Hová lesznek az elveszett gyerekek?

Mihalicz Csilla, Jónap Rita | 2012. Július 07.
"Közénk telepszik a csend. Várunk egy szóra, egy mondatra. Várunk egy gyerekre. Várunk rád…" – ezzel a világba kiáltással keresi hat éve családja a 17 évesen eltűnt Strehó Gergőt. Évente 11-13 ezer gyerek tűnik el – harmaduk 1-2 óra múlva megkerül, további harmaduk pár napon belül, a maradékból a többség 1 hónapon belül. Mintegy 80-100 gyerek tűnik el nyomtalanul. Hová lesznek az elveszett gyerekek?

Az óvodásnak elég egy sérelem ahhoz, hogy úgy döntsön, kis bőröndjét összepakolva ő bizony világgá megy. A legtöbben a kapunál már megtorpannak, az eset pedig bevonul a családi legendáriumba. Az iskolások esetében már egészen más lelki állapot áll a háttérben. Törő Tímea gyermekpszichológus szerint az eltűnést, az otthonról való „lelépést” általában megelőzi az iskolakerülés, amikor a szülő nem tudja, hogy a gyerek napközben igazából hol van, és mit csinál.

Több oka is lehet annak, amikor egy kiskamasz elszökik otthonról, jellemzően akkor fordul elő, amikor megbomlik a rend a családban, és a szülők túlságosan el vannak foglalva a saját problémáikkal. Váláskor sok gyerek úgy érzi, hogy ő a kiváltó oka a bajnak, és azért megy el otthonról, hogy ne legyen a szülők terhére. Az is előfordulhat azonban, hogy egyszerűen csak azt akarja, hogy menjenek utána, és lássa: ő igenis kell a szüleinek. Ha az anya és az apa túlságosan el vannak foglalva az egymás közötti konfliktussal, a család megtartó ereje sérül, és a gyerek nem érzi az összetartozást. A nevelőintézetekben sokszor ez a megtartó erő hiányzik, ezért is szöknek el onnan gyakrabban a gyerekek.
Törő Tímea szerint nem szabad önmagában vizsgálni azt a szituációt, amikor egy gyermek megszökik otthonról, hanem számba kell venni a tágabb körülményeket is. Amennyiben az eset után a gyermek láthatóan megérti, hogy ezzel milyen aggodalmat okozott környezetének, akkor a szökést feltehetően egy bizonyos helyzet váltotta ki. Ha az iskolakerülés és egy szökés mellett más tényezők is felbukkannak, a legjobb minél hamarabb szakember segítségét kérni. Ilyen jelek lehetnek, ha a gyerek új társaságba keveredik, pimasz, megközelíthetetlen, és legfőképpen az, ha romlik az iskolai teljesítménye. Ez ugyanis azt mutatja, hogy valami annyira bántja őt, hogy nem tud megfelelően koncentrálni. Az otthonról való elmenekülés általában nem egy hirtelen jött elhatározás eredménye, hanem egy hosszan tartó folyamat vége, ezért kell időben résen lenniük a szülőknek.
A nagykamaszokra inkább jellemző, hogy korainak tartják az időpontot, amikor haza kell érniük. Ha úgy érzik, nem fog nyitott fülekre találni mondandójuk, amikor ezt otthon firtatják, tiltakozásképp egyszer csak nem mennek haza időben. Ilyenkor érdemes a szülőknek is végiggondolniuk, hogy esetleg máshol kellene meghúzniuk a határokat. Ha a család közösen határozza meg, hogy mit lehet, akkor a gyerek is felelősségteljesebb lesz, mert magáénak érzi a megállapodást, nem akar majd visszaélni a bizalommal.

