„Sokszor férfiak teszik az inkubátorba az újszülött csecsemőket, nem az anyák” – meséli Herczog Mária, az elhagyott gyermekek sorsát vizsgáló európai kutatásban részt vevő szociológus a felmérés egyik tanulságát. Nagyon sok esetben az anyák kiszolgáltatottak – mert például nagyon fiatalok vagy prostituáltak –, így nem az ő döntésük, hogy felneveljék-e a kisbabájukat. Annak, hogy valaki lemond a gyerekéről, szinte mindig a szegénység az oka, ezért inkább közép- és kelet-európai jelenség. A kutatásban részt vevő országok közül Dániában, az Egyesült Királyságban vagy például Norvégiában nagyon-nagyon ritka az ilyesmi.
Éles a határ
Szomorú és egyértelmű a különbség Kelet- és Nyugat-Európa között. A nyugat-európai országokban a nevelőotthonokba került kisgyerekek 4 százalékáról önként mondtak le a szülők, míg Kelet-Európában nyolcszor ennyi, 32 százalékos az arány. A vizsgált országok közül Magyarország mellett Szlovákiában a legmagasabb az elhagyott kisgyerekek aránya: ezerből öt, ezt követi a Cseh Köztársaság, Lettország és Lengyelország, ahol ezer újszülöttből 3-4-et nem nevelnek fel a saját szülei.
Inkubátor: áldás vagy átok?
Néhány országban nem tekintik törvénytelennek az elhagyást, ha a gyereket biztonságos helyre teszik. A speciális “baba dobozok”, “baba kosarak” néhány európai országban elérhetővé váltak abból a meggondolásból, hogy az anyák névtelenül, biztonságosan elhelyezhessék gyereküket. Így például a “gyerekrekeszek” rendszerét 1999-ben vezették be Németországban, “élet bölcsőket” Olaszországban. Franciaországban a nőknek joga van az anonim szülésre, és a gyereket a kórházban hagyni anélkül, hogy az adataikat megadnák. Magyarországon 1996 óta, amióta névtelenségbe burkolózva ott lehet hagyni a csecsemőket kórházi inkubátorokban, negyven kisbabáról mondtak le a szülei. Egyébként jelenleg ez az egyetlen törvényes és titkos módja a kisgyerekről való lemondásnak – ha például valaki a biztonságosnak vélt kórházi folyosón hagyja a babáját, már bűncselekményt követ el. „Nem megoldás, hogy az egészségügyi törvény arra biztatja a védőnőket, hogy a krízisben lévő terheseknek hívják fel a figyelmét az inkubátorprogramra, hiszen inkább abban kéne segíteni, tanácsot adni, hogyan tudja felnevelni – magyarázza az itthoni tapasztalatokat Herczog Mária. – Ugyanakkor az inkubátorok mellett nincsenek plakátok vagy szórólapok, amelyek esetleg elirányíthatnák a kétségbeesett anyát vagy a rokonát egy segítő szakemberhez.”
„Hazaviszi? Mert az ilyeneket nem szokták”
Más országokban, ha az anya HIV-pozitív vagy drogfüggő, a kórházban próbálják lebeszélni arról, hogy megtartsa a babát. A kutatás szerint Magyarországon nincs erre protokoll, vagyis a kórházi dolgozókat nem készítik fel azokra a kritikus helyzetekre, amikor a szülőnek el kell mondani, hogy a gyereke betegen, fogyatékossággal született, illetve amikor érzékelhető, hogy egy krízisben lévő anya fog szülni, aki valószínűsíthetően otthagyja az újszülöttet a kórházban. A nővérekre és az orvosokra van bízva, hogyan közlik a szülőkkel a problémát, és hogy adnak-e tanácsot a bajban lévőnek. „Az egyik anyuka azt mesélte, abból jött rá, hogy nem egészséges a babája, hogy azt kérdezte tőle az orvos szülés után, hogy hazaviszi-e a babát, mert az ilyeneket nem szokták” – mondja a szociológus.
Becsúszik
Magyarországon a gyerekek fele nem tervezett, persze ez nem azt jelenti, hogy minden második babát örökbe adnak. Egyszerűen „becsúszik”. Hogy érezzük a különbséget, például Hollandiában – ahol nagyon olcsó, sőt sokak számára ingyenes a fogamzásgátlás, ez az arány csak 5 százalék.
Az említett kutatást az Európai Unió Daphne III. Programjának keretében a Nottinghami Egyetem vezetésével a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelkedően Közhasznú Egyesület készítette.