| Soma Mamagésa: Miért jó, ha a nő nő? |
A hegedűnők okosak, szervezők, előrelátók, kooperatívak. A hegedűnők szövetségesnek valók, melléjük olyan férfi való, aki nem áll meg a maga lábán, de szövetségben hatékony.
Aztán vannak a durván recsegő trombitanők, akik kiállhatatlanok, pokróc stílusúak, harsányak, követelődzők, közönségesek. Obszcén vicceket eresztenek meg, tenyeres-talpasok, ők azok, akik jól mutatnak a söntéspult mögött.
Vannak a zongora típusúak, akik mintha egy Wagner-operából léptek volna ki a életbe. Mély hangúak, erősek, határozottak, uralomra vágynak, parancsolóak. Jelenlétük súlyos, szívükhöz nem lehet közel férkőzni. Talán nincs is nekik.
| Fotó: Sanoma Archív / Sárközy Marianna |
A sírós fűrészhegedű-hangú nők a mártírok, leginkább társfüggők, akik zokszó nélkül sikálnak naphosszat, némán áztatják könnyeikkel a mosott ruhát, kötelességből léteznek. Vágynak az elnyomatásra, ettől érzik magukat biztonságban.
A fuvolanők megbízhatatlanok, csapongók, rossz anyák, mert mindig csak nők akarnak lenni és tetszeni. Sokszor kétségbeesnek, kételyek gyötrik őket, amit aztán feledtet egy pillanat, amikor hódítónak érezhetik magukat.
Vannak a tangóharmonika-nők, mindig vidámak, táncra perdülősek, szeretnek kacagni, fehér fogaikat villogtatni. Jók társaságnak, de élni nem biztos, hogy lehet velük.
És végül vannak a kis húrjaszakadt egérkék, akik halkan cincogva mondják el nagy ritkán véleményüket, rögtön vissza is vonva, hisz olykor kételkednek abban is, vajon léteznek-e, vagy van-e joguk létezni.
Ebben az összhangzatban minden férfi megtalálja a neki való hangot. Ahogy talán kiderült, én a hárfát és a hegedűt szeretem. De a világnak szüksége van az Amarcord trafikosnőjére és Szörnyellára is. Így teljes a zenekar.