“Negyvenezret fizettem néhány szalvétáért”

Ha valaki bélyeget vagy világháborús relikviákat gyűjt, azzal az emberek sokkal megengedőbbek. Hiába a fanatizmus, az ilyen tárgyakban a többség képes meglátni az értéket, esetleg a pénzt. Ám néhány szenvedéllyel nehéz mit kezdeni.

Kávéscukor-papír – tizenhárom évnyi családi összefogás

A gyűjtő: Birta Csaba (Székelyudvarhely/Budapest)
A gyűjtemény: több mint kétezer darab
„A középiskolás évek üres óráit kávézókban ücsörögtük végig, és a sok ücsörgés, valamint egy-két szebb cukrospapír láttán vetődött fel bennem az ötlet, hogy jó lenne gyűjtögetni ezeket” – emlékszik vissza Csaba a hobbija kezdetére. Tizenhárom év gyűjtőmunkája, valamint baráti és családi összefogás van a több mint kétezer darabos cukrospapír-gyűjtemény mögött. „Ha valamelyik barátom vagy családtagom utazik valahová, rögtön tudja, mi a dolga. Jó érzés tudni, hogy ha isznak egy kávét, akkor rögtön az eszükbe jutok. A feleségem is meglepően jól viseli a hobbimat, mondhatni partner benne” – magyarázza furcsa hóbortját. Csaba mindenből két darabot tesz el, hogy sérülés esetén legyen tartaléka. Ráadásul a papírokat szét kell nyírni, hogy az eleje és a hátulja is látható legyen, ezért különösen nem árt a tartalék. „Nagyon extrém dolgokat még nem tettem értük, de az biztos, hogy rengeteg kávéházi konfliktusom volt a hobbim miatt. Amikor például kockacukorral hozzák a kávét, rögtön reklamálok, és jelzem, hogy csomagolt cukorral kérném, amit az esetek többségében nem tudnak hová tenni. Azt sem szeretik, amikor látják, hogy a cukromat még nem is öntöttem a kávémba, de már kérek egy másikat. Viszont amikor elmagyarázom, hogy gyűjtöm a papírokat, hirtelen mindenki kedves lesz, és a fiókok mélyéről is előássák őket. Már annyit gyűjtöttem, hogy néha előfordul, hogy nem ismerem fel, ha már van olyan fajtám…” – vall hobbija nehézségeiről Csaba.

Szalvéta – „Kitárult előttem a világ”

A gyűjtő: Friedmann Renáta (Mór)
A gyűjtemény: harmincezer darab
Bár két gyerek mellett egyre kevesebb ideje és energiája marad, Renáta továbbra sem áll le gyerekkori hobbijával. „A suliban a lányok között divat volt szalvétát gyűjteni, ám míg a többiek felnőtt fejjel felhagytak a dologgal, engem máig magával ragad. Jelenleg dobozokban és dossziékban tartom a gyűjteményem egy fél szobát elfoglaló szekrényben, de igazából már most is egy teljes szobára lenne szükségem a tárolásukhoz – mesél Reni. – Az internet megjelenéséig egész szolid, egy-kétezres gyűjteményem volt, de aztán kitárult előttem a világ. Megismertem más gyűjtőket, és hirtelen elképesztő méretű gyűjteményem lett. Míg eleinte mindenből igyekeztem kettőt eltenni, ma már ez egyszerűen nem működik, mert nincs rá helyem” – magyarázza Reni. A móri gyűjtő szinte képtelen úgy kijönni egy nagyáruházból, hogy ne venne legalább 10-15 csomag szalvétát, de a legőrültebb dolgot mégsem ezek a vásárlások jelentik: „Egyszer meglátogatott egy szintén szalvétagyűjtő barátnőm. Úgy volt, hogy együtt megyünk a börzére, de előtte átnéztem, miket hozott magával. Alig maradt valami, amit a börzére vihetett volna, mert ott helyben negyvenezer forint értékben vettem tőle szalvétákat…”
Reni szerint a családja és a barátai kivételével mindenki kissé hibbantnak tartja őt a hobbija miatt, de ez őt nem zavarja, sőt azt szeretné, ha majd a kislánya folytatná a „munkáját”, és egyszer talán egy szalvétamúzeum is összejönne a dobozok tartalmából. „A cégnévvel díszített reklámszalvéták a legértékesebbek, mert azok limitált darabszámban készültek, és én imádom a nagyon régi, hatvanas-hetvenes években készült darabokat is. Ezek állottak, porosak, dohosak és néha egérrágták, de imádom őket” – mondja lelkesen.

Mozijegy – „A halálom a jegytépés”

A gyűjtő: Szöllőskei Gábor (Budapest)
A gyűjtemény: kétezer darab
Gábor még 1995-ben, Az élet mindig drága megtekintése után döntött úgy, hogy elteszi emlékbe a mozijegyet, de akkor még nem gondolta, hogy ennek egy több mint kétezer darabos gyűjtemény lesz a vége. A gyűjteménye kissé eltér a többiekétől abban, hogy neki nem maga a tárgy számít, hanem az emlék, amit felidéz. „Nekem ezek a jegyek jelentik a bizonyítékot, hogy láttam moziban azt a filmet, és az is egy életre megmarad, hogy hol néztem meg” – vallja hobbijáról. Épp a fenti elmélete miatt Gábor nem vásárol vagy cserélget mozijegyeket, hiszen számára az a fontos, hogy a jegyhez személyes emléke fűződjön. „Sajnos a hobbim árnyoldala, hogy sok mozi elég gyenge minőségű papírra nyomtatja a jegyet, és a fénypapírokról gyakran pár hónap alatt teljesen lekopnak a feliratok. A megboldogult Kossuth moziban voltak a leggyatrábbak a jegyek. A maiak már jobb minőségűek, és még a régebbi darabokon is olvasható marad minden, még ha haloványabban is. Ezen felül egy másik Achilles-sarkam is van: a jegytépés. Amíg nem voltak perforálva a jegyek, mindig külön kellett kérnem a jegyszedőt arra, hogy ne tépje szét, vagy ha muszáj, legalább óvatosan tegye” – sorolja a nehézségeket Gábor. A gyűjtemény szerencsére nem foglal nagy helyet, lévén csak papírfecnikről van szó. „Nyilvántartást is vezetek a látott filmekről, ami sajnos különbözik a jegygyűjteményemtől, mivel a szakmám (filmkritikus) miatt sok filmet ingyen látok, viszont az ilyen esetekben általában nem adnak jegyet. Volt már, hogy egy-egy filmért direkt egy távolabbi moziba utaztam, ahonnét még nem volt jegyem, és ha vidéken járok, ott is igyekszem elmenni a helyi moziba, hogy gyarapíthassam a gyűjteményemet” – meséli nekünk.