Hogyan változik az étkezési jegy összege?

D.I. | 2011. Október 25.
Az új tervek szerint eltűnhetnek az étkezési utalványok a cafetériák közül.

Ma a béren kívüli juttatások több mint felét a vendéglátásban és kiskereskedelemben egyaránt felhasználható étkezési utalványok piaca teszi ki; ebben a juttatásban 2,5 millió dolgozó, azaz a teljes munkavállalói réteg mintegy kétharmada részesül havi rendszerességgel.

 

A cafetériarendszer nagyon erős motiváló erőt képvisel – vallja az intézményes étkeztetéssel foglalkozó Sodexo –, ezzel ugyanis az alkalmazottak magasabb nettó juttatásban részesülnek, mintha munkáltatójuk bérben fizette volna ki ugyanazt a rendelkezésre álló összeget, és érzik a munkaadó törődését is, aki viszont szintén jól járt ezzel, mert kevesebb lesz a bérköltsége.

A béren kívüli juttatások köre azonban előreláthatólag módosul, így 2012. január 1-jétől például nem tartozik majd ide az univerzálisan beváltható étkezési utalvány. Az Országgyűlés előtt lévő javaslat szerint jövő évtől az étkezési utalvány helyét a melegétkeztetésben a Széchenyi Kártya (SZÉP-kártya) vendéglátás kártyája váltja fel. Ez készétel-fogyasztásra lesz költhető, és 5 ezer forintot meg nem haladó értékben minősül majd béren kívüli juttatásnak.

A munkavállalók egyértelműen nagy veszteséget szenvednének el ezzel – véli az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE). Jelenleg havonta 18 ezer forint értékig adható kedvezményesen melegétkeztetési juttatás, a tervek szerint ennek összege havi 12 500 forintra csökkenne, és a SZÉP-kártyát csak sokkal szűkebb elfogadói körben lehetne igénybe venni. Ha pedig a hidegétel-utalvány meg is maradna, csak havi 5000-8000 forintra csökkentett értékig lenne adható, és szűkülnének a felhasználás lehetőségei is.

Három kártya lesz

Továbbra is béren kívüli juttatásnak minősül majd a munkáltató által a Széchenyi Pihenő Kártya számlára utalt támogatás.

Friss állásokért
kattints ide!

Három különböző célt szolgáló kártya számlájára utalhat a jövőben pénzt a munkaadó: lesz egy szálláshelykártya, amelyre legfeljebb 225 ezer forintot fizethet (ez a korábbi üdülési csekket váltja fel), lesz egy vendéglátáskártya (évi 150 ezer forintot kaphat erre a dolgozó). Létrehoznak egy szabadidőkártyát is, amely kizárólag a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, külön jogszabályban meghatározott szolgáltatásra használható majd fel, és legfeljebb 75 ezer forint támogatás érkezhet rá.

Kikerül a béren kívüli juttatások közül az internetszolgáltatás biztosítása, illetve az erről szóló számla 5000 forintig történő megtérítése is. Megmarad az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, illetve az iskolarendszerű képzés költségeinek átvállalása. A béren kívüli juttatások szja-ja a mostani 19 százalékról 16 százalékra csökken, ám éves 500 ezer forint felett erre még 27 százalék eho is rájön.

A cikk folytatásáért kattintsd ide!

Exit mobile version