“Én ki is mondom azt, amit mások csak gondolnak”

– A tévéműsorokban megmutatkozó humorából az derül ki, nagyon reálisan érzékeli a világot, és azonnal látja, mi micsoda valójában. Ez a fajta humor jellemzi apaként is, vagy a gyerekével azért ön is elfogult?
– Beni most még nincs abban a korban, hogy élesen fel kellene hívnom a figyelmét dolgokra. Most inkább ő tanít engem. Amikor korábban arról beszéltek nekem, hogy a gyerekek mennyire spirituális lények, nem hittem el. Amióta gyerekem van, már másképp gondolkodom. Ha a fiam boldog, akkor feltétel nélkül az, és csak a boldogság létezik számára. Ha szomorú, akkor ő maga a szomorúság, ha szeret, ő maga a szeretet! Mindig tökéletesen megéli az aktuális állapotát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Amin én el sem mosolyodom, azon ő nagyon tud kacagni, és sír olyankor, amikor én a homlokomat se ráncolom. Ha játszik, akkor számára csak az a traktor van az egész világon, és szinte eggyé válik vele.

– Végigolvasta a teljes idevonatkozó szakirodalmat?
– Én intuíció alapján működöm. Egy igazán jó könyvet olvastam csak, a Bölcs babát, amit az agykontrollos Domján Lacitól kaptam. Abból tanultam meg, milyen fontos, hogy a gyerek kisírhassa magát. Mert annyi feszültség halmozódik fel benne napközben, hogy muszáj kiengednie a gőzt. Ilyenkor ott vagyok mellette, magamhoz szorítom, de nem akadályozom meg a sírásban. Ha hagyjuk kicsit sírni, utána megkönnyebbül, és jól alszik. Ez volt a legjobb lecke, amit egy könyv adott.

– Az édesapjától volt ideje megtanulni, hogyan kell apának lenni?
– Hétéves koromban váltak el a szüleim, úgyhogy addig azért volt előttem apai minta. Sokan vannak, akiknek elváltak a szüleik, vagy árvaházból kerültek ki, mégis jó szülők lettek. Éppen mert azt mondták, meg akarják adni a gyereküknek azt, amit ők nem kaptak meg.

– Fél attól, hogy valamit elront a fiával kapcsolatban?
– Ő azért választott minket, mert éppen tőlünk akar megtanulni valamit. Bármit is teszünk, valamit úgyis elrontunk majd rajta, de a jó értelemben vett elrontás maga a tanítás, amiért ő éppen hozzánk született.

– Egészen más a hangja, amikor a gyerekéről beszél.
– Én azért alapvetően más vagyok, mint a műsorokban. Az is a személyiségem része, de annak csak egy kis darabja. Van egy sokkal higgadtabb, nyugodtabb, gondolkodósabb, olvasósabb, lágyabb, spirituális oldalam is.

– Van elég ideje a fiával lenni?
– A munkám alapján sokan azt hiszik, sosem vagyok otthon, pedig most délelőtt tíz óra tíz perc van, és már végeztem is mára a rádióműsorral! Délre otthon vagyok a gyereknél. És élvezem is nagyon. Nekem ez nem kényszer, szeretek vele lenni, jó kalandokon megyünk keresztül. Ott voltam az első lépésénél, az első csúszdázásnál, az első elesésnél. Ha utazunk, jön velünk, mert abban hiszünk, hogy be kell vonnunk őt az életünkbe.

– A humora mitől lett olyan, amilyen?
– Én csak azt mondom ki, amit látok. Ezért szeretik sokan, mert ők is ugyanazt gondolják, csak talán nem merik kimondani. Az a típusú műsorvezető vagyok, aki kicsit kikacsint a nézőre. Elmondom a véleményemet, megláttatom az összefüggéseket.

– Kimondja, hogy a király meztelen? Mint a gyerekek?
– A múltkor álltam Benivel a liftben, beszállt egy nagyon  kövér férfi, mire a fiam megkérdezte tőlem, hogy a bácsi most jóllakott? Alig tudtam visszatartani a röhögést, és csak annyit mondtam, hogy igen, a bácsi jóllakott. Nem mondtam neki, hogy a szádra csapok. Mert éppen ezt az őszinteséget szeretném benne megtartani. Jó lenne, ha így működne a világ. Ha ilyen gyermeki őszinteséggel tudnánk kimondani egymásnak, amit valójában gondolunk! Ha ez infantilizmus, akkor szeretnék gyerekes maradni ötvenévesen is. És szeretném, ha a fiam megőrizné magában ezt a fajta ártatlanságot.

– Mit szeretne még tőle?
– Lásson világot, sportoljon valamit, olvasson! Ezen felül nincs semmilyen elvárásom.

