Nők Oszama oldalán: a terroristavezér szerelmei

nlc | 2011. Május 11.
Közel fél tucat olyan nőről tudunk, akiket Oszama, a 21. század egyik legnagyobb hatású terroristája feleségül vett. Az ötödik asszony az Oszama elleni akcióban lövést kapott, de túlélte a kommandósok akcióját. Három feleség kihallgatása jelenleg is folyik.
Aki élőben közvetítette Bin Laden halálát

Ámál al-Szadah tizenegy évvel ezelőtt, 18 évesen lett Oszama bin Laden felesége. Még „csak” egy egyre veszélyesebb, de lokális hatáskörű terroristavezérhez ment hozzá. Az akkor 43 éves Oszama újabb nősülését valószínűleg nem feltétlenül a tiszta, romantikus érzelmek motiválták – a fiatal lányt elvéve (egyes források szerint 5000 dollárért lényegében „megvéve”) jemeni gyökereit kívánta megerősíteni a helyi frigy segítségével.
A lány egykori tanára jámbor, vallásos, de nem szélsőséges gondolkodású tinédzserként jellemezte az ifjú feleséget, akinek alig egy évvel a házasságkötés után a bezártság, a bujkálás lett az élete. A látványos lakodalom, a báránysült és a költeményeket szavaló, érzelmesnek tűnő férj csak egy gyorsan múló epizód volt, melyet már akkor is baljós zárójelbe tett az egybekelést ünneplő fegyverropogás. A 2001. szeptember 11-én végrehajtott támadás után hamarosan a legkeresettebb bűnöző lett a férje, és családjával, a World Trade Center ledőlése utáni hetekben született kislányával együtt rejtőzni kényszerült. A nyugati világ elleni harc emblémájának szánt, ma már 11 éves Szafija nem az egyetlen gyereke volt Oszamának: öt feleségtől (úgy tudni) húsz utódja született.

Oszama bin Ladennek ötödik feleségének
újságban megjelent útlevelét nézi egy férfi

Első felesége az egyik unokatestvére volt, a lány 15 évesen ment hozzá az akkor 17 éves Bin Ladenhez. Az évek során tizenegy gyerekük született, Najwa a WTC elleni terrortámadást megelőző napokban hagyta el Oszamát és Afganisztánt.

Az évek során egyre fanatikusabbá váló Oszama második felesége egy nála kilenc évvel idősebb, szintúgy vallási fanatikus asszony lett. Khadijah Sharif iskolázott, önállú akaratú nő volt, aki három gyereket szült férjének, de kibékíthetetlen ellentéteik miatt a kilencvenes években különváltak. Ekkorra már azonban újabb feleségek éltek velük: még Najwa, az első asszony mutatta be férjének a szaúdi Kairiah Szabart, aki az iszlám saria jogrendszerből doktorált. 1985-ben lett Oszama felesége, majd rövidesen Hamza nevű fiának az anyja. Róla Afganisztán 2001 őszén történt bombázása óta semmit nem tudni; könnyen lehet, hogy az asszony is áldozatául esett a háborúnak. Azt azonban tudjuk, hogy az egyik motorja, amolyan anyakirálynője volt a szervezetnek, nagy hatalmú ideológiai vezetőként segítette a férje harcát, a dzsihád sikerét. 1987-től azonban újabb feleséggel bővült a hárem: Siham Sabar négy gyereket szült férjének, a 2011-es bombázások óta róla sincs új információnk.

A leghosszabb időt három feleségével, az elsőként nőül vett unokatestvérrel, valamint a bombázásokig vele maradó másik két asszonnyal töltötte Oszama. Az egyre erősödő terrorizmus, az egyre fenyegetőbb veszély gyúpontjában éltek, a három feleségnek is kötelessége volt elsajátítani a kézifegyverek használatát, gyerekeiket is ebben a szellemben nevelték. Utolsó gyermekét, Szafiját is egy, hite szerint zsidó kémet megölő hősről nevezte el, élete feladatául pedig azt szabta, hogy nevéhez hűen irtsa az iszlám ellenségeit.

Videofelvételről rögzített kép Oszamáról, amint
a Pentagon állítása szerint saját magát nézi
televízión videoüzenet mondása közben

Bin Laden az elmúlt tíz évet a legszigorúbban vett illegalitásban töltötte, de a WTC előtti időkről sincsenek pontos, minden kétséget kizáró adatok. Ezért nem lehet tudni pontosan, hogy az ismert házasságokon és gyerekeken kívül még hány kapcsolatot létesített, és hány utódja van valójában. Az utána folytatott hajsza az elfogásig mindig csak lekövetni tudta a terrorista mozgását: ismert feleségeinek családja évek óta megfigyelés alatt állt, rendszeres kikérdezésükkel próbáltak közelebb jutni Oszamához. A legkeresettebb bűnöző azonban paranoiásan óvatos volt: a likvidálását megelőző öt évben feleségei ki sem léphettek börtönné vált otthonukból, tilos volt minden olyan kommunikációs eszköz használata, sőt olyan hétköznapi rutinok is, melyek miatt a nyomukra bukkanhattak volna. Telefonhívást csak másfél órákat utazó, rejtjelezve beszélő követőivel folytatott, és még a szemetet sem szállíttatták el, hanem elégették, nehogy abból bármilyen információt szerezzenek az őket kutatók.

A végeredményt tudjuk csak biztosan: az abbottabadi akcióban Oszama meghalt, és a 11 ismert fia közül az egyik is áldozatául esett a tűzharcnak. Három feleségét jelenleg is kihallgatják, hogy választ kapjunk a legfontosabb kérdésekre: miként tudott ekkorára nőni az Oszama által jelentett veszély, milyen ember volt a huszonegyedik század első évtizedét megmérgező terrorista, milyen „örökséget” hagyott maga után Bin Laden? Az így elkészülő profil pedig talán azt is képes lesz megmutatni, miként lehetett évtizedekig egy szörnyeteg mellett élni, hogyan gyakorolta hatalmát az az ember, aki egy borzalmas cselekedettel, illetve a világot behálózó terrorista szervezetével a hétköznapok rettegéséért és a világ leghatalmasabb államainak kényszerpályára lökéséért felelt.
 

Exit mobile version