Gasztro

Ezek lettek a legjobb magyar éttermek 2011-ben!

Több mint 330 éttermet teszteltek az Alexandra étteremkalauz szakírói, hogy idén is összeálljon a legjobb magyar éttermek listája. Az első tizenötben nincs nagy meglepetés, a 13 budapesti étterem mellé 2 vidéki helynek sikerült bekerülnie.
2011 legjobb magyar éttermei
Magaddal vinnéd kicsi gyermekedet, ha helyet foglalnál hazánk egyik legjobb éttermében?Érvek pro és kontra.

Negyedik alkalommal jelent meg az Alexandra étteremkalauz, melyben a magyar éttermekkel kapcsolatos legfontosabb adatokat és jellemző tapasztalatokat gyűjtik össze, a szerkesztők célja pedig az, hogy megbízható kalauzként informálják a vendégeket a hazai éttermek jellegéről és kínálatáról.

A tesztelés során elsősorban a konyhai teljesítmény számít, de figyelembe veszik a felszolgálást, az italkínálat színvonalát, illetve az ár-érték arányt is. Az éttermek pontokat kapnak, ezért aki tudni akarja, érdemes-e helyet foglalni az adott vendéglőbe, elég, ha viszonyítási alapként megnézi, melyik helynek mennyit sikerült összegyűjtenie.

2011-ben a két legjobb magyar étterem, a Costes (Budapest), illetve az Onyx (Budapest) 16-16 pontot kapott, a 15 pontosok közé pedig a Balatonhoz közeli Chateau Visz, a budapesti Csalogány 26, illetve a tavaly nyitott Nobu Budapest és Mák Bistro (Budapest) került.

Costes étterem
Costes étterem

14,5 pontot gyűjtött össze a budapesti Babel Delicate, őket a szintén fővárosi Alabárdos étterem követi a sorban 14 ponttal. Összesen hét étterem kapott 13,5 pontot, a pécsi Enoteca Corso mellett hat budapesti hely, az Arany Kaviár, az Arcade Bistro, a Bock Bisztró, a Fausto’s, az Olimpia étterem és a Café Pierrot.

A kalauzban több kitüntetést is kiosztottak: az év konyhafőnöke a Mák Bistro séfje, Huszár Krisztián lett, az év felfedezettje címet pedig Bernát Dániel (U26 – Budapest), Dudás Szabolcs (Anyukám mondta – Encs) és Pál János (Piac Bisztró – Zalaegerszeg) kapták. Az év étterme kitüntetést a Gerbeaud Házban működő Onyx kapta, ami év elején megszerezte Magyarország második Michelin-csillagát is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top