, csomószor nyűg magamat öltöztetni, és szerintem nem is megy. Szeretem a feketét hétköznap, de van, hogy pinkbe meg narancsba kell bújnom. Nagyon hangulatfüggő, ahogy mindenkinél. Néha farmeros, néha szoknyás csaj vagyok, van, hogy csak lapos sarkúban bírok utcára menni, máskor megveszek a magasért. Nincs ma olyan, hogy divat. Stílus van, semmi más. Csinálni is personal stylingot szeretek igazán. Kitalálni valakit, a személyes ruhatárát. Az a legeslegjobb.