Milyen élete lesz egy börtönviselt csecsemőnek?

Különvélemény | 2012. Július 23.
A börtönben született csecsemők nemsoká már nem fél, hanem egy évig maradhatnak anyjuknál. Karafiáth Orsolya különvéleménye.

A hír: Kitolják azt az időt, amit a börtönben lévő anyák újszülött csecsemőikkel tölthetnek: egyéves korukig a picik a rácsok mögött nevelkedhetnek. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa egyetért azzal, hogy a belügyminiszter kezdeményezi annak a jogszabálynak a módosítását, amely fél évben korlátozta a csecsemő és a börtönben fogvatartott édesanyák együttes elhelyezését, mert szerinte mind a fogvatartott édesanya, mind pedig a gyermek érdeke az, hogy minél hosszabb ideig együtt maradhassanak.

Karafiáth Orsolya véleménye:  Pár hete részt vettem egy szervezett börtönlátogatáson, és megnézhettem cellákat belülről (kicsik és nyomasztóak), sétálgathattam a börtönudvaron (rideg és nem éppen barátságos), hallottam történeteket az őröktől. Ám azt meg kellett állapítanom, hogy mindennek ellenére tisztaság uralkodik a szobákban és a közös helyiségekben, megvan a napi háromszori étkezés, a művelődés (tanulás és olvasás) lehetősége. Borzasztó lehet terhesen börtönbe kerülni, ott világra hozni a gyermekünket. De az biztos, hogy a fogvatartottak nem szenvednek hiányt az alapvető dolgokban, és van arra lehetőség, hogy gyermekük egészségben velük legyen. (Vegyünk például egy olyan elítéltet, aki maga is a családon belüli erőszak áldozata volt, és dühében odavágott, aminek esetleg haláleset lett a vége. Vagy vegyünk egy mélyszegénységben élő családot, ahol állandó a létbizonytalanság, az anya élete is veszélyben van esetleg.) És igenis fontos lenne, hogy a megszületett gyerek minél tovább az anyja mellett maradhasson, már csak azért is, hogy nagyobb esélye legyen arra, hogy egészséges, ép személyiség váljék belőle. (Arról, hogy börtönben van, úgysincs tudomása még, neki alapvetően csak a mama kell!) És erre fontos bizonyítékok vannak.

A kötődéselmélet tudományos megalapozója John Bowlby, angol pszichiáter, akit a második világháború végén a WHO kért fel arra, hogy végezzen vizsgálatokat a szülők nélkül nevelkedő gyerekek körében. Bowlby felhasználva az eddigi eredményeket (Konrad Lorenz teóriáit, a libákon – náluk nagyon jól megfigyelhető az imprinting, azaz a bevésődés természete – és az emberszabású majmokon megfigyelt jelenségek leírásait) végül kialakította a saját, mindmáig időtálló elméletét. Szerinte a kulcsszó a biztonságérzet megteremtése, ami mind az anyának, mind az utódnak evolúciós érdeke, eszerint tehát az anya minden erejével azon van, hogy a gyermekének biztonságos környezetet teremtsen. És ebben a közegben a gyerek optimálisan tud fejlődni: meg meri majd tenni az első lépéseket, jól tud kontaktust kiépíteni a külvilággal. Ha nincs meg ez a biztonságos, meleg légkör, a gyermek könnyebben megsérülhet lelkileg.

Bowley szerint az embereknél is létezik ugyanaz a szenzitív időszak, mint a kislibáknál, még ha nem is olyan rövid ideig is tart. Szintén vizsgálatok bizonyítják, hogy igen sok anyuka csak az első héten kezd el kötődni gyermekéhez, és hogy azoknál, akik szoptatnak, sokkal inkább kialakul és megszilárdul ez az érzés. Minél hamarabb, annál jobb, a babák ugyanis az első pillanattól igénylik a testi kontaktust, az ölelgetést, a babusgatást. A szőranya-kísérletekről szinte mindannyian hallottunk vagy tanultunk, és nyugodtan leszögezhető, hogy az anya jelenléte nagyon fontos a személyiség kialakulásában. Ha nem kapják meg a gyerekek ezt a biztonságos közelséget kicsi korukban, sérülnek, depressziósok lehetnek, pszichés betegségek alakulhatnak ki náluk.

A cél tehát a baba és a mama minél hosszabb időn át való együtt tartása. A kötődéselméletnek van egy másik oldala is: ezek szerint ha az anya sérült, és nehezen létesít testi kontaktust, ezáltal nem tud megfelelően intim viszonyt kialakítani a babával, annak az is lehet az oka, hogy ő maga sem kapta meg a megfelelő szeretetet karonülőként, és ez a minta beleégett a személyiségébe. Tehát saját terhelő örökségét hagyományozza tovább, ő maga sem tudja megadni azt, amire a kicsinyének szüksége lenne, és így a rossz minta valószínűleg az unokákra is rászáll… Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor valaki alkoholista vagy bántalmazó szülők gyermekeként, bármennyire is gyűlölte az egykori modellt, saját maga is inni kezd, vagy lekever a párjának egy-egy pofont, ha valami probléma lép fel. Megfelelő önismerettel, esetleg pszichológusi segítséggel megállíthatjuk a végtelennek tűnő, mérgező folyamatot! Persze aztán még nehezebb lesz az elszakadás… Egy egyéves kisgyereket nagyon nehéz elengedni. De ugye egy félévest is. Így talán több idő marad erre a nehéz lelki felkészülésre is.

Exit mobile version