„Szégyelljük, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, de biztos vagyok benne, hogy nem a miénk az egyetlen család, amelyet a banki adósság kilátástalan helyzetbe sodort – kezdi a történetet a középkorú nő, kétgyermekes édesanya. – A lányom három éve vette az autót, amikor a postánál dolgozott: a munkaköre miatt szüksége volt rá, mert szinte nap mint nap más környékbeli településre rendelték, és tömegközlekedéssel képtelen lett volna teljesíteni a feladatait. Hihetetlennek tűnhet, de az alig több mint ötvenezer forintos nettó fizetése mellé semmilyen utazási hozzájárulást nem kapott.
Támogattuk a kocsivásárlást, bár a férjem már akkor sem rajongott annyira az ötletért. A négyéves autó valamivel több, mint 1,2 millió forintba került, amit svájcifrank-alapú kölcsönként, tízéves futamidőre vett fel a lányom, kezdő befizetés nélkül. Kezdetben becsületesen törlesztett, aztán otthagyta a postát, csakhogy a következő munkahelyén egy idő után még rosszabb lett a helyzet anyagilag, hamarosan el is bocsátották, a munkanélküli segélyből pedig már egyre nehezebben tudta fizetni a kocsit, amelynek időközben persze jócskán megemelkedett a törlesztőrészlete. Mi nem vagyunk olyan helyzetben, hogy vállalni tudjuk a költségeket: én egy könyvelőirodában dolgozom, a férjem nyugdíjas. A lányom egy darabig még próbálkozott, aztán feladta: idén januárban átadta a banknak az autót.”
120 ezerért adta el a bank az autót
| Képünk illusztráció |
A kocsit, amely közben kissé megsérült, egy kárszakértő 730 ezer forintra értékelte. A bank ebben az állapotban vette át, majd – az anya elmondása szerint – nem sokkal később 120 ezer forintért értékesítette. Ezután benyújtotta a követelését az ügyfélnek. Az adósságot, amelyet a pénzintézet több mint 3 millió forintban állapított meg, egy év alatt akarta behajtani.
„Azt sem igazán értettük, hogy lett két év alatt 1,2 millióból hárommillió a lányom tartozása, és azt sem, hogyan adhatták el 120 ezerért a kocsit, ami sokkal többet ért. De amikor megírtuk a méltányossági kérelmet, a tartozásunkat nem tagadtuk, és nem akartunk kibújni a kötelezettség alól, csak azt kértük, hagyják meg az eredeti, tízéves futamidőt. A bank azonban egyértelműen elutasította a kérést, sőt amikor a lányom személyesen kereste fel az egyetlen pesti irodájukat, még csak szóba sem álltak vele. Azt mondták, nincs arra kapacitásuk, hogy egyenként foglalkozzanak az ügyfelekkel. Még arra sem voltak hajlandóak, hogy időpontot adjanak, hogy valakivel érdemben lehessen beszélni.”
Az anya még egyszer kérte a banktól, hogy a tartozást az eredeti futamidő szerint törleszthessék, de válasz nem jött, csak annak a jókora köteg iratnak a másolata, amelyet a bank elküldött a bíróságra, ahol keresetet nyújtott be az adós ellen.
Jobb, ha a bíróság rendezi az ügyet
Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének főtitkára azt mondja, az emberek a legtöbb esetben megijednek, visszaadják az autót és próbálnak megegyezni a bankkal. „Ilyenkor azonban az a jó megoldás, ha nem egyezkedünk és nem ismerjük el a pénzintézet által megállapított tartozást, hanem a dolog rendezését a bíróságra hagyjuk – mondja. – Sajnos nagyon gyakran fordul elő, hogy a bank a piaci árnál jóval alacsonyabb áron értékesíti a gépjárművet, aminek a következményeit természetesen az ügyfelekre terhelik. A bíróság ilyenkor általában kirendel egy igazságügyi gépjárműszakértőt, aki megállapítja az autó valós értékét, a különbözetet pedig levonják a bank által követelt összegből, így a tartozás összege jó pár százezer forinttal csökkenhet. Gyakran beidézik azt a személyt is, aki megvette az autót, hogy igazolja a vételárat.”
A pert persze nem lehet megnyerni, hiszen a követelés jogos, de egyáltalán nem mindegy, mekkora összegről van szó: a tartozás akár a felére is csökkenhet. A szakértő szerint a bíróság előtt a bajba jutott ügyfelek kérhetik, hogy a jövedelmük alapján egy méltányos törlesztőrészletet állapítsanak meg számukra.
„Az a tapasztalatunk, hogy a per akár két évig is elhúzódhat, de a bíróságok az esetek 90 százalékában csökkentik a tartozást – teszi hozzá a főtitkár. – Sajnos az emberek sokszor nem tudják, hova forduljanak, vagy már túl későn kérnek segítséget. Visszaadják az autót, mert nincsenek tisztában a jogi következményekkel. És a bankok ilyenkor általában úgy reagálnak, hogy az ügyfelek többi hitelszerződését is felmondják, már ha vannak ilyenek. A kilátástalanság pedig tovább nő.”
Adósságcsapda: utcára is kerülhet a család
A család várja, hogy a bíróság kitűzze a tárgyalás napját, és közben rettenetesen félnek, hogy mire teszi rá a kezét a bank. „A férjem a kezes, a nevén van a kocsink és a ház fele. Nem akarjuk, hogy elvegyék azt, amiért harminc éven át dolgoztunk. Másunk sincs, csak ez a ház. Nem hagyjuk veszni egy hárommilliós adósság miatt – mondja csüggedten az anya. – De egyszerűen kilátástalan a helyzet. Megtehetnénk, hogy eladjuk a házat és veszünk helyette egy lakást, a különbözetből meg kifizetjük a tartozást, de most még a színvonalasabb, fővárosi ingatlanokat sem lehet normális áron eladni, nemhogy a mi kis vidéki, városszéli házunkat.”
| Autóért a családi otthont? |
Nacsák Tamás, pénzügyi tanácsadó szerint az emberek általában tájékozatlanok, járatlanok a pénzügyekben, de a szakember nem ebben látja a legfőbb problémát: „A legtöbben túl későn kérnek segítséget, amikor szinte már lehetetlen jó megoldást találni, pedig ha időben jeleznék a banknak vagy egy szakembernek, hogy bajban vannak, sokkal kedvezőbben jöhetnének ki a dologból. Sokan azt gondolják, hogy egy bank van, amelyik végrehajt, és ezért rettenetesen mérgesek rá, de sajnos az a tapasztalatom, hogy ez a mentalitás eltávolítja őket a megoldástól.”
A szakember szerint ráadásul sokan nagyon hamar elcsábulnak a könnyen, szinte feltétel vagy önerő nélkül felvehető kölcsönöktől, és meggondolatlanul ugranak bele nagy összegű hitelszerződésekbe. „Egy ügyfelem hitelkártyával és személyi kölcsönnel adósodott el: amikor megkeresett, a tartozása már több millió forintra rúgott, de tulajdonképpen semmilyen vagyontárgyat nem tudott felmutatni. Szerencsére sikerült megtalálni a család számára megfelelő megoldást, de nem hiszem, hogy utólag azt gondolják: megérte. Sokkal jobban át kellene gondolni a lehetőségeinket, és ha már látjuk, hogy baj van, lépjünk időben!”