A hír: Pszichológusok a Twitter-bejegyzésekből következtetni tudnak arra, van-e pszichopata hajlama az írónak.
Winkler Nóra véleménye: Léteznek pszichológiai formulák, melyekkel kideríthető, mutat-e egy illető pszichopata hajlamot. E mostani bejelentés mindössze arról szól, hogy ezt a vizsgálódási módszert ráteszik a csodálatosan gazdag, naponta bővülő alapanyagra, arra a szöveghalomra, amit Facebookon, Twitteren önként, dalolva publikálunk magunkról. Az rég nem új, hogy az itt levő információinkat sokrétűen használják, és nemcsak barátaink, hogy megosszák legszebb babafotóikat, illetve tengerparti képeiket, hanem azok a HR-specialisták, akik munkaerő-felvétenél válogatnak a jelentkezők között. A gondosan megszerkesztett önéletrajzokat igazán gazdagon tudja kiegészíteni, amit és amilyen hangvételben valaki a neten ír, kommentál, megoszt. Sőt ma már léteznek cégek kifejezetten ezzel a profillal; a közösségi médián mutatott aktivitás szerint készítenek elemzést egy illetőről, amit a tépelődő személyzetis kezébe adnak, hogy kerekebb, valósabb képet kapjon egy lehetséges munkatársáról. Azt, hogy rendőrségi nyomozásoknál sokat segítenek a szanaszét hagyott infónyomok, tudjuk.
Nemrég mesélte egy biztosítócégnél dolgozó ismerősöm, hogy a be nem fizetett, réges-rég esedékes havi díjakat behajtó kollégáknak erős adukat ad a kezükbe, amit a neten találnak. Szomorú hangon elmesélt hó végi nincstelenséget hallgatnak a telefonban, miközben látják a Facebookra feltöltött 108 tételes fotóalbumot az ibizai nyaralásról. A személyiséganalízisben hasonlóan hasznos lehet ez a rengeteg adat, de a hírben publikált eredmények még kicsit elnagyoltnak tűnnek. Maguk a kutatók is azt állítják, várni kell még arra, hogy biztosat lehessen mondani a közösségi médiában produkált nyelvhasználat és a feltételezhető pszichopata hajlam összefüggéseiről. Mert mit is mutat ez az eredmény, ami Twitter-bejegyzések sokaságát szkennelte végig? Hogy a „halál”, „ölés”, „eltemetés” kifejezések felbukkanása utalna a nem teljesen egészséges elmére. Nekem ez túl kézenfekvő. Ezen az alapon ki kellene vizsgálni mindenkit – és lehet, hogy tényleg –, aki naponta kivesz a videotékákból egy darabolós gyilkosos filmet.
Szóval csak azt nem érzem, hogy ez egy rejtett mintát tárna fel, valamit, ami sokkal mélyebb, mint amit sima megérzésből is gyanít az ember. A Facebook tele van amúgy kedves arcú emberek fotóival, feleségükkel, kerti sütögetéssel és konkrétan uszító bejegyzésekkel, amelyek fröcsögnek a gyűlölettől. Na például nekem ez gyanús lenne, minden további elemzés, szkennelés és tudomány nélkül, és ha HR-es lennénk, köszi, de nem venném fel, mert nem akarnék egy olyannal dolgozni, aki büszkén állítja, hogy lemészárolná egy népcsoport tagjait. Szóval még nem látom, mivel gazdagodtunk e kutatás révén, mert kicsit ott tart, mint az a következtetés, hogy ha valaki folyton kajafotókat posztol, és állandóan jó éttermekről lelkendezik, az vélhetően, feltételezhetően, gyaníthatóan, öööö, szeret enni.