Szülők örök várakozásban
A családból eltűnt gyerekek nagy része tehát menekül; mások csalódtak a világban, vagy éppen ridegnek, szeretetlennek érzik a család levegőjét. A menekülő kamaszok 96-97 százaléka, akik barátoknál, rokonoknál találnak menedéket, előbb-utóbb megkerülnek. A közvéleményt a nyomtalan eltűnések rázzák meg igazán, ahol ráadásul a tragédiát nem indokolják a családi körülmények. Ezekben az esetekben okkal lehet bűncselekményt feltételezni a háttérben, és szinte minden esetben fölsejlik – a gyanú szintjén – a drogfogyasztás mint körülmény.
Strehó Gergő tehetséges 17 éves futballista fiú volt, amikor egy este nem jött haza – de nem helyes a múlt időt használni vele kapcsolatosan, hiszen a családja 2006 óta keresi, és nincs magyarázat az eltűnésére. A budapesti Hajógyári sziget egy népszerű szórakozóhelyére próbált bejutni egy társával, Jánossal. Ami ezután történt, János elbeszéléséből rekonstruálható: Iszogattak és telefonon próbáltak több ismerőst is a szigetre hívni. A szórakozóhelynél várakozniuk kellett, míg véget ér egy zártkörű rendezvény. Közben Gergő megunta a várakozást, és vissza akart menni a kollégiumba. Ezen kicsit összevitatkoztak, de végül együtt indultak vissza. Az Árpád híd feljárójánál körülbelül 11 óra 20 perckor János megállt, hogy könnyítsen magán, és mire visszafordult, Gergőt sehol nem találta. A szülei és a barátai azóta várnak egy szóra, egy mondatra, Gergőre… (Bővebben: www.strehogergo.hu)

Mindenki segíthet a keresésben!

Mindkét fiú képe fölkerült tejesdobozokra, egy éven keresztül az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű civil szervezet akciójának köszönhetően. Az ilyen módon keresett harminc gyerekből kilencet sikerült megtalálni.

Kárász Róbert

– Az Ezer lámpás arra hivatott, hogy a gyermekeltűnések számát egy civil szervezet eszközeivel megpróbáljuk mérsékelni – hangsúlyozza Kárász Róbert televíziós műsorvezető, a kezdeményezés elindítója, a szervezet alapítója. – Akcióinkkal próbálunk segíteni a felderítésben, idén az iskolatejes és ásványvizes flakonokon is rajta lesznek a gyerekek fotói, és egy bank is bekapcsolódik a tájékoztatásba. De legalább ilyen fontos felhívni a társadalom figyelmét a gyermekeltűnések mögött meghúzódó okokra is. Megfigyelhető, hogy a 14-15 éves korosztályban sok kislány tűnik el. 2012-ben tehát arra próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy mi lehet
emögött. A gyermekprostitúció ugyanis létezik Magyarországon is, azokra fókuszál, amelynek nekikeseredett tagjai egy jó szóért az életüket is képesek kockára tenni. Annyira fontos nekik, hogy valaki figyeljen rájuk, hogy néha nem veszik észre, milyen mögöttes szándékból teszi ezt a partnerük. Nemegyszer jóval idősebb férfi az, aki felülteti őket az ígéreteivel, akitől, úgy érzik, szeretetet kapnak. Ezeket a gyerekeket Magyarországon bűnbandák használják ki és kényszerítik prostitúcióra. Ez nagyjából úgy történik, mint az akciófilmekben: bedrogozzák és kelepcébe csalják őket. Valami ilyesmi történt a 17 éves Ramónával is, aki az év
elején szökött el. Egy férfi az interneten talált kapcsolatot vele. „Nagy volt a szerelem – akkor még. Kényszeríteni akartak, hogy prostituált legyek, ki akartak vinni Németországba. Kislányokkal foglalkoznak, akik megszöknek otthonról és intézetisekkel, amilyen én is voltam, aztán eladják őket. Megverik, földpincébe zárják, aki nem együttműködő” – így mesélte el egy riportban a vele történteket. A család az ő esetében összezárt, elköltöznek az ország más vidékére, és megpróbálnak új életet kezdeni.

Exit mobile version