– És mit tesz majd, ha nem akar olvasni?
– Bármilyen nehéz is elfogadnunk, az olvasás szokása kissé kiveszőben van. A mi gyerekeinktől már nehéz lesz elvárni az általános iskolában, hogy Gárdonyi, Jókai, Mikszáth regényeit forgassák. Ha nem formálják a mai nyelvre, hogy tudná egy mai gyerek elolvasni, ahogy Jókai négy oldalon keresztül ír egy asztalról? Miközben leveszi a Harry Pottert a polcról, ahol minden oldalon hatszáz dolog történik? Meg fogom persze neki mutatni, de bármilyen szívfájdalom ezt kimondani, Jókaiék mellett elment a világ. Hogyan erőltessem neki a Larousse enciklopédiát, amikor az okostelefonjába csak beüt valamit, és amit keres, az azonnal megjelenik? Ha ezt nem fogadom el, akkor ósdi világot erőltetek rá. Én azt mondom, hagyni kell. Szerintem a gyermeknevelésben úgysem a szavak számítanak igazán! Mondhatsz, amit akarsz, úgyis az életeddel mutatsz példát! Próbáljon meg nem hazudni, nem átvágni senkit…

– Mi van akkor a Kész átveréssel?
– Abban a műsorban nem csináltunk mást, mint lehullattuk azt az álarcot, amit a sztárok viselnek. Mi abban a rossz, ha megmutatjuk, hogyan viselkedik Hajdú Péter, ha ellopják az autóját?

– A gyereknevelésben mindenben egy véleményen van a feleségével?
– A legtöbbször egy véleményen vagyunk, és ami nagyon fontos, hogy a gyerek előtt soha nem kérdőjelezzük meg a másik döntését! Én egyébként nagyon féltem mind a házasságtól, mind a gyerektől, de Viki már nagyon akarta. Aztán az esküvőm napján rájöttem, milyen bolond voltam. Miért féltem ettől annyira? Boldoggá tettem vele a nőt, akit szeretek. A gyerekkérdéstől is mindig tartottam, aztán amikor Viki mondta, hogy jön, azt mondtam, legyen. Minden úgyis úgy van, ahogy lennie kell. És akkor kaptunk egy eleven, iszonyatosan mozgékony, éles eszű, nagyon rossz gyereket.

– Milyen büszkén mondja!
– Mert én a rossz gyerekben látom azt, hogy életrevaló. Akkor tetszik nekem egy gyerek, ha a szeme sem áll jól. Arról gondolom azt, hogy húsz év múlva el fog jutni valahová. Mert ahhoz az kell, hogy már most ott legyen benne egy kis csibészség.

– Örül, ha a fia csatát nyer a homokozóban?
– Már most úgy veszi el a négyévesektől a lapátot, hogy a gyerek nem mer visszaszólni sem. Mondom neki persze, hogy Beni, ne csináld, de közben baromi büszke vagyok. Inkább ő vegye el, mint hogy tőle vegyék el. Nem fogok álszentül rászólni az anyukák legnagyobb örömére, hogy jaj, Beni, menj és add vissza. Mondok valamit, de csak hogy ne utáljanak. És közben azt gondolom, rendben, akkor a lapát megvan, a kis tökös, hogy megszerezte. Mert a mai világban ezekből a gyerekekből lesz valami.

– A felesége is így gondolja?
– Ő néha megkérdezi, miért nem nevelem ilyenkor, miért nem szólok rá. De ez nem jelenti azt, hogy nálam mindent megtehet! Attól például rosszul vagyok, amikor mások szemébe szórja a homokot. Imád köveket, homokot dobálni, de erről le akarom szoktatni. Ilyenkor szigorú vagyok, és azonnal rászólok!

– És ha tőle veszik el a motorját?
– Akkor azt mondom, látod, ez van. Ha elvette, lehet, hogy ő az erősebb. Mert így is jártunk már. Lökjék fel. Tanulja meg.

– És ha ilyenkor sírva fakad?
– Akkor felveszem, megpuszilom és megvigasztalom. Aztán elmondom, hogy én mit csinálnék a helyében. Mondjuk, hogy én inkább felülnék a saját motoromra, mert az is van olyan szép. Egy amerikai kutatás megállapította, hogy kétfajta gyerek szorong leginkább. Ahol a családban semmilyen szabály nincs, és ahol túl sok szabály van.

– Nem furcsa, hogy egyetlen játszótéri jelenetben mennyi minden benne van arról, mit gondolunk a világról?
– Essen el nyugodtan, menjen neki a labda, én a tapasztalat útján szerzett tudás híve vagyok. Álszent az a szülő, aki azt mondja, jobban örül neki, ha olyan gyereke van, akit hatan löknek félre, hatan veszik el tőle a motort, ő meg csak áll és néz. Akkor már inkább ilyen legyen, nem igaz?