A Facebook miatt perelte be anyját

nlc | 2012. Július 13.
Feljelentette tulajdon anyját, mert előnytelen képeket rakott fel róla a Facebookra.
Feljelenette anyját a facebook miatt

Pórul járt az az édesanya, akit lánya azért perelt be, mert beleegyezése nélkül rakott ki róla képeket a Facebookra. A 24 éves lány azt sérelmezte, hogy a róla készült fotók nagyon előnytelenek voltak, ráadásul a képekhez rosszindulatú megjegyzéseket is fűzött az édesanya – aki mellesleg álnéven regisztrált az oldalra, és úgy tette közzé az uszodai képeket, ahol a lány pluszkilóira tett rosszindulatú megjegyzéseket. 

A vizsgálat során hamar kiderült, az édesanya áll a rosszindulatú tett hátterében, aki azzal próbált védekezni, hogy nem ért az internethez, a Facebookot sem tudja használni, a képeket valójában a lányának akarta átküldeni, ám azok valahogy a közösségi hálóra kerültek. A bíróságot a magyarázat nem győzte meg, az édesanyát 600 euró büntetés megfizetésére kötelezték.

Exit mobile version