| Molnár-Szabó Zsuzsa |
Ismeretség nélkül lehetetlen bekerülni, olvasatlanul törlik az önéletrajzokat, csak a tökéletest keresik… – efféle mondatokat hallhatunk azoktól, akik több hónapja, vagy akár hosszabb ideje nem tudnak elhelyezkedni. Bemutatunk néhány álláskeresőt, akiknek sikerült, Molnár-Szabó Zsuzsa, a Randstad Hungary vezető tanácsadója pedig elmondja, mit csináltak másként, mint az átlagos keresgélő.
A pályázó: „Én elsősorban céget kerestem, nem egy pozíciót – kezdi történetét János. – Kisebb, de jó nevű cégnél szerettem volna dolgozni, ami valamilyen innovatív technológiával foglalkozik. Először úgy éreztem, túl sok jelentkező van egy-egy állásra, és a cégek már csak a tökéletest, a »terminátort« veszik fel. Végül egy marketingspecialista pozíciót sikerült megszerezni. A felvételi eljárás kemény volt, az interjún négy vezetővel kellett szembenéznem, majd gyakorlati feladatok megoldásával is bizonyítanom. Szerintem végül azért kaptam meg az állást, mert én akartam a legjobban.”
A pályázó: Anna HR-esként dolgozott, és amikor új munkát keresett, fontos volt számára a diszkréció, hiszen nem szerette volna, ha főnökei megtudják, hogy nézelődik. „Egy munkaközvetítő cég portálján láttam, hogy egy nemzetközi divatcéghez keresnek HR-koordinátort, de nem akartam egy gyűjtő e-mail címre küldeni a jelentkezésemet, úgyhogy közvetlenül a tanácsadóval vettem fel a kapcsolatot. És bár korábban nem volt vezetői tapasztalatom, engem választottak. Most először az volt inkább fontos, hogy képes vagyok-e a feladatra, és nem az, hogy csináltam-e már ilyet.”
A tanácsadó: Aki „titokban” keres állást, természetesen semmiképp ne töltse fel az önéletrajzát sehová, még a fizetős oldalakra se, hiszen jelenlegi cége akár oda is eljuthat. Inkább jelentkezzen be egy munkaerő-közvetítőhöz vagy egy fejvadászcéghez, ahol száz százalékig garantálják a diszkréciót. A gyakorlat valóban mindenkinél fontos, és míg a válság előtt inkább a jelölt diktált, ma megtehetik a cégek, hogy sokkal erőteljesebben válogassanak, több feltételt szabjanak meg, mint korábban. Ezzel együtt nem állítanám, hogy a pályakezdők feltétlenül hátrányos helyzetűek, hiszen a nyitottságuk mindenképp előny, és a munkáltatók számára is költséghatékonyabb lehet egy pályakezdő alkalmazása és majdani betanítása. Egy kezdő a tanulmányai mellett leginkább a személyiségével illetve a főiskolai/egyetemi képzéssel párhuzamosan megszerzett munkatapasztalatával tudja magát eladni.
A pályázó: László külföldről akart hazaköltözni, ezért fontos volt neki, hogy egy bizonyos határidőig állást találjon Magyarországon. „SAP-fejlesztőként piacképes tudásom volt ugyan, de viszonylag kevés magyar céghez kerestek ilyen szakembert. Szétszórtam hát az önéletrajzomat, elküldtem az ismerőseimnek és az állásportálokon is regisztráltam. Végül maga a cég keresett meg egy fejvadászon keresztül: egy mezőgazdasági gépeket gyártó vállalat budapesti IT-fejlesztési csapatába kerestek embert, és ez tökéletesen illett hozzám” – mesélte László, aki ezután négy interjún vett részt. „Az elsőt még maga a fejvadász végezte, ami azért volt jó, mert több tanácsot is adtak, hogy »élesben« mit csináljak majd másként.”
A tanácsadó: Nem értek egyet a dömpingszerű kereséssel a nagy számok törvénye ellenére. Inkább a minőségben, a célzottságban hiszek. Csak annak írjunk, ami iránt tényleg nagyon érdeklődünk! Nincs értelme „valamilyen” állást elvállalni, mondván, ha jobb jön, majd váltunk. Inkább kevesebb címre írjunk, de mindenhova célzott motivációs levéllel. Ami az interjút illeti: a legtöbben csak arra készülnek fel, mit kérdezhetnek majd tőlük, róluk, és nem gondolnak arra, hogy egyrészt ők is kérdezhetnek, másrészt nemcsak magukról kell majd mesélniük, de esetleg a fogadó cégről is: mit tudnak arról a helyről, ahová jelentkeznek. Hiszen mi mással is lehetne mérni igazán a motivációt, mint ezzel. Nem elég átnézni a honlapot, készüljünk aprólékosan, hiszen mindegy, mennyire rutinos vagy magabiztos az ember, ez mindenkinek stresszhelyzet, márpedig kevés ember van, akit az ilyesmi pozitívan befolyásol.